I Miss You

A cinkos

Abby szemszöge:

Elsem tudjátok képzelni mennyire örültem Loki reakciójának mikor megtudta,hogy apa lesz. Az a mosoly ami akkor megjelent az arcán az semmihez sem fogható.
Reggel,mikor felébredtem ő még javában aludt. Kikeltem az ágyból,adtam egy puszit az arcára,felöltöztem,kivettem a tesztet a kulcsal zárható kis fiókból és reménykedtem benne,hogy Bruce már a "rendelőjében" van. Beszálltam a liftbe és mikor elértem vele a megfelelő emeletre végigsétáltam a hosszú folyosón amíg elnem értem az ajtóhoz,majd bekopogtam rajta.
-Gyere be!-hallottam a barátságos hangot. Vettem egy nagy levegőt és benyitottam.-Jó reggelt Abby-köszöntött mosolyogva.-Segíthetek valamiben?
-Ami azt illeti igen-csuktam be magam mögött az ajtót.-,de előbb meg kell kérjelek arra,hogy ne mond el senkinek,főleg nem az apámnak-léptem az asztalához.
-Mi a baj?-kérdezte gyanakodva méregetve.
-Megígéred?
-Abby,ha tényleg akkora a baj amekkorának kinéz,márpedig az arckifejezésedből,az enyhe sápadságodból és a karikákból a szemed alatt arra következtettek,hogy elég...
-Kérlek Bruce! Nem jöttem volna,nem lenne fontos,másban most nem bízhatok-könyörögtem összeszorult torokkal.
-Rendben-rázta meg sóhatva a fejét.
-Köt az orvosi titoktartás-mutattam rá.
-Igen tudom. Szóval,miben kéred a segítségem?-tárta szét a karját.
-Ebben-nyújtottam át a tesztet.
-Jézusom Abby-kapta ki a kezemből.
-Ezért nem szeretném,hogy elmond apának,kitekerné a nyakam és azt akarná,hogy...-de nem tudtam befejezni,még gondolni sem akartam rá.
-Hogy elvetesd-fejezte be.
-Akkor segítesz?
-Igen segítek,de ugye tudod,hogy nem titkolhatod a végtelenségig,mert az állapotod előbb-utóbb elég látványos lesz.
-Tudom,de még nem akarom elmondani,csak egy kisideig.
Tudtam,hogy nem titkolhatom sokáig,hogy titkolhattam volna? És apa előtt sem szerettem rejtegetni semmit,de sejtettem,hogy mi lenne a reakciója és féltem tőle.
-Rendben,ülj oda!-mutatott a vizsgáló asztalra. Engedelmesen tettem amit mondott és felültem rá.-Mikor végezted el a tesztet?
-Tegnap délelőtt,talán 11 körül-gondolkodtam.
-Oké,veszek egy kis vért és kell,majd még néhány vizsgálat,de véleményem szerint ezek a tesztek elég megbízhatóak 98% az esélye,hogy tényleg az a helyzet amit mutat-magyarázta.
-Rendben vágjunk bele-bólintottam. Bruce megfordult és elment tűért és fecskendőért.
-Abby?
-Hm?
-Figyelj,én egy okos és óvatos,elővigyázatos lánynak ismerlek-kezdte.-ezért nem is szívesen kérdezek ilyet,de ugye tudod,hogy ki az apa?-bökte ki végül.
-Igen,persze-vágtam rá kapásból.
-És tudja?-fordult felém a fecskendővel és,ha nem lenne olyan barátságos arca egy őrült tudóst juttatott volna az eszembe.
-Tudja,elmondtam neki-nyújtottam felé a kezem,hogy levegye a vért.-Sssssssssz-sziszegtem,mikor a karomba nyomta a tűt.
-Sajnálom.
-Semmi baj-ráztam a fejem,aztán eszembe jutott,hogy mit láttam előtte nap a nappaliban.-Szóval te és Tasha?-kérdeztem,közben levette a vért és a helyére nyomott egy vattát. Mikor felnéztem rá,láttam,hogy az arca egy kicsit rózsaszínes árnyalatot vesz.-A jó doktor elpirult-nevettem.
-Nem nagyon számítottunk az érkezésedre-mondta,majd megköszörülte a torkát.-A véreredményre még várni kell egy kicsit.
-Addig is kifaggathatlak-húztam mosolyra a számat.-Szóval,mi óta is vagytok ti úgy?
-Nem régóta.
-Na gyerünk Bruce! Nekem ennél több infó kell-nyavajogtam.-Hallgatlak.
Amíg a véreredményre vártunk alaposan kifaggattam a jó Dr. Bannert. Ő és Nat egy héttel azelőtt elmentek vacsorázni és lángragyúlt az a bizonyos kis szikra kettőjük között.
Habár Bruce kiakarta szedni belőlem,hogy mégis ki az apa,nem adtam neki túlsok infót:nem idevalósi, (másik univerzumból vagy birodalomból,vagy az istem tudja),idősebb,mint én (bár azt nem kötöttem az orrára,hogy röpke ezer évről van szó) és még hasonlók.
