Ketten együtt.

19.

Reggel hamarbb keltünk a szokásosnál mivel suli idő van és haza kell mennem ruháért.Adam jött velem Jennyékkel meg megbeszéltük hogy nálunk találkozunk.Egy kicsit féltem a haza úttól mert mi van ha anya befogadta Nicket.Nem tudnám apának szólítani.Adam ujjait az enyémre kulcsolta és probált nyugtatgatni de nem annyira sikerült neki.Maga a tudat hogy itt van mellettem nagyszerű de most valamiért nem nyugtat meg eléggé.Lehet velem  van a gond.Nem vagyok képes a megbocsátásra.
Belépve a lakásba egy cetli fogadott a pulton.

,,Szia kicsim!Este jövök és megbeszéljük a dolgokat.Szeretlek."

-Dolgozik.-mondtam ledobva a cetlit.Indultam a szobámba de Adam elkapta a csuklóm.

-Hé!Anyud nem tett semmi rosszat.Rá ne legyél mérges.

-Igazad van.Csak..Nem bocsájthat meg neki ilyen könnyen.13 évet nem tehet jóvá egy nap alatt.

-Ezt énis tudom,Liv.De szerintem nem anyud a hibás a felbukkanásáért.

-Ez is igaz.Mi lenne velem nélküled.-öleltem meg.

-Talán elkésnél a suliból.-csókolt arcon.

-Igaz.Megyek öltözni.

Gyorsan bementem a szobába felkaptam egy farmer csőnadrágot hozzá rövidujjú polót majd megcsináltam a hajam meg a sminket és rohantam Adamhez.

Jennyék már lent vártak minket igy lerohanva hozzájuk mentünk suliba.

Az órák gyorsan teltek ebédnél folyton nevettünk.
A nap végére egész vidám lettem.Suli után beültünk egy presszóba és ittunk turmixot majd elváltunk Natektől és haza mentünk.Adam átjött hogy leállitson ha valami hülyeséget mondanék anyunak pedig ő tényleg nem érdemelné meg.

Mivel anya csak este jön elütöttük addig az időt.Sétáltunk a parton,csináltunk kaját aztán filmet néztünk majd megjött anya.

-Liv!-jött felém mire megöleltem.

-Sajnálom anya.De nem voltam képes rá hogy maradjak és meghallgassam.

-Semmi gond.Megértem.Nemsokkal utánad ment el.

-Mért jött?

-Jóvá tenni az évet.

-Anya!Nekem nem kell apa.Nem kell Nick.Mért nem ismerkedsz?Nincs szükségem rá.Se neked.Megvagyunk ketten.

-Kicsim!Ez nem igy működik.Ő az apád.

-Nem,nem az!Ő egy idegen számomra.

-Kicsim!Probáld az ő helyébe képzelni magad.Nem bocsátottam meg neki de adok esélyt neki hogy jóvá tegye a hibáit.Okos lány vagy.Tudod a szived mélyén hogy ez a helyes dolog.

-Nem is tudom.

-Egyébként..Adam üdvözöllek a családban.Nagyon boldog vagyok hogy végre együtt vagytok.

-Köszönöm.-ölelte meg anya Adamet.

-Anyu!Mi most bemegyünk a szobámba.Csináltunk kaját nekedis.Gyere Adam.-fogta meg a kezét.

Bementünk a szobámba és leültem az ágyra.Adam beugrott az ágyamba azon elterülve.

-Mond ki,drága.

-Ugyan mit?

-Ami a szivedet nyomja.-ölelt meg hátulról,állát a vállamra rakva.

-Áá!Nincs semmi.

-Nekem elmondhatod.-nézett a szemembe.

-Nem akarok megbocsátani.

-Miért?

-Mert félek hogy ujra szemét lesz velünk.

-Erre nincs garancia.

-Adam..

-Liv!Ha mégis igy lenne tudod hogy én utálom az ilyen embereket.Itt leszek melletted.Nem eshet bajotok mert nem engedem.De szerintem ő is tisztában van azzal hogy nem lenne jó vége ha nem változik meg.

-Köszönöm.-öleltem meg.

-Hisz imádlak,drága.

-Szeretlek,Adam.

Meglepődött majd letámadott csókjával.Még nem mondtam ki.Épp itt volt az ideje..