Zavaros Szerelem

Tizenegyedik fejezet

Az elkövetkezendő napokat Peterrel töltöttem a kórházban, egészen addig, amíg haza nem engedték. Felelősnek éreztem magam azért, ami vele történt. Szerencsére megbocsátott, de nem fért a fejembe, hogy mégis mi a fenét keresett a suli tornatermében hajnalok hajnalán. Bár az is lehet, hogy később ment oda, de ki tudja.
Hazakísértem, ahhoz képest, hogy autószerelő egész szép házuk van. Ami azt illeti nagyon is szép. (A képen te is láthatod.) Csakhogy tisztázzuk, nem nézem le az autószerelőket, egyszerűen csak úgy gondolom anyához jobb illik.
- Nem jössz be? - kérdezte mosolyogva Peter.
- Mi..őő..de igen. - válaszoltam neki hebegve-habogva.
Bementünk a házba, nagyon otthonos volt, a nappali óriási volt, a konyha jól felszerelt, hátrébb még volt két ajtó, úgy sejtettem az egyik a vendégszoba a másik pedig a fürdőszoba. Felmentünk a lépcsőn és a legutolsó szoba felé vettük az irányt. Mikor Peter kinyitotta előttem az ajtót, elállt a lélegzetem. Annyira összeszedett, rendes és szép szoba volt, a fal bordó, a padlót parketta borította. Óriási hangszórók álltak a sarokban, láttam egy elektromos gitárt is, az ágya hatalmas volt, aminek láttán elmosolyodtam. Volt egy számítógép az asztalon, amihez nagyfelbontású monitor tartozott. Biztos azon szokott játszani vagy filmet nézni.
- Hogy tetszik? - kérdezte.
- Lenyűgöző, minden olyan rendben tartott és mennyi könyved van. - mondtam és odamentem a szekrényhez, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Csupa krimi, sci-fi és fantasy könyvet találtam. Láttam, hogy megvan neki mind a négy Eragon könyv. Azt én is szeretem, hihetetlen, hogy az író mindössze 16 éves volt mikor kiadták a könyvét.
- Az a kedvenc könyvsorozatom, mindegyik részt legalább négyszer olvastam már. - mondta. Nahát tényleg szeret olvasni, ez becsülendő.
- Én is szeretem. - mosolyogtam rá.
Visszamosolygott rám majd így szólt:
- Kérsz valamit enni vagy inni? Kávé, tea, esetleg kóla?
- A kólát és a kávét nem szeretem így marad a tea, köszönöm. - Elindult a földszintre én pedig addig leültem az ágyra és körbenéztem még párszor.
Tíz perc múlva visszajött a kezében két gőzölgő bögrét tartva. Odaadta nekem az egyiket én pedig belekortyoltam. Barackos volt, a kedvencem, ígyhát majdnem egyhúzásra megittam az egészet. Kellemesen felmelegített, nagyon jól esett.
- Ez gyors volt. - vigyorgott rám Peter.
- Oh, igen, a barackos tea a kedvencem. - pirultam el.
- Akkor ezt eltaláltam, éljen, high five. - erre pacsizott magával, én csak nevettem rajta.
- Igen, ügyes vagy!
- Köszönöm szépen! - majd meghajolt.
- Olyan hülye vagy! - mondtam neki még mindig nevetve.
- Lehet, de azt hiszem ezt bóknak vehetem. - hatalmas vigyor jelent meg az arcán, majd leült mellém az ágyra.
Én kapva az alkalmon belebokszoltam a vállába vagyis megtettem volna ha nem kapja el a kezemet, közelebb húzott magához és ragyogó zöld szemeivel belenézett az enyémekbe. Most láttam csak igazán mennyire helyes. Közelített felém az arcával, de én ekkor megszólaltam:
- Khm, kaphatnék még egy kis teát?
Ő erre csak elmosolyodott és elengedte a karomat.
- Máris hozom. - azzal elindult megint le. Mit csinálsz Caprice? Nem szabad ilyen helyzetekbe keveredned vele, ami azt illeti Christopherrel sem. Igazságtalan vagy mindkettőjükkel. Lehet, hogy inkább hagynod kellene mindkettőjüket, nem? Vagy nem? Mindketten aranyosak és megérdemelnének egy esélyt.
Hallottam, hogy Peter jön fel a lépcsőn, szóval a kétségbeesett arcom helyett a mosolygósat öltöttem fel magamra. Felálltam és elvettem tőle az újratöltött bögrét, gyorsan megittam, majd letettem az asztalra.
- Köszönöm, viszont most már mennem kell haza. - mondtam neki mosolyogva.
- Oh, máris? - szomorodott el.
- Igen, de még beszélünk majd úgyis.
- Kikísérlek.
- Ne fáradj, kitalálok. Szia. - intettem neki és nagyon sietve távoztam. Tudom, szégyen, hogy így menekülök, de nem bírtam volna ott maradni, biztos veled is volt már olyan, hogy inkább menekültél volna valahonnan. Be kell ismernem, hogy megijedtem, igen. Mindenki megijedhet valakitől vagy valamitől..