Kezdetek hajnala

11. fejezet

Egy óra telhetett el lent. Fáradtan mentem Eve mellett a nagy terembe, ahonnan nyüzsgés hallatszott. Valójában a dolgok miatt merültem ki, a testem teljesen rendben volt. Meglátva az ajtó mellett ácsorogó Mattet, elöntött a megkönnyebbülés. A karjaiba vetettem magam, nem érdekelt ki van ott.
- Hol voltál? – kérdezte aggodalmasan, eltolva magától, hogy alaposan szemügyre vehessen.
- Lent. – Matt egy fura pillantást vetett Damonre, amit nem tudtam hova tenni. – Jól vagyok – mosolyogtam rá, aztán Evehez fordultam. – Nem baj, ha vele maradok?
Matt mellett akartam maradni, mellesleg valami azt súgta, hogy Eve és Jack is kettesben akar lenni. Mondhattak akármit, szerették egymást.
- Dehogy, minden rendben lesz.
- Miről maradtunk le? – kérdeztem visszanézve.
- A felfordulás miatt holnapra hívtak össze mindenkit. Sajnálom, hogy így kellett alakulnia a nagy napodnak – tette hozzá halkabban.
Engem ez nem bántott, pont elég volt ennyi ünneplés, még sok is. Elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk Mattel a szobája felé. Kaptam pár fura pillantást, de nem törődtem velük, gondoljanak, amit akarnak, úgyse vágyom a szeretetükre. Holnap a gyűlésen megmutatom alkalmasságomat a vezetésre. A jelen pillanatban semmit se lehetett tenni, ugyanis totál káosz uralkodott, a vámpírok egy része nem is volt itt, ahogy körülnéztem.
A legfelső emeleten a kilenc, fő család vezetője számára tartottak fenn lakosztályokat. Matt megkapta az apjáét. Az ajtó egy hatalmas nappaliba nyílt, amire nem igazán lehetett a családias kinézetet mondani.
- Kérsz valamit?
- Meleg fürdőt, aztán pihenést – vigyorogtam.
- Annyira sajnálom, hogy nem voltam veled – ölelt át.
- Én is, Damon nem engedett eljönni. Erről jut eszembe, miért utál ennyire? – kíváncsiskodtam, na meg tématerelésnek is jól jött, rossz volt látni mennyire bántja a dolog.
- Különösebb okot nem tudok. – A fürdőszobába menet folytatta. – Meglepett a legutóbbi beszélgetésünk. Jóban akar velem lenni, el tudod te ezt hinni?
Még álmomban sem, majdnem tátott szájjal bámultam a hátára. Szerencsére nem fordult meg.
- Miért? – kérdeztem.
Leült a kád szélére megvonva a vállát.
- Azt mondta olyannak tart, akivel jó barátságot tudna kialakítani. Apámmal eléggé feszült volt a viszonya, de mivel ő... - fájdalom suhant át az arcán egy pillanatra – rájött, én más vagyok.
Hát ez nagyon bűzlött. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy Damon szájából ilyen hangozzék el. Matten viszont nem látszott kételkedés csak a meglepettség.
- Ezt eddig nem mondtad – esett le.
- Azt hittem szórakozik.
De úgy tűnik valahogy meggyőzte a későbbiekben. Szokásomhoz híven ezt a témát is félretettem, ha tovább erőltetem, az feltűnő lenne és nem akartam neki elmondani a véleményemet ezzel az egésszel kapcsolatban. Majd Damont jól kifaggatom.
Végig néztem magamon, elhúztam a számat a koszos ruha láttán. Matt kuncogni kezdett.
- Szerintem lenyűgözően festesz. – Odalépett elém, az arcom a kezébe fogta. – Csodálatos voltál ma, mint egy földre szállt angyal.
