Elcseszettből tökéletes... vagy mégsem

Chapter 15. /Harry/

- Mért vagy mindig ott, ahol nem kéne? - fordultam egyből felé, amint Sarah bement a szobájába.

- Bocs, de én voltam itt előbb. - ugrott egyből nekem.

Nem válaszoltam neki, mert teljesen értelmetlen vitákba nem szeretnék belefolyni. Sajnos Ashton ezt soha nem értette meg. De most sikerülni fog neki. Remélem örökre megfogja jegyezni, hogy velem nem cseszhet ki sehogy. 

- Bár azt nem értem veled mért van ilyen jóban... - legszívesebben az arcába röhögtem volna, de azért ennyire nem alacsonyítom le magam. 

- Tudod! Engem mindenki imád! - mosolyogtam rá kedvesen. 

Sikeresen leolvasható volt az arcáról, hogy éppen a halálomat tervezgeti. Amit meg is értenék, de pont ő? Mit tettem én ellene? Mert ha jól tudom semmit. 

Megfordultam és elindultam Sarah ajtaja felé. Muszáj beszélnem vele, hogy többet még, csak rá se nézzen azokra. Velünk tökéletes lesz a nyara is és az élete is. Ezt garantálni fogom neki. 

- Be ne merj menni oda! - a szavakat nehezen ejtette ki de mégis érthetően. 

Nem válaszoltam neki, csak bementem Sarah szobájába.

- Mi van? Győztél? -  fura volt a hangulatváltása, de jó is.

- Nem, én voltam az, aki megfutamodott. - mondtam neki szomorúan és leültem vele szemben az ágyra.

Csak mosolygott, de nem is vártam tőle többet. Még nincs egy napja se, hogy ismerem, de ezt be szeretném pótolni és jobban megismerni, hogy kicsoda is ő. Az igazi önmagát szeretném megismerni, nem azt akinek mutatja magát a többiek előtt. Amikor az előbb is kettesben beszéltünk, sokkal kedvesebb és beszédesebb volt. Lehet, hogy csak a többiekkel van baja, de lehet, csak megbántották. Nem tudom, ki kehet képes egy ilyen kedves és gyönyörű lányt megbántani, mint ő. 

- Szóval, akkor ezt vegyem úgy, hogy te győztél?

- Tőlem veheted bárhogy, de senki nem cseszi el azt, amit én akarok. 

Ezzel a mondatommal, csak azt értem el, hogy elpirult. Nem várok tőle többet, mivel még ő sem ismer engem és én sem őt. De meggyőződésem szerint, ez nem sokáig lesz már így. 

- Aha... És te mégis mit akarsz ennyire? Vagy, csak rosszul értelmeztem volna valamit? - most történt meg az a pillanat, hogy kezdett feloldani. De a legjobban az tetszett benne, hogy nem is tudta ki vagyok. 

- Nem. Nem értelmeztél semmit sem rosszul. És remélem egy idő múlva rájössz - próbáltam nagyon kedvesen rámosolyogni.

Nem vártam meg rá a válaszát, csak felálltam az ágyról és kimentem onnan. Még az ajtóból visszanéztem rá. Látszik rajta, hogy érti miért mondtam azt, de nem akar tudomást venni róla. Nagyon is észrevehető, hogy valami történt vele, amiért ennyire bezárkózik. De ez ellen tenni fogunk. 

- Mi van?! Kizavart? - kezdettel röhögni előttem Liam.

- Nem. Ashton bekavart. 

Nem terveztem most se vele, se senkivel se beszélni, ezért is indultam el a szobám felé. Ezzel, csak egy bajom volt. Amikor be akartam csapni az ajtót nem sikerült, mert Liam-nek vágtam neki. 

- Kösz... - erre, csak megforgattam a szememet - Tudod, már múltkor is mondtam, hogy kerüld el messziről Ashtont. Sajnos ez most nem nagyon lehetséges, de ha lehet, akkor tedd meg. És amúgy már nekünk szar nézni, hogy minden csajjal ezt csináljátok...

- NE ENGEM CSESSZÉL LE MINDENÉRT! - vágtam bele egyből a mondandójába. 

- Én nem azt csinálom, csak szólni akartam, hogy most az egyszer légy normális, és ha összejössz Sarah-val, akkor vele normálisan bánj és ha ezt nem tudod megtenni akkor ne is kezdj bele. Csak neki akarok jót, nem neked nyugi. - és ezzel már be is csapta maga után az ajtót. 

Csak hátradőltem az ágyon és próbáltam lenyugodni. 

MÉRT UTÁL ENGEM MINDEN ÉS MINDENKI? 

Sziasztok! Tudom rövid lett.... Most csak ennyi sikerült, de pórbálok sietni a következő résszel. És nagyon köszönöm a kommenteket és a csillagokat! Tudom, hogy nem szoktam válaszolni a kommentekre, de mindegyiket olvasom :D És köszönöm, hogy ezt ennyien olvassátok !!! :D