Zavaros Szerelem

Negyedik fejezet

A következő egy hétben igyekeztem elkerülni Christophert, és ez egész jól is ment. Éppen a folyosón sétáltam belemerülve a kedvenc könyvembe, amikor neki mentem valakinek és mikor felnéztem Peterrel találtam magam szemben.
- Valahogy mindig így futunk össze, szó szerint. - mondta nevetve.
- Esküszöm, hogy nem direkt. - mondtam én is nevetve.
- Elfogadom a mentségedet. Viszont arra mi a mentséged, hogy nem kerestél? - kérdezte kissé aggódva, amit furcsálltam is.
- Hogy nem kerestelek? Miért, kellett volna? - kérdeztem meglepődve.
Erre kissé szomorúan tekintett rám.
- Nem érdekes. - elgondolkozott kicsit - Hétvégén lesz egy buli nálam, lenne kedved eljönni?
Meglepett a kérdése elvégre csak kétszer beszéltünk és akkor se sokat.
- Hát, én nem is tudom.
- Kérlek csak gyere el, a kedvemért. - nézett rám kölyökkutya szemekkel.
- Rendben, de csak a te kedvedért.
Furcsamód vonzott engem Peter, olyan aranyos srácnak tűnt és figyelmesnek. Hogy az is volt e azt nem tudom, de hátha ezen a bulin majd kiderül. Az igazság az, hogy Christopher nagyon helyes volt, de meg is ijesztett a viselkedése, hát nem furcsa, hogy ennyire teper utánam? Most komolyan, miért pont engem szemelt ki? Az is érdekelt, hogy vajon hihetek annak amit mond, hogy meg akar szerezni engem, hogy küzdeni akar értem. Nem tudtam mit gondoljak erről. Anyu sem tudott tanácsot adni csak azt, hogy adjak esélyt Peternek is, de hát Christophernek sem adtam igazi esélyt. Arra a randira is Anabell mondott igent helyettem, én csak bele lettem kényszerítve a dologba. Na jó, azért nem teljesen hagyott hidegen a dolog azt meg kell hagyni, de az nem tetszett, hogy egyből meg akart csókolni. Én nem olyan lány vagyok, akit csak úgy megkaphat, de erre már ő is rájött. Küzdeni akar értem, hát küzdjön. Ha látom, hogy a szándékai tiszták akkor talán belemegyek egy következő randevúba.
A hét maradék egy napján is sikerült elkerülnöm őt, inkább a lányokkal voltam. Néha Peter is odajött, kedves volt tőle, hogy érdeklődött a hogylétem felől. Aztán elérkezett a szombat, a buli napja. Éppen a szekrényem tartalmát böngésztem mikor anyu szólt, hogy csomagom érkezett. Egy hatalmas doboz volt az, felnyitottam és egy ruhát találtam benne, gyönyörű tengerkék színe volt, nem volt se túl rövid se túl hosszú, egy pár kristály díszítette. Mellette volt egy kártya, megnéztem, ez állt rajta: Remélem felveszed a mai randinkra.
Aláírás nem volt. Vajon Petertől kaptam a mai bulira? Vagy Christopher sántikál valamiben? Nem tudtam, de a ruha nagyon tetszett, ígyhát felvettem. Vörös hajamat masninak csináltam meg a fejem tetején. A sminkem visszafogott lett. Csak úgy ragyogtam abban a ruhában, meseszép volt. Anyunak is elállt a lélegzete amikor leértem a lépcsőn.
- Gyönyörű vagy kincsem. - mondta büszkén.
- Köszönöm. - válaszoltam meghatódva.
Majd elindultam a buliba, ahol már mindenki ott volt. Fél órája tartott már a buli, már a negyedik pohár üdítőmet ittam, de unatkoztam, nagyonis. Senki nem jött oda hozzám. Persze a ruhámat megdicsérték többen is, de se Petert se Christophert nem láttam. Tíz perc múlva teljesen meguntam az ácsorgást így inkább kimentem a kertben, akkor vettem csak észre, hogy a ház a tóparton állt. A látvány magáért beszélt. Kezdett hideg lenni, dörzsölgettem a karomat, ekkor egy zakó került a vállamra és valaki így szólt:
- Már mindenütt kerestelek.
Megfordultam, a lélegzetem is elállt attól, amit láttam.