Sekina élete tökéletesen unalmas volt.
Bár az otthonban, ahol nevelkedett, nem volt nehézségektől mentes az élete, hiszen különleges külseje, ezüstfehér haja, félig vörös, félig lila szeme, és törékeny testalkata miatt sokszor piszkálták, ez mégis...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Annak ellenére, hogy zokogott, mégis csodálatos érzést váltott ki Sekinából az ölelés.
Végre megnyugvás töltötte el, ahogyan Adra finoman simogatta a haját, míg a másik keze a hátán pihent és gyengéden, mégis határozottan tartotta.
A fiú még mindig markolta Adra pulóverét, de már lényegesen kevésbé görcsösen. Idővel a zokogása is lecsendesedett, és ráhajtotta a fejét a férfi mellkasára, így érezte ahogyan őrülten gyorsan ver a szíve.
Valahol ez is megnyugtató volt a fiúnak, hiszen ez azt jelentette hogy Adra is legalább annyira félt vagy izgult mint ő.
– Jól van... Most már minden rendben lesz. – Ezekbe a halk, kedves szavakba egyenesen beleremegett Sekina lába. Annyira boldoggá tette hogy hallhatta ezeket a szavakat.
Adra ráhajtotta a fejét a fiúéra és úgy csitítgatta ameddig teljesen abba nem hagyta a sírást.
– Ezt szeretted volna? Fizikai kontaktust?
A kérdésre Sekina hevesen bólogatott.
– Több... Melegséget – tette hozzá csendesen.
– Akkor ezt fogsz kapni – bólintott Adra határozottan.
Annak ellenére hogy már nem folytak a könnyei, a férfi még mindig ugyanolyan gyengédséggel és odafigyeléssel ölelte, mintha bármelyik pillanatban újra összetörhetne.
Ahogy visszatértek a fejébe a gondolatai, velük együtt megjelentek a kételyei is.
Mi van ha megint elront valamit? Ha megint büntetést érdemel valamiért? Újra ugyanolyan kegyetlen lesz vele mint azelőtt? Ugyanúgy fájdalmat fog neki okozni? Ugyanolyan rideg és elutasító lesz?
Az iszonyatosan fájna Sekinának... Nem tudott annál rosszabbat elképzelni mint hogy visszajussanak a néhány nappal korábbi állapotba mikor korbáccsal megbüntette, és újra rettegjen minden mozdulatától.
Azt tényleg nem élné túl.
– Ugye nem fog bántani? – kérdezte cérnavékony hangon, olyan halkan hogy csodálkozott volna ha a férfi meghallja.
– Nem... Nem foglak – suttogta.
Erre néhány másodpercre erősebben szorította magához Sekinát, majd pedig elengedte.
– Ha neked is jobb úgy akkor menjünk fel és a hálóban kényelmesebben folytathatjuk nyugodtan.
– Igen... Menjünk – bólintott Sekina.
Hiányzott neki kicsit az ölelő karok melegsége.
Megfogta teáját és elindultak a férfi hálószobája felé.
Még soha nem tűnt ilyen hosszúnak az út felfelé. Mintha valaki egyszerűen lelassította volna az időt, hogy tovább legyenek kínos csendben, és később folytassák amit a konyhában elkezdtek.
