Zavaros Szerelem

Tizedik fejezet

A következő két nap nem volt suli, ahogy az igazgató is mondta a honlapon ki volt írva. Éppen a második "szabadnapomat" töltöttem mikor Christopher meglátogatott.
Anyu nyitott neki ajtót, majd felküldte hozzám. Halk kopogást hallottam.
- Igen?
- Szia. Ne haragudj ha esetleg zavarlak, de nagyon aggódtam. - mondta tényleg aggódalmas arccal.
Aggódik értem. Milyen aranyos, de miért ment el innen vasárnap, amíg aludtam?
- Jól vagyok, mint azt te is láthatod. - Kicsit mogorván szóltam hozzá, de mindenkihez így szóltam mostanában.
- Én nem úgy látom. Mi történt?
- Sok minden.
- Kérlek mondd el, hátha tudok segíteni.
- Hogyan is tudnál? - kérdeztem kétkedve.
- Ezt csak akkor deríthetjük ki, ha elmondod mi a baj.
Nagyot sóhajtottam és belekezdtem a sok szörnyűséges dologba.
- Először is, anyu összejött valakivel, akin látszik, hogy nem is szereti. Másodszor, vasárnap te elmentél míg aludtam és azóta nem is kerestél. Harmadszor, Peter kórházban van. - Újabb könnyek szöktek a szemembe, de visszanyeltem őket.
Christopher nem tűnt meglepettnek, mintha tudta volna ezeket.
- Először is, egyetértek veled, láttam azt a fazont és eléggé, hogy is mondjam, anyagiasnak tűnt...
- Várj! Most is itt van? - vágtam a szavába.
- Nem, még vasárnap láttam.
Ezen eléggé meglepődtem. Tehát anyu már előre tudta, hogy ide jön? Az a vacsora tervbe volt véve?
- Másodszor... - folytatta a felsorolást - igen, vasárnap elmentem, de csak azért mert bajok voltak otthon és haza kellett mennem. Téged pedig nem akartalak felébreszteni.
- Oh.. - ennyit tudtam kinyögni.
- Harmadszor, Peter kórházban van, igen, de már stabil az állapota, ha akarod bevihetlek hozzá.
Ez érdekes, nem úgy volt, hogy ki nem állhatja Petert? Most pedig be akar vinni hozzá?
Chris kitalálhatta, hogy mire gondolok, mert így szólt:
- Igaz, hogy voltak nézeteltéréseink, de ezt nem kívánnám senkinek, amin most keresztül megy. És tudom, hogy te kedveled, ezért is vinnélek be.
Végülis, ebben van logika és muszáj bemennem, hogy bocsánatot kérjek tőle.
- Rendben, akkor menjünk. Várd meg lent, amíg felöltözök.

Fél órával később már majdnem a kórháznál voltunk. Az épület a suli és a házunk között félúton volt.

Tíz perccel később meg is érkeztünk.
Szinte azonnal kipattantam a kocsiból és szaladtam is befelé. Felmentem egy emeletet és miután megtudtam hol van Peter mentem is felé. Halkan benyitottam és láttam, hogy csukott szemmel fekszik a kórházi ágyon, láttam, hogy infúziót csepegtetnek belé, hogy ki ne száradjon. Leültem mellé és megfogtam a kezét, égésnyomokat fedeztem fel rajta, elszorult a szívem.
- Szia Peter. - köszöntem neki, habár tudtam, hogy nem hall engem. - Tudom, hogy elég hülyén és elcsépelten hangzik, de óriási bűntudatom van. Megbántalak és másnap ez történik veled. Olyan mintha összefüggne a két dolog. Mit kerestél odabent a tornateremben? Miért mentél oda? Egyfolytában ezek a kérdések jártak a fejemben. Nagyon aggódtam és aggódom érted most is. Már a legrosszabb is megfordult a fejemben, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, mert tudtam, hogy erős vagy. Nagyon ki voltam akadva és nem akartalak megbántani, remélem tudod. Ne add fel és légy erős továbbra is. - könnycseppek folytak le az arcomon egyenesen Peter kézfejére - Sajnálom, Peter, sajnálom. Remélem meg tudsz nekem bocsátani. Bocsánat. - ekkor már a kézfejére tettem a fejem és zokogtam.
Mozgolódást hallottam.
- Semmi baj. - mondta Peter.
Felnéztem és láttam, hogy engem néz, mosolyogva. A nyakába ugrottam.
- Áúúú, hé óvatosan. - mondta nevetve.
- Ne haragudj.
És újra megöleltem, de most finomabban.