I Miss You

Mikor minden kiderül

1 hónappal később

Abby szemszöge:

Tashával ültem a kanapén és arról faggatott,hogy milyen nevet akarok adni a kicsinek.
-Mondtam,majd tudom,ha már a kezemben tartom-ismételtem nem tudom hanydjára.
-De valami ötleted csak van-nyúzott még mindig.
-Nem nincs egyáltalán. Még azt sem tudom,hogy fiú lesz-e vagy lány,nem tudok semmit-ráztam a fejem és hátrahajtottam. Az elmúlt egy hónapban elkellett kezdenem bő ruhákat hordani,de épp kapóra jött,a kezdődő tél,pulóver,kabátok,eltakarták amit kellett. Loki teljesen be volt zsongva,ha tehette volna bezár a szobámba és kilenc hónapon át kisem enged,hogy biztos ne legyen semmi bajunk. Bruce szerint minden a legnagyobb rendben,lehet,hogy az ultrahangon legtöbbször csak egy fekete pacát láttam,dehát ő az orvos nem én. Apa az egészből nem vett le semmit,az elején simán bevette a gyomorinfluenzás storyt.
-Itt vannak a torony legszebb hölgyei-jött be pont akkor.
-Dehát mi vagyunk itt az egyetlen nők-néztem rá furán.
-Ez az-kacsintott,én a fejemet ráztam Nat pedig a szemeit forgatta.-Fury látni akar minket egy óra múlva-mondta Tashának miközben átölelt én meg rögtön a vállára hajtottam a fejem.
-Mit akar?-sóhajtott a vörös bérgyilkos.
-Ki kell mennünk valahova,valamiért-mondta apa a hajammal babrálva.
-Akkor addig gyors beugrok Brucehoz-hunytam le a szemem.
-Valami baj van?-aggodalmaskodott apu rögtön.
-Nem csak rutin izék,nem értek hozzá-az azelőtti egy hónapban annyit hazudtam,hogy már minden megerőltetés nélkül ment,csak úgy áradtak belőlem a hazugságok.
-De ha bármi van szólsz igaz?
-Persze apu-adtam egy puszit az arcára,aztán felálltam a kanapéról és a lift felé vettem az irányt.-Akkor megyek is,hogy időben indulhassatok a valamiért.
Besétáltam Brucehoz,aki már úgytűnt várt rám.
-Fury látni akar,majd benneteket-mutattam az ajtó felé.
-Tudom-bólintott.-Kész vagy?
-Igen-elvégezte a vizsgálatokat és már majdnem befejeztük,amikor közelebbről kezdte el tanulmányozni a képernyőt.
-Ez furcsa-igazgatta meg a szemüvegét.
-Mi?-pánikoltam rögtön.
-Nyugodj meg,ne izgasd fel magad!-tette a kezét a vállamra.
-De,mi a baj?
-Nem azt mondtam,hogy baj van csak azt,hogy furcsa-nyugtatott tovább.-Mennyire ismered az apát?
-Elég jól,de nem értem,hogy most ennek mi köze ehez-zavarodtam össze teljesen.
-Csak az értékek néhány helyen mást mutatnak,de nem egetrengető külömbség,vagyis csak egy helyen,de az lehet hiba is-magyarázta.
-Hol van nagy eltérés?
-A testhőmérsékletnél-"Ja tényleg! El is felejtettem mondani,az apja félig-meddig jégóriás."gondoltam gúnyosan.-Szóval?
-Azthiszem nem lesz baj-fújtam ki a bent tartott levegőt.-Egyre pontosabb gépeid vannak-jegyeztem meg.
-Az apád érdeme,mindig előrukkol valami újjal,de legalább pontosabb eredményeket kapunk a kicsiről.
-Akkor minden rendben?-tördeltem az ujjaim.
-Minden a legnagyobb rendben van,ha szerinted a kiugró értékek normálisak-húzta kisebb mosolyra a száját.
-Köszönöm,tényleg.
-Nincs mit megköszönnöd-rázta a fejét.
-De igen. Többet is,mint azt eltudnád képzelni-száltam le az asztalról.
-Vigyáz magatokra!
-Meg lesz-mosolyogtam és kimentem a rendelőből.
A többiek elmentek Furyhoz,így egyedül dekkoltam a toronyban és néztem ki a fejemből,szó szerint. Elősször a fehér plafont tanulmányoztam magam felett,aztán átsétáltam az ablakhoz és New York égig nyújtózó épületeit néztem. Hatalmasak,szélesek és a legtöbbjük tök felesleges. A hatalmas ablakokon át lehetett látni néhány sürgő-forgó foltott azaz robotoló embereket akik a megélhetésükért dolgoztak. Nekem ennyivel könnyebb életem volt,az apám zseni,milliárdos,playboy és emberbarát,amióta hozzákerültem mindenem megvolt,ruhák,cipők,néha játékok,rengeteg zsebpénz,de ígyis tudtam milyen a nélkülözés azelőttről.
Mikor megelégeltem csak az ablakon bámulni kifelé felkaptam a kabátomat és elindultam a hideg decemberi délutánba. Bóklásztam az utcán össze-vissza amíg megnem láttam egy babakocsit tologató nőt és furcsa érzés lett urrá rajtam. Elkezdtem sétálni a nő felé és amikor odaértem megálltam mellette.
-Helló-köszöntem a legkedvesebben,ahogy csak tudtam.
-Helló-köszönt vissza a szőke zöldszemű nő,talán öt évvel lehetett idősebb,mint én.
-Nagyon aranyos. Hogy hívják?-néztem a kiskocsiban fekvő csöpséget.
-Maggie-válaszolt és felvette a kislányt.-A szemem fénye.
-Gyönyörű-fogtam meg a kicsi kezét.-Szia Maggie.
