My Hero × H.S.

3.Part:×Harry

A deszkámra pattanva,búcsúztam el Jeanne-tól.Thomas dolgozni ment,Jas pedig este visszarepült New York-ba,az egyetemre.

A Red Socks jegyek,a táskámban pihentek.Thomas tegnap este,már el is intézte az egészet,és reggel már a konyhában várt,rám.Hálás voltam Thomasnak,mert segitett.
Jócskán közeledett,a Valentin-napi bál.A szerelmesek estéje,meg minden.Sohasem szerettem ezt,a napot,mivel nem voltam szerelmes,na meg nem volt ideális partnerem sem.Általában egyedül mentem,vagy Bowie-ékkal.

A suliba tartottam,amikor egyszercsak nekiütköztem valakinek,s a földre kerültem.
A fejemhez kaptam,ami hasogatott,úgy fájt.
-Aú.-vinnyogtam.
-A picsába.-hallottam valaki,mély,rekedtes hangját.Hangja merőben tele volt,határozottsággal,ám mégis volt benne valami,más.
Kinyitottam a szememet,szépen lassan.A földön ültem,mellettem egy törött gördeszka.Márcsak,ez hiányzott!!Amikor felnéztem,kissè ledöbbentem.Az alfahim nekem jött!!Heh,ekkora pechet..
A fiú fölöttem magasodott,fején fura grimasz-mosoly ült.A kezét nyújtotta,majd felrántott magával szembe.
Pár perc igy telt el,néma csöndben.Csak néztük,a másikat,elvesztünk a másikban,-legalábbis én,-majd akkor bevillant,hogy ez az alfahim,elrántottam a kezemet.
-A nevem Harry,de nekem csak a hősöd..-baah,szoknyavadász duma.
-Az enyém pedig titok,és nem vagy a hősöm.-poroltam le a ruhámat.
-Hallottam már rólad,Willow.-mosolygott gúnyosan.Megráztam a fejemet.
-Gondoltam.-húztam el a számat.Felvettem,a deszkámat,majd bevágtam a kukába,s magára hagytam az alfahimet.
Kell egy új deszka!
-Hé,miért nem lehetek a hősöd??-kiabált utánam.Mellém szaladt,majd felvette a tempómat.
Kérdésén,jót nevettem.Szembefordultam vele,majd belenéztem,a szemébe.
-Egyszerűen,az nem te lennél.Egy alfahím,nem lehet hős.Főleg nem,az én hősöm.Te maradj csak,Harry az alfahim.-vontam vállat hanyagul.Szemei szikráztak,de nem a dühtől,valami egészen mástól.Valami megmagyarázhatatlantól.
-Miből gondolod,hogy nem lehet hős,egy félisten?.-nevetett fel keserűen.
Fejrázva néztem rá,majd pár perc múlva megszólaltam.
-Ez nem egy,romantikus film,ahol az "alfahim",eldob mindent a lányért,majd hőssé válik a szemében.Ez a valóság.-ingattam a fejemet.Harry csak nézett.
-És a valóságban,nem lehetnek hősök?-fancsali képet vágott,s maga elé nézve megrázta a fejét.
-De,csak nem a mi világunkban.Ez már rég elavult,a többség szemében.Vannak hősök..valahol.-halt el a hangom.
-Valahol.-ismételte utánam,majd rám emelte mélyzöld szemeit.Szemében most is ott bújkált,a szomorúság.Mint,minden egyes percben.A suli menője,a lányok "alfahimje"volt,Harry Styles.Mindenki bálványozta,ódákat zengtek róla.A hokicsapat kapitánya,mindemellett,egy arrogáns,beképzelt,pöcs.
Harry elfordult,majd intett egyet,s elviharzott.Magamban letisztáztam,hogy ez volt életem legfurább beszélgetése,az alfahimmel.A gimi bárójával.

Tudom,rövid lett. :DD a kövi hosszabb lesz.
Kommenteket kérek. ;))