Kezdetek hajnala

6. fejezet

   A következő két órában meleg fürdőt vettem, magamba tuszkoltam az elém tett ételt. Eve adott egy sötétkék kissé lilás hosszú pántos ruhát. Ő maga is hasonlót vett fel csak halvány rózsaszínűt. Megcsinálta a sminkem, ami elfedte a másnaposság maradék jeleit. A hajamat hullámosan felül picit összefogva, de amúgy kiengedve viseltem.
- Csini vagy – vigyorgott Eve.
- Te is.
Alighogy elkészültünk már meg is jött Matt. Fekete öltözetét, mintha rá öntötték volna.
- Gyönyörűek a hölgyek – kacsintott ránk. Megforgatott aztán magához ölelt. – Azt hiszem, félnem kellene egy ilyen szexi uralkodónőtől – suttogta a fülembe.
Elnevettem magam.
- Öt perc múlva nélküled a földön fogok feküdni.
- Ez jól hangzik, de sajna az elejére átengedlek Evenek.
Lebiggyesztettem a számat, amire puszit kaptam.
- Ezt sértésnek vettem – szakított minket félbe Eve. – Gyertek, ne nyalakodjatok!
Kiöltöttem rá a nyelvem. Eddig se volt nyugis a gyomrom, de most egyre jobban kavargott. Matt maga után vonszolt. A magas sarkúknak hála lassan lépkedtünk az éjszakában. Bár csontig fagytam mégis szívesebben töltöttem volna itt a következő órákat.
Beléptünk az ajtón.
- Megmentelek nem soká – csókolt meg Matt aztán már ott se volt.
A hasam labdává szorult össze. Hátra pillantottam. Vajon meddig tudnék elszaladni Jack utoléréséig? Valószínű az ajtóig.
- Ne akarj menekülni! – Eve megfogta a karom, addig rázta, míg a szemébe nem néztem. – Nyugalom. Oda megyünk a kilenc tanácstaghoz, bemutatlak, váltunk pár szót, ennyi. Udvariasnak kell lenni csak – tartott egy kis szünetet -, azokkal is, akik odamennek hozzád. Légy királynőies – kacsintott rám. Mintha az olyan könnyű lenne.
- Bejelenthetem önöket? - a hang a mellettünk álló nőtől jött, akit észre se vettem.
Elindultunk, a terembe vezető ajtónál megálltunk.
- Eve Lengua vángel és Cathy Noche az utódja! – hallatszott a hang bentről.
A vámpírok szívre tett kézzel enyhén meghajoltak, amikor beléptünk. Mi is a szívünkre tettük a kezünket, leengedtük mire mindenki felegyenesedett.
Ezután végigjártuk az összes tanácstagot. Próbáltam rögzíteni a neveket és arcokat, de a következőnél már el is felejtettem az előzőt. Bár ebben az eléggé közrejátszott, hogy a tekintetem mindig el akart kóborolni, például Mattre. Így Eve viselkedését tanulmányoztam.
Lassan elszállt minden idegességem. Időközben táncra perdültek páran.
- Megleszel?
- Persze.
Eve bátorítóan rám mosolygott majd odébb lépett üdvözölni valakit. Körülnéztem Matt után. Pár emberrel beszélgetett. Kicsit félre vonultam, onnan nézelődve. Kis időt kibírok egyedül is, nem akartam megzavarni.
Észrevettem a sok pillantást, amik követnek. A legtöbbjük alig feltűnően, de páran nyíltan bámultak, ami kezdett nagyon idegesíteni. Az első álom is eszembe jutott, felfordult a gyomrom. Ennek ellenére megtartottam a boldog, önfeledt arcot.
- Megtisztelnél? – szakította meg a figyelmemet egy hang.
Egy húszas évei végén járó férfi állt mellettem a kezét tartva. Értetlenül néztem az arcába. Hűvös kék szempár nézett vissza. Fekete haja kócosan meredezett.
A táncolókra pillantott, mire leesett mit akar. Elpirultam, mert elég idétlenül éreztem magam. Ő csak elmosolyodott. A kezébe téve a sajátom elindultunk.
- Örülök a személyes találkozásnak Cathy – féloldalas mosolya úgy nézett ki, mintha magában valami jó poénon mulatna.
- Én is örülnék, ha tudnám ki vagy! – mivel laza stílusban beszélt én se fáradtam az „uralkodós" félén.
- Nevek, mit számítanak? Az a fontos, hogy érzed magad ezen az eldugott helyen?
- Szép hely, de pár évtized után halál unalmas lesz.
- Azt kétlem – nevetett fel gúnyosan. – Vannak olyanok körülötted, akik ezt nem fogják hagyni – a hangja enyhén ellenségesen csengett.
- Kire gondolsz? – egy pillanatra ledöbbentem viszont elrepültem felette. Nem kéne feldühödnöm pont most. Mindenkinek más véleménye van a dolgokról, ez van.
- Matt barátodra, ki másra. Hamar behálózott. – Erre már kezdtem felhúzni magam.
- Valami bajod van vele?
- Neked úgy látszik nincs – gúnyolódott, aztán megváltozott az arca. – Nem lógnál el velem?
- Mi? – Elkezdett az egyik ajtó felé forogni. Megtorpantam. – Tudod inkább tőled lépek le.
- Csak nyugodt helyen szeretnék veled beszélni!
Az arcán egy kis komolyságot is lehetett látni, de nem tudott meghatni.
- Én meg sehogy! - fordultam meg és kislisszoltam a táncolók közül.
Kikerülve a „veszélyzónából" Mattet kerestem. Valaki megfogta a karom a hátam mögött.
- Leszállhatnál ró... - Matt volt az. – Bocsi.
Kuncogás jött a tőlünk pár lépésre elhaladó névnélküli pasitól. Találkozott a tekintetünk, kiválóan szórakozott rajtam. Legszívesebben behúztam volna a gunyorosan vigyorgó képébe.
- Nyugalom, mindenkivel idegesítően viselkedik. Már ha egyáltalán odamegy valakihez.
- Ki a fene ő? – fordítottam vissza a fejem.
- Damon Dragomir, az apja tanácstag. Eve megjelenése körül kezdett idejárogatni. A stílusa miatt csak páran szoktak közeledni felé, de őt úgy látszik, ez hidegen hagyja.
Kicsit megsajnáltam, aztán végig gondoltam. Ha bántaná a dolog, akkor tudna változtatni a modorán. Az viszont felkeltette az érdeklődésemet, amit Evevel kapcsolatban mondott Matt. El is terveztem, hogy megkérdezem tőle.
Az este további részét Mattel töltöttem. Hajnalra a fejfájásom is visszajött. Miután hazaértünk bedobtam magam az ágyba. Hulla fáradt lettem az egész naptól, csak a ruhát cseréltem le. Evevel se beszéltem.