-Te mikorra várod?-kérdezte az anya.
-Tessék?-sokkoltam le teljesen.
-Ugyan látszik rajtad. Egyszer már keresztül mentem ezen,nem kell orvosnak lennem,hogy lássam-mosolygott rám kedvesen.
-Nyolc hónap múlva,plusz minusz néhány nap-engedtem el Maggie kezét.-Abby-nyújtottam a kezem az anyuka felé.
-Sydney-rázta meg.-Nagyon örülök.
-Úgyszintén-mondtam aztán a tömegben felbukkant az ismerős hollófekete haj,majd később megláttam azt a mélyzöld szempárt. Mikor odaért hozzánk átkarolta a derekamat és az állát a vállamra támasztotta.-Sydney ő itt...
-Gondolom akkor a leendő apukához van szerencsém-nyújtotta a kezét.
-Igen-bólintott Loki és kezetrázott vele,majd felvont szemöldökkel nézett rám. Csak a fejemet ráztam majd Sydney felé fordultam.
-Azthiszem mi most megyünk. Örülök,hogy találkoztunk.
-Én is. Remélem összefutunk máskor is-tette vissza a kislányát a babakocsiba.-Viszlát.
-Szia-intettem utána.-Hol jártál?-fordultam Loki felé.
-Erre-arra. Felmehetünk a toronyba vagy ha megpróbálom megakarnak majd ölni?-kérdezte gúnyosan.
-Nincs fent senki nyugottan jöhetsz,van néhány hírem a számodra-öleltem át szorosan.
Mikor felértünk a nappaliba megálltam az egyik ablak előtt és néztem az egyre csak gyülemlő esőfelhőket. Egy hatalmas mennydörgés hallatszott én pedig majdnem ugrottam egyet,de mikor hátulról átöleltek úgy éreztem,hogy ha ágyú dörrenne el mellettünk akkor sem félnék.
-Mit mondott Banner?-tette a kezét a gömbölyödő hasamra,aztán elkezdte simogatni.
-Az értékek kiütköznek néhány helyen-hajtottam a mellkasára a fejem.
-Hol?
-A legtöbb helyen,de van egy ami nagyon nagy eltérést mutat a szokásostól-fordultam szembe vele.
-Melyiknél?-kérdezte. Nem láttam,de a hangja aggodalommal volt teli.
-A testhőmérsékletnél.
-És ez mit jelent?-simított végig az egyik hajtincsemen.
-Azt,hogy valaki nagyon hasonlít az apjára-simogattam meg a kis dudort a hasamon.
-Olyan,mint én?-tette ugyanoda a kezét.
-Nagyon úgytűnik-mosolyogtam rá,aztán a mosolyom elhalványult.
-Mi a baj?
-Mond,hogy nem lesz semmi baja,nem élném túl-mondtam elszorult torokkal.
-Sosem fogom engedni,hogy ártsanak nektek. Aki megpróbálja azt esküszöm sajátkezüleg végzem ki-húzott közelebb magához.-Nem hagyom,hogy bajotok essen.
-Ígéred?-néztem fel rá.
-Ígérem-hajolt közelebb és megcsókolt. A karomat a nyaka köré fontam,az ő kezei pedig a derekamra vándoroltak. Amikor átölelt,szinte minden kiment a fejemből,mintha a külvilág megszünt volna és semmi más nem létezne csak mi ketten.
-ABONY MARIA STARK!!!-hallottam apa dühös,nagyon dühös hangját. Loki elhúzódott tőlem,de még mindig fogta a kezem. Apa mögött megjelent a többi Bosszúálló is akik döbbenten néztek minket.
-Apa én...-kezdtem. Nem így terveztem,hogy megtudja.
-Te mi? Megmagyarázod,mert arra nagyon kíváncsi vagyok! Ha valami gondolat befolyásoló hókuszpókuszt használtál rajta én esküszöm...-mutatott fenyegetően Lokira.
-Apa semmi ilyesmiről nincs szó-ráztam a fejem.
-Mégjobb,egyszerűen csodás!-kelt ki magából.-Tudod te egyáltalán ki ez?
-Pontosan jól tudom és...-de nem tudtam befejezni,mert olyan erős fájdalom nyilalt a hasomba,hogy az ajkamba kellett harapjak nehogy valami hangot adjak ki magamból,de Bruce,mint orvos rögtön észrevette,hogy valami baj van és azonnal mellettem termett.
-Abby,Abby nézrám!-tette a kezét a vállamra én meg tettem amit mondott.-Vegyél nagy levegőket és próbálj megnyugodni,rendben?-bólintottam és megpróbáltam egyenletesen lélegezni.-Ígyni,be és ki. Lassabban! Be és lassan ki. Jobb?
-Igen-egyenesedtem ki.
-Te teherbe ejtetted a lányom?!-ha apa addig nem volt kiakadva ez után már biztosan.
-Tony ezzel nem segítesz!-mondta Bruce még mindig mellettem állva.
-Most őt véded?-mutatott Loki felé.-Azt hittem a barátom vagy.
-A lányodat védem és a barátságunknak ehez semmi köze Anthony.
-Apu hallgasmeg kérlek!-könyörögtem.
-Nem megy. Ez...most...nem-mondta és majdhogynem kirohant. Abban a pillanatban térdre rogytam és keserves zokogásban törtem ki. Natasha és Clint rögtön ott termettek mellettem,bár mindketten megvető pillantásokat vetettek Lokira.
-Cssssssssssssssssss! Semmi baj-ölelt át Nat.
-Most gyűlöl-zokogtam.
-Nem,nem dehogy gyűlöl. Ne mondj ilyet-szorított mégjobban magához míg Clint körkörösen simogatta a hátamat,hogy megnyugodjak.-Menj beszélj a fejével!-mondta neki és Clint apa után rohant.-Nem lesz semmi baj-vígasztalt tovább Natasha,de én nem ezt éreztem.