A szívem hevesen kezdett verni az izzó tekintetétől, ami csak fokozódott, mikor az ajkai az enyémhez értek. Kibújtunk a ruháinkból és bementünk a vízbe. Neki dőltem a mellkasának. A forró víz és az érintése hamar ellazított. Ennyi felfordulás után jól esett a karjaiban lenni. Elmeséltem neki a történteket.
- Te vagy az én gyönyörű, erős istennőm – mondta, a végén félig megjátszott áhítattal.
- Ne túlozzunk – fordultam felé, hogy meg tudjam csókolni. – Elkábulok az illatodtól.
- Most már megértheted a vámpírokat – vigyorgott.
Ahogy csodaszép arcába bámultam, elmerülve kék szemeiben, melyekkel úgy nézett rám, mint valami bálványra, eldöntöttem, hogy eleget vártam. Minden porcikám vágyott rá.
- Nem csak érteni akarom – súgtam a fülébe, kezemmel végigsimítottam tökéletes felsőtestén, közben teljesen felé fordultam.
- Ezen könnyen segíthetünk – felelte az ajkamhoz közeledve.
Szorosan magához vont, a kezei simogattak, amitől még jobban kezdtem elveszteni a fejem. A szája levált az enyémről és elindult lefelé a nyakamon a mellemig. Beletúrtam a hajába. Semmi se maradt meg a fejemben, csak az érintése, a nyelve játéka.
- Átmegyünk... az ágyba – mondtam nagy nehezen.
Matt az ölébe kapott, a lábaimmal átkulcsoltam a derekát és a nyakát kezdtem csókolni. Ez hamar kiderült, hogy nem volt túl jó ötlet. Az illata elöntötte az elmém, egy dologra tudtam koncentrálni, a bőre alatt folyó vérre, ami csupán harapásnyi távolságban van. Elképzeltem a torkomon végigfolyó hideg vérfolyamot, ami a hűvössége ellenére még is megtölt élettel. A fogaimat végighúztam a bőrén.
Lerakott az ágyra és picit eltávolodott tőlem, ez térített magamhoz. Azonnal elszégyelltem magam, a kezembe temettem az arcom.
- Sajnálom – suttogtam.
- Nincs mit – mondta kedvesen Matt és elvette a kezem, hogy a szemébe tudjak nézni. – Semmi rosszat nem csináltál – a fejemet csóváltam lesütött szemekkel. – Most már ilyen vagy, hallod? A természetedhez tartozik, nincs ebben semmi ördögi.
- De. Vagy nyugodtan szívhatom a véredet, fájdalmat okozva ezzel? – A többit inkább nem mondtam, ő születésétől vámpír még jó, hogy természetesnek tartja.
- Jaj Cathy! – nevette el magát. – Ez csak akkor fájdalmas, ha az illető úgy akarja, vagy az áldozat nagyon ellenkezik.
- Aha, mert megbabonázzátok – vágtam rá gúnyosan és egy kicsit élesen.
- Az csak a félelmét veszi el, ha nem akarod bántani, akkor csak pici szúrást érez.
- Téged hidegen hagy a vérem? – kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy rajta sose vettem észre hasonlót.
- A te illatodból sugárzik az erő, ami a vámpírokat meghajlásra kényszeríti. A táplálkozás eszünkbe se jut. Már a vángellé válásod előtt ott volt ez nagyon halványan. A fajtánkat ez akkor még csak taszítja, valami érthetetlen okot éreznek más ember keresésére. Persze vannak, akik ezt fel tudják ismerni, vagy a többi vámpírt, nekik ugyanis nem „étel" illatú a vérük, kivéve neked – mosolyodott el picit. – Tapasztalat kérdése minden, az önmegtartóztatás is. Hamar meg fogod szokni.
- Remélem, de ebből elég volt ennyi.
Nem akartam tovább részletezni ezt a témát, hogy még jobban elvegye a kedvem, ezért megcsókoltam, esélyt se adva neki a válaszra. Szerencsére megértett és úgy tett, mintha semmi se történt volna az imént.