-Az eredményeid mind pozitívak-mondta a papírt tanúlmányozva.-Nagyon úgy tűnik,hogy hamarosan anya leszel-mondta én pedig szabályosan a nyakába ugrottam.
-Ez akkor mostmár biztos?-kérdeztem könnyekkel harcolva.
-Igen biztos-ölelt vissza kissé zavartan.
-Annyira köszönöm,hálám úldözni fog a sírig-engedtem el.
-Csak vigyáz magadra,magatokra! Kerüld az idegeskedés és az ehez hasonlókat-kinyitott egy fiókot,majd kivett belőle egy kis füzetecskét.-Ebben olyan dolgok vannak amit mindenképpen tudnod kell-nyújtotta át.
-Köszönöm-vettem át.-De tényleg,egész életemben az adósod vagyok.
-Ez a dolgom,hogy segítsek.
-Mégegyszer köszönöm-öleltem át újra.-Mikor kellene visszajönnöm doktorúr?-vettem viccesre.
-Kéthét múlva,talán kicsit hamarabb és ne aggódj,tartom magam ahoz amit megígértem.
-Rendben,akkor majd még úgy is találkozunk-indultam az ajtó felé.
-Abby-szólt utánam.
-Igen?
-Tényleg ne halogasd sokáig csak megnehezíted-mondta komoly arcal.
-Nem fogom. Viszlát Bruce-léptem ki a rendelőből.
Mikor beléptem a társalgóba megláttam Clintet aki a kanapén ült és focimeccset nézet. Barça-Real Madrid,ezt én sem hagyhattam ki. Levetettem magam mellé és az ép vállára hajtottam a fejem.
-Mi harci helyzet?-kérdeztem a tévét bámúlva.
-1-0 a mi javunkra,a bal karom pokolian fáj és te elég sápadt vagy-mondta és ugyanolyan fürkészve nézett rám,mint Bruce kevesebb,mint fél órája.
-Király,mindjárt hozom a fájdalomcsillapítót és semmi bajom-soroltam,aztán elmentem a gyógyszeréért és egy pohár víz kíséretében odaadtam neki.-Tessék.
-Kösz,de akkor sem tetszel-nyelte le az orvosságot.-Elkéne menned Bannerhöz.
-Onnan jövök.
-És mit mondott?-vonta fel a fél szemöldökét. "Basszus Abony gondolkodj!"
-Gyomorinfluenza-mondtam gyorsan,nem akartam gyanúsnak látszani.
-Gyomorinfluenza?-bólintottam.-Ha ő mondja,biztos-vont vállat amit egy hangos nyögés kísért.-Azt a rohadt...-kapott oda.
-Hozok jeget-mondtam,egyúttal fogtam és a poharat is visszavittem. Beborogattam a vállát aztán csináltam popcornt,vittem egy kis kólát és úgy néztük tovább a meccset. Barcelona-Real Madrid 3-1. Nyertünk! A vége után elmentem a szobámba,ahol Loki még mindig aludt. Befeküdtem mellé és elkezdtem simogatni az arcát.-Loki,ébredj!-suttogtam,ő pedig lassan felnyitotta a szemeit.
-Baj van?-húzott közelebb magához.
-Voltam Brucenál.
-Mit mondott?-ült fel rögtön.
-Apa leszel,most már biztos-mosolyogtam rá.
-Akkor te pedig anya-csókolta meg a fejem búbját.
-Remélem jobb,mint az enyém-suttogtam.
-Miért mondod ezt?-nézett le rám. Elmeséltem neki mindent az anyámról,hogy hogyan passzolt le az apámnak,mikor biztos pénzforrást talált magának férj címszó alatt,hogy összesen 25 és fél kilósan(!!!!!!) kerültem ide 13 évesen,és a többi.
-Hogy volt képes ilyesmire?-kelt ki teljesen magából.
-Loki nyugodj meg!-csitítottam.
-Nyugodjak meg? Hogy tehette ezt veled,a saját lányával?
-Én sem voltam más csak bevétel. Az volt a terve,hogy felcsináltatja magát az apámmal és majd lenyúlja a gyerektartással,de rájött,hogy mint egyedülálló anya többet kap és így a láthatást sem kell biztosítania,nehogy a végén apa elvegyen tőle. Sosem tekintett rám lánya ként,de nem bánom,mert mostmár jobb,itt apával,a többiekkel,veled-öleltem meg szorosan.
-Csak egy szavadba kerül és én...-szorította ökölbe a kezét.
-Tudom,de nem kell-mondtam majd lehunytam a szemem.-Tudod,mit terveztem mára?
-Mit?
-Semmit-feleltem kurtán.-Itt feküdni az ágyban veled és nem csinálni semmit.
-Jól hangzik-takart be.
Úgy is tettünk,feküdtünk az ágyban és a világon semmit nem csináltunk (de tényleg). Csak mi és a csendes szoba semmi más.

Meg is vagyunk. Huh.
Na jó félreértések elkerülése érdekében "IMÁDOM AZ ANYUKÁMAT!!!" Szóval nem róla mintáztam Abby anyját.
És nagyon nagyon nagyon köszönöm a támogatást és hozzászólásokat kitartó olvasómnak CarmaCasenek♥!!!! Köszi köszi köszi!

OLVASD!ÉLVEZD!SZÓLJ HOZZÁ!
marvel-fangirl-01