Sorinne Mallory, a festőnek készülő lány éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd fe...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
– Isabel átzokogta az éjszakát, és még most is sír. Sem nagynénéd, sem Florence nem tudják megvigasztalni. – Claudio bácsikám fel-alá járkál a szobámban. Én háttal az ablakpárkánynak dőlök, elhúzódva tőle. A téli reggel hűvösében fázósan összefonom magam előtt a karomat, és az sem segít, hogy az ablak résein besüvít a hideg, mégsem akarok elmozdulni innen és akár egy fél arasszal is közelebb lépni hozzá. – A levendulavíz sem nyugtatja meg, az idegrohamok újból és újból rátörnek.
– Mi lett Thomas Fentonnal? – kérdezem, mire megütközve rám néz. Tegnap a többi hölggyel együtt azonnal haza küldtek a botrányba fulladt ünnepségről, bácsikám viszont ott maradt a férfiakkal tárgyalni és intézkedni, így csakis ő tudhatja, mi történt.
– Most a családod kellene, hogy foglalkoztasson.
– Sűrűn gondolok a szüleimre és a húgomra – szalad ki a számon merészen, amin szemlátomást még jobban megütközik, ám ennek nem ad hangot.
– Thomas Fentont elhurcolták és tömlöcbe vetették – feleli, és én azt kívánom, bár ne kérdeztem volna. – A műhelye felszerelését lefoglalták, és át fogják vizsgálni, hogy kiderüljön, kísérletezett-e aranycsinálással. Ki hitte volna erről a komoly fiatalemberről, hogy titokban ilyen dolgokat művel? – dühöng tovább járkálva. A nézésétől elfog a szédülés. – És ki hitte volna, hogy képes lesz egy óvatlan pillanatban így rád vetni magát? Pedig milyen szerénynek és rokonszenvesnek tűnt. Azt hittük, Isabel vele való házassága csupa előnyökkel jár majd. Akárhogy is, magának kereste a bajt, a botrányból ellenben nekünk is jutott. Épp az eljegyzési ünnepségen kellett ennek megtörténnie! Amikor Isabel zokogva visszatért a zeneterembe, és elpanaszolta, amit látott, azt hittem, menten elsüllyedek szégyenemben. Mennyire félreismertük Thomast! Hogy nevelhettek ilyen fiút a szülei?
– És ha nem ő a hibás?
Bácsikám értetlenül mered rám.
– Már hogy ne lenne ő a hibás? Xavier Vance mindenről beszámolt, amit látott. Azt mondta, Thomas Fenton erőszakkal csókolt meg téged, és amikor ő felelősségre vonta, dulakodás közben feltárult a helyiség, amelyben ő egyértelműen alkimista műhelyre ismert.
– Talán csak rosszul látta, és egyáltalán nem olyasfajta műhely. Végtére is honnan tudhatná, hogyan néz ki az ilyesmi, ha sosem járt még hasonlóban, nem igaz? – A kihívó kérdésre bácsikám láthatóan tiltakozni szeretne, de nem hagyom. – Másrészről pedig mi a helyzet akkor, ha nem Thomas Fenton csókolt meg engem, hanem fordítva?
Bácsikám szeme még jobban elkerekedik.
– De leányom! Ilyet sosem feltételeznék rólad!
Az elkeseredés miatt nem férnek belém a szavak, utat törnek maguknak.
– Pedig nyugodtan feltételezhet. Nem csak férfiakban ébredhetnek bűnös vágyak.
