I Am The Luna

36.rész

ZARA.

„Köszönöm, Alfa Julian, hogy megengedte, hogy Valerie itt legyen és a szívélyes fogadtatást is” – mondja James, miközben kezet fog apával.

– És amiért megengedte, hogy a falkánál maradjak, nagy megtiszteltetés.

Apa kurtán bólint. – Ne vedd kedvességnek, csak azért egyeztem bele, mert te Valerie gondozója voltál. Kapsz egy lakást, és meglátogathatod Zarát, de ne feledd, mivel még mindig a másik falka tagja vagy, egy őr mindig elkísér. Érthető voltam?” - apa hangja éles és rideg, ahogy James halott szemébe néz.

– Igen, persze, Alfa – mondja egy határozott bólintással.

– Sötétedés után ne merészkedj a falkába, kivéve Zara otthonába és onnan haza.

Nagy meglepetés volt, amikor apa megkérdezte, hogy valaki a családjából jön-e Valerie-vel és ha igen, akkor tudnia kell, hogy érvényesíthesse a biztonsági intézkedéseket.

Csak James maradt vele, amit Sebastian és ő is jó megoldásnak tartottak, végülis James közel áll hozzám. Bár világossá tettem, teljesen jól megvagyok nélkülük!

– Hát akkor szép estét – mondja apa mindkettőnknek, mielőtt egy pillanatra a házra pillant, majd elmegy.

– Gyere be – mondom.

Valerie szobája már be van rendezve a télikertben és minden a helyén ahhoz, hogy reménykedjek ebben a gyógyulási szertartásban.

Ismerem az omegákat, akik segítettek beállítani a helyet. Apa azt hitte, őrült vagyok. Bevallom, kicsit szórakoztató is volt látni az értetlenségét.
Még az sem érdekelt, mikor sokan a szemüket forgatták, amikor behozták az általam kért kellékeket.

Nem bántam, hogy mit gondolnak rólunk, amíg jobban lehet tőle. Bármit hajlandó vagyok megpróbálni érte.

Vissza kell kapnom őt.

– Szóval… találkozhatok velük? – kérdezi  James.

Kicsit idegesnek tűnik, miközben próbálja leplezni izgatottságát.

A gyerekek…

Bólintok enyhén mosolyogva. – Természetesen – mondom, és befelé vezetek.

– Mondtam, hogy vacsorázz velünk.

Bólint: „ Remélem főztél, mert hiányzik az ételed és izgatott vagyok, hogy találkozhatok a mini verzióiddal.”

Vagyis inkább Bastien  mini változatával..

Sebastian és én megbeszéltünk egy időpontot egy ma esti hívásra és nem tagadom, kicsit ideges vagyok… Ez az egyetlen alkalom, amikor megbeszéltük az időpontot, így benne van a pakliban, hogy nem csak egy gyors dolog lesz. …

Van egy olyan érzésem, hogy meg fogja kérdezni, hogy miért mentem el így… és miután megkérdeztem Axelt, el is mondtam neki, ezért biztos vagyok benne, hogy részletekre vágyik.

Bevezetekm James-t a társalgóba, elhessegetem magamtól ezeket a gondolatokat és mosolyogva  figyelem az ikreket, akik az építőkockákkal játszanak.

– Te szent… – motyogja James.

Ránézek, majd vissza a gyerekekre és rájövök, hogy milyen lenyűgöző szerkezetet építenek.

– Nem Seah, így. Látod? – mondja Zion gyengéden és megmutatja a húgának, hová tegye a kezében tartott kis darabot.

„Okos kis dögök, mi…” - James fütyül, miközben az ikrek olyan mélyen abban elmerülnek, amit csinálnak, hogy észre sem veszik, hogy beléptünk.