Vigyél oda vissza a pillanatba, mikor az ő mosolya azt ragyogta
Mit a fény se tudna, kérlek csak kérlek hadd lássam újra.
Egy mezőn teli virágokkal, ott pompázott fehér árnyalattal.
Mint egy angyal ki nevetésével vigasztal.
Ott fognám kezét szorosan, hogy érezzem újra... Otthonom van.
Hadd nézzek szemébe még egyszer, hadd köszönjek el tőle öleléssel.
Élnék a pillanat töredékével, hogy éljek vele egy örökléttel.
A szívembe zártam emléket és mosolyát
Remélem újra láthatom majd oda át.
Csókját őrzöm elmémben, s az sétál velem az úton... A reményben.
