Kezdetek hajnala

13. fejezet

Magamhoz térve reméltem, hogy az egész csak nagyon, nagyon rossz álom volt, de a fejfájásom azonnal kijózanított.
Egy magas nagydarab vámpír állt a szobában. Most azonnal reagáltam. A falhoz vágtam és odaszorítottam a levegővel. Elindultam az ajtó felé.
- Én nem tenném – ütköztem Mattbe. – Jack élete függ a viselkedésedtől.
Ez volt az a mondat, aminek sikerült megállítania. Tudtam, hogy Jack az akarná, ha minden tőlem telhetőt megtennék, és nem foglalkoznék vele, de erre képtelen voltam.
Eleresztettem a férfit.
- Mit akarsz? – a hangomon csak a düh hallatszott szerencsére, pedig belül rettegtem.
- Még meggondolhatod magad és mellém állhatsz! Ha nem akkor folytatom az eredeti tervet, ami tudod, mivel végződik.
- Mi lenne a terv?
- Tovább folytatjuk a problémás tanácstagok kiiktatását. Azonban én veled uralkodnék, inkább. Ha segítesz, akkor együtt elintézhetjük a parancsolgatómat is.
Kíváncsi voltam kinek dolgozik. Talán egy másik ember a tanácsból.
- Megölted a saját szüleidet – mondtam hirtelen mikor leesett.
- Nem a második helyre vágytam apám után – vont vállat.
Semmi érzelem nem látszott rajta, a közönyös viselkedésétől, ahogy kijelentette bűnösségét hányni tudtam volna. Én meg még sajnáltam, az őt ért szörnyű veszteség miatt.
- Ezek után azt várod, hogy segítsek neked?
Miután megtettem, amit akar szemrebbenés nélkül megöl. Ebből nem kérek, akkor inkább előbb távozom az élők sorából.
- Természetesen, míg mellettem állsz, nem esik bántódásod.
- A megfelelőbb szó az alattad lenne – gúnyolódtam.
Majd nem törődve vele, gyorsan felöltöztem és elindultam megkeresni Jacket. A lépcsőnél azonban elém állt.
- Mégis mit gondolsz?
- Látni akarom! – néztem élesen a szemeibe.
Hátulról az embere elkapta a karomat és vissza akart húzni, de Matt megrázta a fejét és elindult intve, hogy kövessük. Megégettem a pasas kezét, majd elégedetten elmosolyodtam, amikor hirtelen eleresztett.
A nappaliban még egy vámpír állt Jack mellett, ő a földön feküdt. Nem vettem észre rögtön -, mert a nagydarab alak eltakarta -, hogy a testébe karó van szúrva, a szíve közelébe, így még szerencsére él. Majdnem felsikoltottam, amikor megláttam, de a szemünk találkozott. A tekintete egyértelműen azt üzente, maradjak nyugton és ne mutassam ki az érzéseimet. Megfogadtam a tanácsát, eszem ágába se volt örömet okozni ezzel Mattnek.
Odarohantam és lerogytam mellé. Már a fára raktam a kezem, mikor Matt megszólalt mögöttem fenyegető hangon.
- Ha kihúzod, a következő a szívébe megy.
A szemeimet szúrták a könnyek, egy csepp ki is csordult, de Jack letörölte, mintha az arcomat simogatná, mielőtt a többiek észrevették volna.
- Ne aggódj miattam – mondta, de a hangján is hallatszott a fájdalom, hiába akarta eltüntetni.
- Vegyétek ki! – mondtam hidegen, minden erőmet belesűrítve a mondatba.
- Jól vagyok – nyugtatott.
Visszanyeltem a könnyeimet. Ez az én hibám, gondoltam keserűen.
Körülnéztem, az ajtóban is állt egy vámpír. Menyien vannak vajon Matt oldalán? Tuti nem csak a jelenlévők. Valamit akkor is ki kell találnom, hogy elhúzzunk innen. Kelepcében éreztem magam, pedig milyen biztonságosnak hittem a Fellegzuhatagot. Hát most egyáltalán nem volt az. Az őrség bő háromnegyede a távolban nyomozott, a tanácstagok is leléceltek valószínű egytől-egyig, mert ennél biztonságosabb helyre mentek.
A támadás után senkit se lehetett meggyőzni, hogy biztonságos itt. A járatot csak belő emberek ismerték, ami alátámasztotta az árulókat is köztünk. Mindenki saját magáról gondoskodott.
Jack rájött min gondolkozok.
- Ne csinálj semmi butaságot! – nézett komolyan a szemeimbe és némán még hozzátette: Majd én megoldom.
- Jól van – bólintottam, bár nem állt szándékomban betartani. Mégis mit tudna tenni? le mertem volna fogadni, hogy egy mozdulata után a karót a szívébe mártják, szemreppenés nélkül.
- Ideje felmenni! – mondta Matt mögöttem.
- Nem hagyom egyedül! – förmedtem rá.
- Aranyom, én mondom meg, ki mit csinál! – vigyorgott rám gúnyosan Matt.
Rosszul voltam attól, hogy milyen elbűvölő, kedves embernek néztem. Soha életemben nem éreztem még magam ilyen nyomorultul. Olyan volt, mintha hátba szúrtak volna és még forgatták is benne a pengét.
- Menj! – simította meg az arcom Jack.
Kelletlenül felálltam és elindultam felfelé. Rá se néztem Mattre mikor elhaladtam mellette. Mérges voltam a parancsolgatás miatt, ami nagyon jól jött, hisz meggátolta, hogy pánikba esve sikítozzak, bőgjek a hajamat tépve. A embere, mint egy kiskutya jött utánam.
Hogy lehettem ilyen ostoba? Senkire se hallgattam, megbíztam Mattben teljesen. Damon jutott az eszembe. Neki mi köze van ehhez? Lehet nyomozott, de akkor arról Jack is tudna. Felvillant előttem Jack arca, amikor tegnap arról beszélgettünk, ki a tettes és ő bánatos fejjel nézett rám. Még jó, hogy tudta, valószínűleg Eve is be van avatva, csak nekem nem szólt senki. De miért tették volna, Damonre se hallgattam.