Somber - HU(Punk Harry Styles fanfiction)

Chapter 25

Csakhogy pótoljam a kimaradást :)

All the love x Flora

Blair szemszöge:

„Kövess engem." Harry, kígyózva karolta át a derekam.

Kimentünk a parkolóból, a bejárati kapu felé, ahol Sophie, és az ő kis 'csoportja' álltak. Ahogy elhaladtunk mellettük, minden szem minket követett, az álkapcsa megfeszült, amit én még soha nem láttam.

A düh Sophie arcán, olyan volt, amit még soha nem láttam ezelőtt. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt lecsap rám, míg a többi lány csak tágra nyílt szemekkel bámult.

A legtöbb srác, csak zavarodott, míg mások hülye 'ohhh'-t hallattak, Sophie dühe csak emelkedett; ha ez fizikailag lehetséges volt.

Furcsa volt a figyelem, ami rám irányult. Nem olyan volt, ami valaha megtörtént, de Harry úgy tűnt, meglehetősen megszokta ezt. Ahogy besétáltunk a folyosóra, többen suttogtak mögöttünk. Harry élesen nézett rájuk, így elfordítják a fejüket. Megfélemlítette az embereket, néhányak talán féltek is. Annak ellenére, hogy Harry csúnyán néztek rá, voltak néhányan, akik megpróbálták leplezni a kíváncsi pillantásukat.

„Az összes könyv nálad van, amire szükséged van?" Kérdezte Harry, elkerülve a kíváncsiskodókat.

„Igen." Válaszoltam. „Még mindig bámulnak." Motyogtam.

„Tudom." Vigyorgott. Harry úgy tűnik szórakoztatónak találja ezt.

Elindultunk az osztályba, észrevéve, hogy egy helyettesítő tanár van ott.

„Nem kell a meg szokott helyedre ülnöd." Harry egy kis mosollyal, fejével a tanár felé bökve.

Megfogva a kezemet vezetett, egy hátsó padhoz. Leültünk egymás mellé, figyelve ahogy mindenki belép a terembe. Volt néhány ember, aki úgy nézett ki, kérdezni akarta, Harrytől, mi történt kettőnkkel, de senkinek nem volt bátorsága, hogy közelebb jöjjön anélkül, hogy ne félnének.

A tanár azzal kezdte, hogy bemutatta magát, majd mondta, hogy dolgozzunk a könyvből. Mindenki halkan beszélgetett egymás közt, és láttam a pillantásokat rám és Harryre. Mocorogtam a székemben, s éreztem, hogy kissé nyugtalan vagyok.

„Minden rendben?" Szólj, ha nem." Vígasztalt Harry.

„Nem, nem... jól vagyok. Csak az emberek bámulnak és..."

Lefogta a kezem.

„Kit érdekel?" Kérdezte meg, egy csipetnyi harag nyilvánvaló volt a hangjában.

„Ne... ne. Nem számít." Biztosítottam

„Blair?" Harry kérdezte, felvonva a szemöldökét.

Kísérletet tettem követni Harryt, kinyitottam a könyvem, a zsebébe nyúlt, elővéve a tollat, amit már láttam ott korábban.

„Trigonometria. A kedvencem." Mondtam gúnyosan.

„Ez valójában nagyon egyszerű." Mondta, sokkolva engem.

„Hogy lehet ez egyszerű? Az isten szerelmére nézd meg, úgy néz ki nekem, mint egy rakás egyiptomi hieroglifa."

Harry elnevette magát a megjegyzésemen, kivette a kezemből a tollat.

„Megmutatom."

Harry a továbbiakban megpróbálva elmagyarázni nekem, és ez segített egy kicsit. Tudtam, hogy ez nem a könnyűrésze, de ez javulás volt, ugye?