Somber - HU(Punk Harry Styles fanfiction)

Chapter 3

Itt is a következő fejezet, ma még a negyedik ézt, illetve ha még belefér a mai napomba akkor az 5. részt is tudom hozni. :)

Blair szemszöge

Úgy éreztem két erős kar, ölel.

Hallottam hogy egy halk „Sajnálom” elhagyja a száját, és egy pillanatig csak maradtam Harry ölelésében, miközben bevette kölni illatát az orrom, és hallgattam, ahogy szíve hevesen ver. Abban a pillanatban visszaestem a valóságba és rájöttem, hogy mi történik. Kiléptem öleléséből és felnéztem magasodó alakjára.

Megtöröltem pulóverem ujjával az arcomat, mielőtt visszafordultam volna Harry.hez. Megpróbáltam hajzuhatagommal elrejteni, a most véraláfutásos és duzzadt szemem.

„Most csak viccelsz, Harry? Ide jössz hozzám bocsánatot kérni, hogy öt évig seggfej voltál, majd teszel egy érzéketlen megjegyzést, észreveszed, hogy te voltál a hibás, megölelsz, és azt mondod, sajnálod? Tudom, hogy ez egy játék, de nem akarok a részese lenni. Elegem van, hogy te és a barátaid úgy bántok velem, mint egy szarral.” Hadartam, felismerve, hogy a gondolataimat hangosan mondtam.

„Én nem szórakozok veled. Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Azért vagyok itt, hogy bebizonyítsam, hogy ugyan az a srác vagyok.” Zöld tekintete csillogott, de nem a humortól, a komolyságtól.

„Nem azt mondtad, hogy „veszélyes” vagy?” mondtam gúnyos hangon.

„Nos..erm..azt reméltem, hogy talán megengednéd, hogy megszálljak nálad a hétvégén?” mondta nyugtalanul, nyilván sejtette mi lesz a válaszom.

Harry szemszöge

Blair csak bámult rám. Arckifejezése egyértelműen azt sugározta, hogy ellene van, de a sötét hajzuhatag mögött a szemeiben láttam, hogy valahol mélyen ő is akarja. Kétségbe esés a szemeiben, csak bűntudatott ébresztett fel bennem. Ki akartam vele békülni, hogy meg tudjam védeni a veszély elől. Csak annyit tudtam, hogy szükségem van rá az életemben, különben az egész egy nagy szar. Csak ő tudta, hogy ki vagyok igazából. Alig volt saját családom. Tudtam, hogy Blair.t meg kell győznöm, hogy igent mondjon. Ha nem ő lett volna, csak megvillantom a mosolyomat és engedte, volna. De ő az, és tudom, hogy neki ennyi nem lenne elég, tehát nekem keményebben kell próbálkoznom.

„Nem bízok benned.”jelentette ki „És nem akarom, hogy itt legyél. Kérlek, menj”

„Csak adj egy esélyt.” Mondtam kétségbeesetten.

„Tudod, Harry? Te egy arrogáns seggfej vagy, fordulj fel! Komolyan azt gondolod, hogy átjössz, mondasz néhány szót, adsz egy ölelést és minden rendben lesz? Elég jól ismersz, hogy tud nem olyan, vagyok, mint a többi lány, akik a térdeid előtt hevernek, és a figyelmedet kérik. Nem szeretlek téged, és nem akarom állandóan ismételgetni magamat. Kifele!” Beszélt, miközben az ajtóhoz sétált és kitárta.

„Egyszer szerettél engem.”

Blair egy másodpercig szünetet tartott, elpirult az arca. „Ez régen volt. Mielőtt..” Futtatta végig szemét rajtam. „..valaki más lettél.” Fejezte be.

„Én még mindig ugyan az vagyok, Blair.”

„Nem, amit mutattál nekem.”

„Kérlek, csak had rendeljek valami vacsorát, és ígérem, ha másképp viselkedek, mint ahogy régen, elmegyek.” Szemlélődtem.

Úgy tűnt, hogy megnyugodott egy kicsit, sóhajtott, miközben leült. „Megígéred, hogy elmész, ha mondom?” kérdezte.

Válaszként csak bólintottam.

„Csak vissza akarom nyerni a bizalmadat.”

Blair az ujjaival babrált, s kaparta le a körömlakját.

„Remélem, hogy nem hazudsz nekem!”

„Szóval ez egy igen?” Kérdezem.

„Csak egy esély. Rendelek kaját, mindjárt visszajövök.” Mosolyogtam magamban, és hálás voltam, hogy sikerült az első lépés.

Fel-alá járkáltam a nappaliban, és gondolkoztam, hogy hogyan tovább. Csak elhatároztam, hogy idejövök, de nem gondoltam át sok mindent. De az egyetlen dolog, amit tudtam, az az, hogy nem tudtam elviselni már ezt. Nekem barátokra volt szükségem. Igazi barátokra.

Eredetileg azt akartam, hogy maradjon teljesen távol tőlem. Főleg mikor zavarba hozott a buszban ülő egész „nép” előtt.  De kiderült, hogy igazából az érzéseim utamba álltak és én nem értettem meg. Akkor is, ha visszakaptam őt, nem azt jelenti, hogy körülötte fogok lebzselni az iskolában. Voltak emberek, akikkel nem voltam jóba, és ha tudnák, hogy van olyan ember, akivel törődök, az nem végződne jól. „Csak kibaszottúl meg kellet, volna mondanom, hogy mit akarok és elmenni. Mi a faszt gondoltál, Harry?!” gondoltam magamban.

Az elmém másik része azt mondja, hogy ez jó dolog; szükségem van valaki olyanra, mint ő, hogy emlékeztessen a régi Harry.re. Aki ebben a sötét, mély rendetlen testben lakozik. A kérdés az volt hogy: Fog úgy valaha is bízni bennem, mint régen?

Gondolataimat megszakította, hogy valaki a nadrágom hátsózsebébe nyúlt.

Blair szemszöge

Harry pénztárcájáért hajolok, majd ő reflexszerűen le akar ütni, de én sikerrel jártam.

„Nyugis, Styles, csak kiveszem a pizzapénzt.” Mondtam, nem is vettem észre, hogy a régi becenevén hívtam. Furcsán ismerős volt nekem. Elpirultam és elfordultam. „Sajnálom.” Próbálom felhívni a figyelmét arra, amit az imént mondtam.

Harry felnevetett. Ez nem az a szokásos nevetése volt, mint amikor oda jön hozzám, az iskolába. Ez valódi nevetés volt.

Hallani ezt a csodálatos hangot, felidézte bennem az összes emléket. Utáltam beismerni, de hiányzott. Amikor fiatalabbak voltunk, egymást mindig boldoggá tettük, de most már úgy tűnt minden sokkal nehezebb.