Tony szemszöge:

Nem tudtam merre megyek,csak mentem előre megállás nélkül egészen addig amíg Barton megnem állított a vállamnál fogva.
-Hagyj!-löktem el magamtól.
-Elárulnád mégis mitművelsz Stark?-kérdezte ingerülten.
-Én mit művelek? Banner mitművel és a lányom az elsőszámú ellenségünkel?-kérdeztem kiabálva.-Tudod azzal aki téged is elintézett,még két hónapja sincs vagy talán nem emlékszel? Bár mondjuk eléggé elintézett nem csodálkoznék,ha nem emlékeznél rá-abban a pillanatban megragadta az ingem gallérját és annál fogva lökött a falnak.
-Na ide figyelj Anthony Stark!-rivalt rám.-Az a rohadék odabent rengeteg dolgot csinált ami miatt mind a pokolra kívánjuk,de ezekről nem a lányod tehet. Abbynek nagyobb szüksége van rád,mint valaha,ha tetszik,ha nem terhes az unokáddal az most édes mindegy,hogy kitől van akkor is a lányod,de a kirohanásod miatt azthiszi gyűlölöd!
-Én nem...-tiltakoztam.
-Akkor pedig most rögtön fogod magad,bevonszolod oda a segged és megmondod neki!-engedett el.
Visszamentünk a társalgóba,ahol a legtöbben a lányomat vígasztalták. Mikor megláttak kicsit távolabb léptek,csak Thor agybajos testvére nem tágított mellőle.
-Abby-simogattam meg.-Kicsim nézz rám!-felemelte a fejét és a szemeiből még mindig folytak a könnyek. Egy ideig csak néztünk egymásra aztán a nyakamba borult.
-Ne haragudj apu! Esküszöm én elakartam mondani,de...
-Cssssssssss. Nem haragszom,csak annyira váratlan volt és hogy pont vele,de a lányom vagy,szeretlek és ezen semmi sem változtat,soha-öleltem mégszorosabban.
-Én is szeretlek-suttogta.
-Sosem tudnálak gyűlőlni ugye tudod?
-Csak úgy elrohantál én pedig...
-Felejtsd el,rendben? Felejts el mindent amit mondtam oké? Hülye voltam-toltam el magamtól és letöröltem a könnyeit aztán a psziho öcsihez fordultam.-Ha bántod őt bármilyen módon halott vagy,én magam tekerem ki a nyakad. Világos voltam?
-Mint a nap Fémember-lépett közelebb Abbyhez.
-Vas. Az Vasember nem Fémember-tisztáztam le.-Túl fiatal vagyok még nagypapának-jelentettem ki,mire mindenki felnevetett. Thor gratulált az öccsének aki átölelte és megcsókolta a lányomat. Hát idő kellett,hogy megszokjam. Mindenki leült valahová,én mondtam valami bocsánatkérésfélét Bannernek,majd kezdődhetett a kérdezősködés.
Hamar eljött az éjfél és lassanként mindenki kidőlt. Abby és Loki már a kanapén,nem akartam felébreszteni őket vagyis Abbyt így vittem egy pokrócot és betakartam mindkettőjüket.
Nem mondom,hogy teljesen elfogadtam a lányom döntését,de semmit nem tehettem ellene így beletörődtem.

Hosszú tartalmas fejezet,hát huh. Ennél többet nem tudok mondani.
Olvasd!Élvezd!Szólj hozzá!

marvel-fangirl-01