Váratlan fordulat

1.3K 89 3
                                        

Abby szemszöge:

Teltek a napok,hetek majd lassan a hónapok is. Loki hol jött,hol pedig ment,de a legtöbb idejét így is velem töltötte (nem azért te perverz). Bár apa elég sokat panaszkodott,hogy nem töltünk együtt elég időt,így vele is elmentem néhány apa-lánya programra. Időközben Clintet is kiengedték a kórházból,(vagyis inkább kirakták a szűrét mivel szörnyű beteg volt) de még így is lábadozott. Bruce valamin dolgozott apával,Steve elvolt magával,Tasha Clintet ápolta velem együtt,Pete vissza ment az egyetemre,Thor pedig még mindig Loki után kutatott. Ha tudta volna,hogy közelebb van mint képzelné.
Loki már egy ideje eltűnt,én pedig furcsán éreztem magam,fáradtabb voltam,mint egyébként,a kedvenc kajámtól rámjött az undor,amit pedig addig utáltam megettem,jobban feltudtam magam húzni dolgokon,vagyis egy kicsit idegbajos voltam. Foggalmam sem volt,hogy mi lehet velem,de egy idő után nem is foglalkoztam vele,gondoltam,majd elmúlik. Aztán jöttek a nehéz napok,vagyis jönniük kellett volna,de nem jöttek. Ekkor már kezdtem tényleg ideges lenni. Vártam egy napot,semmi. Vártam kettőt,semmi. Három,semmi. Nem bírtam csak ülni tovább,felkaptam a táskámat,belevágtam a pénztárcám és gyors léptekkel indultam ki a toronyból. Tudtam,hogy apa és a többiek kiakarnak majd nyírni amiért nélkülük mentem ki,de én tudtam valamit amit ők nem,Loki nekem nem ártana.
Sietős léptekkel mentem végig az utcán és megsem álltam az első patikáig.
-Jó napot! Miben segíthetek?-mosolygott rám a patikus nő.
-Ööö...én egy...-"Jesszus, komolyan ezt csinálom?"-egy terhességi tesztet szeretnék.
-Milyet?-kérdezte még mindig ugyanavval a mosollyal ami már egy kicsit para volt.
-Mindegy csak megbízható legyen. Nem szeretnék lyukra futni-mondtam feszengve.
-Ez csak természetes. Mindjárt jövök-ment el hátra én pedig egyedül mafadtam a gondolataimmal.
-Biztos vagy te ebben Abby? Lehet,hogy csak beképzeled az egészet-disputáltam magammal.
-Itt is van-jött vissza a nő.-5$ lesz.
-Rendben-kotortam elő a tárcám majd odaadtam a pénzt.-Köszönöm-mondtam és kimentem onnan. A tesztet a táskám mélyére tettem és haza indultam. Az volt a tervem,hogy rögtön a szobámba megyek,de a nappaliba érve szószerint lefagytam. Nat és Bruce csókolóztak,de mikor beléptem szétrebbentek.-Bocsi srácok. Én már itt sem vagyok csak a szobámba akatok menni,nyugodtam folytassátok amit elkezdtetek,mintha itt sem lettem volna-hadartam és a szobám felé lépdeltem,láttam rajtuk,hogy ugyanolyan zavarban vannak,mint én.
Szószerint beestem a szobámba és mikor becsuktam magam mögött az ajtót nem tudtam elnyomni egy hatalmas mosolyt. Tasha és Bruce. Mik ki nem derülnek. Bementem a fürdőbe,elolvastam a teszt használati útmutatóját,majd csináltam ami rá volt írva. Öt percet kellét várnom az eredményre,de nekem az az öt perc egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor letelt az idő felvettem és megnéztem. Amikor megláttam az eredményt a szám elé kaptam a kezem és legszívesebben elsírtam volna magam. Pozitív.

I Miss YouDonde viven las historias. Descúbrelo ahora