Zavaros Szerelem

Harmadik fejezet

- Na, mi történt tegnap a randin? - kérdezősködtek másnap a lányok.
Elmeséltem nekik a tópartos piknikezést, és azt is hogy Christopher meg akart csókolni.
- Te jó ég, és akkor most jártok? - lelkendezett Anabel.
- Nem, dehogy. Nem hagytam, hogy megcsókoljon!
Valóban nem hagytam, megmondtam neki, hogy nem akarok elsietni semmit és még véletlenül se gondolja azt, hogy bedőlök bármiféle trükknek. Erre ő azt felelte, hogy nem akar trükközni, csak meg akar engem hódítani. Ez elég furcsa, mert belőle nem ezt nézné ki az ember, hiszen neki mindene megvan és bármelyik lányt megkaphatná csak csettintenie kellene, és hopp kap egy szőke cicababát, úgyis azt hallottam a szőkékre bukik. Tehát, kizártnak tartom, hogy Christopher Harvey pont engem szemelt volna ki magának, ez biztos csak valami fogadás, elvégre előfordult már.
Azt hiszem túl sokat gondolkodom ezen, pedig az órára kellene figyelnem.
- Tehát, mit akart ezzel kifejezni a költő? - mondta Mrs. Brown miközben pásztázta az osztályt - Caprice? Mit gondolsz?
Meglepődve kaptam fel a fejem.
- Azt a nagymértékű magányt, amit a szerelme távolléte okozott. - válaszoltam mit sem sejtve arról, miről is van szó.
- Úgy van. És ki volt ez a nagy szerelme? Mr. Taylor? - ekkor már nem figyeltem tekintve, hogy nem engem kérdez már. Később márcsak a csengőre eszméltem fel. Gyorsan kisprinteltem az osztályteremből és bele is futottam valakibe.
- Ne haragudj. - mondtam neki fel sem nézve.
- Semmi baj, de figyelj merre szaladsz. - mondta.
Felnéztem, és egy magas, barna hajú, barna szemű srácot láttam magam előtt, akinek az izmai még a pólón át is látszottak, pedig nem testhezálló pólót viselt. És a mosolya szívmelengető volt.
- Persze, vigyázok. - mondtam neki.
- Egyébként Peter Keats vagyok. - mutatkozott be azzal a hatalmas mosollyal az arcán.
- Én pedig Caprice Mendelson.
- Gólya vagy, igaz? - kérdezte.
- Igen. - mondtam szemlesütve.
- Akkor szólj ha bármiben kell segítség.
- Rendben, köszönöm. - mosolyogtam vissza.
- Akkor később találkozunk. Szia. - köszönt el.
- Biztosan. Szia.
Tovább siettem az udvar felé, levegőre volt szükségem.
Viszont ahogy kiértem már futottam volna vissza, mert kint ült Christopher a barátaival. Kezdtem visszahőkölni, de akkor az egyik barátja észrevett.
- Hé Chris, valaki bujkál előled.
Christopher megfordult, rám nézett és megindult felém, én pedig vissza szaladtam a suliba. Gyorsan bemenekültem a női mosdóba, és megkönnyebbülten néztem a tükörbe, de ekkor kinyílt az ajtó és Ő lépett be rajta.
- Nem túl szép tőled, hogy így menekülsz. - ringatta a fejét, hogy kifejezze nemtetszését.
- Pedig előled csak menekülni érdemes Christopher, és különben is miért jöttél be a női mosdóba, mit keresel itt?
- Téged kereslek, folyton bujkálsz előlem, pedig komolyan gondoltam, amit tegnap mondtam.
- Na persze, higgyem el, hogy pont én kellek neked az összes csaj közül innen?
- Figyelj, én...
Ekkor kinyílt az ajtó és az egyik tanár lépett be rajta.
- Mi folyik itt? - kérdezte a tanár - Christopher Harvey, mit keresel a női mosdóban és miért zaklatod szegény lányt? Azonnal menj ki innen!
- Máris Mrs. Kinley. - és azzal elindult kifelé, de előbb odasúgta: Adj nekem egy esélyt.
Megráztam a fejem, bár ő ezt már nem látta.
- Jól vagy? - kérdezte Mrs. Kinley.
- Igen, köszönöm, hogy közbeavatkozott.
- Szívesen, most pedig menj órára. - mondta kissé szigorúan, de mosolyogva.
Elindultam hát az utolsó órámra, ami szerencsére hamar eltelt, így indulhattam is haza. Az iskolából kilépve azt hittem, hogy Christopher azonnal rámveti magát, de nem így történt. Mikor hazaértem anyu már várt a korai vacsorával, általában ilyenkor ettünk, mert később mindketten fáradtak lettünk.
- Milyen volt az iskola? - kérdezte.
- Az órák nagyon jók, és érdekesek. Sokat tanulunk.
- Na és mi van azzal a fiúval, akiről meséltél?
- Jaj ne is mondd, szörnyű egy alak, azt hiszi át tud verni, ha bevet pár trükköt.
- Szerintem komolyan érdeklődik irántad, nem hívott volna el randizni, ha nem így lenne.
- Az is csak a trükk része volt. De ne beszéljünk róla. Belefutottam egy másik nagyon helyes srácba.
- Igen? Na és hogy hívják, hogy néz ki? - kérdezte anyu csillogó szemekkel.
- Peter Keats a neve, magas, barna szemű, barna hajú és csodálatos mosolya van. Nem beszéltünk sokat, de felajánlotta, hogy segít, ha bármiben kellene.
- Kedves fiúnak tűnik. - mosolyodott el anyu.
- Igen, az. Végeztem a vacsorával. Felmegyek és megírom a házit aztán lefekszem.
- Rendben. Jó éjszakát. - ölelt meg.
Felmentem hát a szobámba és nekikezdtem a házinak. Majd ahogy végeztem megnéztem a Facebookomat. Legalább 50 ismerősnek jelölés, 100 értesítés és 8 üzenet várt, mindegyik Christophertől. Mindben egy esélyt kér. Belefáradtam az olvasásba és inkább lefeküdtem aludni. Az este pedig Peterrel álmodtam.