My Hero × H.S.

1.Part:

Kedves Naplóm!

Mielőtt felsorolnám  a rólam lényegesebb dolgokat, kezdjük a történetemmel.
Az igazi szüleimnek  soha nem születhetett volna gyereke, de valami csoda folytán, mégis megfogantam. Mialatt anya terhes volt, nagyon sokszor veszekedtek apával.
Nem tudom az okát a mai napig sem.
Miután megszülettem  a veszekedések akkor is folytatódtak. Már alig beszéltek, elhidegültek egymástól.Szerették egymást, de én elválasztottam őket egymástól.
Csak ÉN voltam a probléma.
Aztán eljött egy végzetes nap. Mindössze négy éves voltam.
Beadtak egy árvaházba, s ezzel a lendülettel örökre magamra hagytak. Egyedül voltam nem szerettem ott lenni, mégis évekig az az intézmény bizonyult otthonomnak.
Az ablakból néztem mindent. Ahogyan az évszak télből-tavaszba vált, ahogy a fákról lehullanak a megkopott őszi levelek.
Nem foglalkoztam senkivel.
Csak arra vágytam, hogy valaki hazavigyen. Minden este imádkoztam.
A tizedik születésnapomon eljött az, amire vártam.
Elvittek  az árvaházból.
Boldog voltam, mert tudtam, hogyvanova kerülök ott szeretnek. Vidáman akaszkodtam, Jeanne nyakába, nyálas puszikat hagyva feje búbján. A férje Tomas, felesége kiköpött mása volt. Imádtam mindkettejüket, ez a mai napig így van. Nem tudom nekik megköszönni elégszer, hogy felszabadítottak.
Mindig hálás leszek nekik ezért. Viszont csak azt sajnálom, hogy a szüleimnek nem kellettem, de remélem, hogy azért ők is boldogak.
Úgy érzem, hogy a történetem csak most kezdődik igazán.

Most, hogy ezt elmondtam jöhetnek a kevésbé szomorú dolgok rólam.
A nevem Willow Thompson.
Eredetileg Willow D'arc voltam, de Thompson-ná lettem átneveztetve. Az egyetlen, ami a szüleimtől megmaradt az a keresztnevem.
Tizenhét éves vagyok.
Nem szenvedek depresszióban, nem vagyok skizofrén, se emó, de még punk se, csak nagyon-nagyon szeretek feketében járni.
Nap, mint nap szembenézek azzal a ténnyel, hogy bármennyire jó lenne, Jeanne és Tom nem az igazi szüleim.
Csupán csak egy legeslegjobb barátnőm van.
Ő az, aki tudja az egész életem történetét, tudja milyen nehéz nekem, mégis elfogad annak, aki vagyok. Feltétel nélkül szeret engem, és tudja,hogy ez kölcsönös.
Ő Jasmine Thompson, a mostohanővérem.
Felnőtt nő, saját házzal és egy melegszívű baráttal.
Jasminre mindig számíthattam, akármi volt. Nagyon szeretem őt.

Szőke hajam van, ami a derekamat verdesi. Az oldalválasztékom mentén van egy pink tincsem.
A hajamban van még pár kék tincs, de ez mellékes. Tengerkék szemeim vannak, amik Jeanne szerint szinte világítanak.
Persze,nem úgy, mint egy lámpa.(Szép is lenne..)  A gardróbomban mindenféle ruha megtalálható. Minden egyes színből, van táskám, cipőm, tapadóm, pólóm, sálam,farmerem, na meg miegymás. Legfőképpen szürkében járok, vagy pedig feketében és sötétkékben. Van egy karkőtöm, amit még Jeanna-tól kaptam, mikor elhoztak az árvaházból. Egy sima fekete bőr darab, belevésve a "Hope" felirattal.
Sohasem veszem le, mert ez hozzám nőtt.
A családomban én vagyok  a "hős" , mivel mindenkinek segíteni próbálok, ahol csak tudok.
A helyi gimnáziumba járok a St.Jimmy-be.
Ez is olyan, mint a többi gimi.
Nagyrészt  a "menők"uralkodnak, a stréberek, pedig elvannak nyomva.
Mikor odakerültem, már akkor nem hasonlítottam rájuk semennyire.
Elkezdtek tisztelni, majd hallották a történetemet, mivel a fél megyét bejárta.
Onnantól kezdve, kineveztek főfejesnek.
Ez annyit tesz, hogy mindenben kikérik a tanácsomat az nélkül nem csinálnak semmit. Engem ez a "menőség"nem foglalkoztat igazán, hidegen hagy.
Nem vagyok, az az uralkodós tipus.
Nem szeretek a középpontban lenni, jó nekem hátul is. Ők mégis kiemeltek a sötétségből. Talán a mi gimink annyival másabb, hogy itt próbálnak segíteni. Nekem.
Nem szorulok rá, mégis naponta megkérdezik, hogy jól vagyok-e, s ez jóleső érzéssel tölt el. Amiben, pedig hasonlítunk a többi gimihez, azok a szivatások, beszólások a strébereknek. Én személy szerint szeretek kimaradni a vitákból, ha lehet. Megvédem a többieket, Jasmine szerint ezért afféle "hősnő"vagyok, de nem érdekel szívesen teszem.