I Am The Luna

35.rész

ZARA.

„Imádom ezt a helyet” – mondja Axel miközben hátradől a pincérnő pedig elmegy, miután felvette a rendelésünket.

Egy gyengén megvilágított, lenyűgöző étteremben vagyunk, ahol több, különféle táj konyhája megtalálható; a fülkéket buja zöld bársony borítja, a faanyag pedig mind mély mahagóni színű.

Csillárok lógnak minden asztal fölött, mi pedig egy kéken izzó fülkében ülünk.

Bólintok, és körbepillantok, mielőtt hátradőlök a ülésnek.

– Gyakran jövünk ide – mondom, majd megigazítom a sötétkék ruhám pántját.

Bólint, engem figyel. Szemei meglágyulnak, és érzem, hogy átható kékségei végigfutnak rajtam.

– Gyönyörűen nézel ki ma este..  de mondjuk mikor nem?

Felnézek rá, a szívem kihagy egy ütemet, ahogy a feszültség úrrá lesz közöttünk.

"Köszönöm."

Ma először találkozunk egyedül a lánykérése óta. Annyira elmerültem a saját gondolataimban és abban, hogy mit fogok tőle kérdezni, hogy el is felejtettem azt a részt.

– Gyakran jövünk ide. – mondja és megköszörüli a torkát.

– Mégsem sikerül elcsábítanom. - erre a mondatra válaszként csak mosolygok.

Ez Axel egyik tehetsége. Könnyen fel tudja oldani a hangulatot.

A fejemet billentve felvonom a szemöldököm. – Biztos vagy benne, hogy a húszas éveid végén jársz? Mert most úgy viselkedsz, mint egy túlpörgött tinédzser. - kötekedek.

– Könyörgöm.. Ki mond ilyesmiket?"

– Én.. pont én. - mondja kissé mosolyogva. Szomorúság van a szemében és bár sajnálom őt, nem tudok neki semmit ajánlani. Nem érzem azt a vonzalmat, amit ő.

Sebastian… olyan valaki, aki vihart kavar bennem, még akkor is, amikor azt hittem, végeztem vele. A lelkem mélyén tudom, hogy még mindig érzek iránta.

Még ha a kapcsolatunk javíthatatlan is, nem tudok segíteni a fejemben megtelepedő gondolatokon.

– Sebastian, lenne egy kérdésem hozzád.  kezdem.

– Megígéred, hogy az igazat mondod?

Élesen nézek, de rájövök, hogy engem bámul, olyan ráncolt szemöldökkel az arcán, mintha szellemet  látott volna.

"Nos?" -  kérdezem.

– Sebastiannak hívtál… – mondja lenézve.

A szívem kihagy egy ütemet. én?

– Én… Sajnálom, lehet, hogy a történtek miatt van. – mondom és próbálom leplezni a hirtelen pánikomat.

Felvonja a szemöldökét.

„Ó? És pontosan mi történt?”

Bosszús, ennyit látok rajta. Megkönnyebbülök, amikor a pincérnő az asztalra teszi a két poharat, és mindkettőnknek tölt egy pohár bort, mielőtt elmegy.

„Megtudtam, hogy az előző falkámból származó barátom kómában van. Beszéltem James- szel, Sebastian King előző Bétájával és azt hiszem, amit mondott arra késztet, hogy elgondolkozzak mindenen, ami Sebastian és köztem történt.” - mondom, majd a fülem mögé tolok a hajamból egy tincset.

– Értem. James O'Dell, igaz?

Bólintok.

– Vele vagy James- szel beszéltél?