Ketten együtt.

20.

Reggel mikor felkeltem Adam még aranyosan szuszogott mellettem.Ahogy néztem miközben alszik az egész kiskori közös emlékeink lejátszódtak a fejemben.Az aki mindig mellettem volt,akire bármikor számíthattam most itt fekszik mellettem és bevallotta hogy kiskorunk óta szerelmes belém.Ha belegondolok min mentünk keresztül míg mindketten engedtünk a büszkeségünkből és bevallottuk érzéseinket.

-Jó reggelt!-mondta rekettes hangon arcát kezével takarva.

-Neked is álomszuszék!-rám nézett és nagy lendülettel magára kapott.

-Így valahogy jobban tetszik a helyzet,drága.Hát neked?-mosolygott szüntelenül és láttam a szemében hogy mit akar.

-Adam...

-Tudom!Várok ameddig kell.-felkelt mellőlem és öltözni kezdett.-Ha bármi gond van hívj!

-Baj van?

-Nem,csak nehéz így a közeledben lennem.-nyomott puszit a homlokomra,majd távozott a szobámból.

Rá 10 percre csöngettek az ajtón.Hallottam ahogy anya megy és nyissa az ajtót.Gondoltam Jenny az mert megbeszéltük hogy átjön miután adam elmegy de még nem is üziztem neki.Mikor a konyhába értem ledermedtem.Ott állt és engem nézett de nem úgy ahogyan azt vártam.Sajnálattal,bánatosan,szomorúan nézte az arcomat.Vajon mért jön ide újra és újra?Nincs szükségünk rá!Nem kell hogy segítsen hiszen 13 éve nem is nézett felénk.Akkor mért most kezdené el a törödést??

-Szia.-törte meg a csendet és várt valamire.Anyura néztem aki bolintott jelezve hogy illene köszönni.Ja csak illene..

-Jó napot!-felhúzott szemöldökkel kémlelte az arcom majd elnevette magát.

-Ez fájt!Tényleg így hívod az apádat?!

-Szerintem az aki 13 éve nem beszél,tartja a kapcsolatot az egy szem lányával az nem lehet az apám bármennyire is azt mondják!

-Igazad van!Csakhogy nem te vagy az egyetlen gyermekem.

-Hogy?-kérdezett rá anya.Szóval ő sem tudta..

-Igen.Van egy lányom.Azért jöttem mert megakar ismerni téged,Liv.Mianak hívják és 11 éves.

-És?Most dobjak egy hátast?

-Nem csak szeretne látni és én azt mondtam neki teszek nálad egy próbát.ez mért is baj,kislányom?

-Te engem ne hívj így!

Berohantam a szobámba és felöltöztem hogy elmenjek itthonról.tudom hogy ez nem megoldás de nem akarom ezt.Most összejött egy kapcsolat amire régóta várok és nem fogom hagyni hogy az anyuval való remek kapcsolatom is tönkre menjen mert megakar bocsátani ennek a bolond embernek.Nem akarok új megpróbáltatásokat.Ez most elég önzően hangzik de ha belemegyek a játékba,vajon ki marad mellettem ha véletlen valamit elcseszek?

El kell mennem innen hogy tisztábban tudjak gondolkodni.

Jennyt hiába hívtam nem vette fel,sőt szerintem lemerült a telója.Nem ez lenne az első alkalom.

Nem akartam zavarni,de Adam volt most a legjobb megoldás.Pedig még csak reggel ment el.

Ahogy mentem az utcán a kellemes szélben rájöttem hogy kicsit nekem is igazam van.Nem lehet elfelejteni 13 évet pik-pakkra.Azt hiszi ezzel elintézi a dolgokat?Hát nem!!!

Felejtsen el minket és ha akar valamit a húgom keressen fel.Csak azt bánom hogy egy ilyen embertől van.Utálom!!!Gyűlölöm az ilyen embereket.

Az ajtó előtt állva meginogtam.Mi van ha nem kiváncsi rám?Vagy ha zavarom?Nem akarom a hülyeségeimmel fárasztani.

Gondolataimból az ajtó nyitodása zavart fel.Adam meglepődve állt előttem félmeztelenül.

-Na,ennyire hiányoztam,drága?Nem birod ki nélkülem?-mosolygott.

-Csak..-mért nem tudok megszólalni?-Felejtsd el,inkább elmegyek.

Elakartam menni de elkapta a kezem és behúzott a lakásba.

-És most elmondod mi bánt.

Mindent elmeséltem neki.Az egész sztorit.

-De hát ez jó.Van egy húgod.

-Nem is az a baj.Csak hogy tőle.

-Nem lesz semmi baj.Ne aggódj már annyit. Itt vagyok melletted és leszek is.Számíthatsz rám.Szeretlek.

Nem tudtam mit mondani.Szeretem tiszta szívemből kiskorom óta és ő az az ember akibe őrülten szerelmes vagyok.

-Te vagy a legfontosabb az életemben..-nem tudta befejezni mert letámadtam csókommal.

Heves,érzéki csókcsatába kezdtünk.Adam főlém tornyosult és ledöntött az ágyra.

És ha most megtörténik nem bánom meg engedném neki...