Kezdetek hajnala

17. fejezet

   Leó felhívta Christiant és beavatta a dolgokba. A férfit megkötözve otthagytuk, míg mi a földalatti járatokon mentünk vissza. Szerencsére nem futottunk bele senkibe csak Madiebe, de ez is furcsa találkozás volt. A tőle megszokott nyugodtság nem látszott rajta. Mikor mellém ért kezét a szívére tette és meghajolt. Aztán a fülembe suttogta: - Eddig melletted álltam, de a lelépés nem kellett volna. Bizonyíts és rám számíthatsz! – Ezután pedig elviharzott.
A meleg vízben épp azon gondolkoztam, mivel kéne bizonyítanom. Lehet csak elég lesz, ha kezelésbe veszem a dolgokat a pár óra múlva kezdődő gyűlésen, amire sietve kiadtam a parancsot.
Kikászálódtam a kádból, megtörülköztem és egy köntösben kezdtem megfelelő ruhát keresni.
- Basszus – hallottam Leó káromkodását a konyhából.
Gyorsan kiválasztottam egy elegáns, ezüstszínű ruhát és magamra kaptam. Ez majd emlékezteti őket arra, hogy én vagyok a vángel. Hisz a felavatásomon is ezüstben voltam.
- Mi a baj? – kérdeztem befordulva az ajtón. Az asztalnál ült a laptopját nézve, ez már nem kezdődik jól, megint valami rossz hír.
- Ezt nézd! – fordította felém.
Leültem egy székre és a képernyőre meredtem. Újabb gyilkosság történt, ezúttal Madie gyermeke az áldozat. Ez megmagyarázza, miért tűnt annyira másnak. Ezen kívül viszont nem volt semmilyen támadás, ami nyugtalanított. Úgy gondoltam, hogy valami nagyszabású rajtaütést terveznek. Az előző Fellegzuhatagot ért támadás pedig csak a pontos megtervezéshez kellett, hisz azt nem gondolhatták egy percig se komolyan, hogy olyan kevesen bármilyen célt el tudnak érni.
- Mit gondolsz, Madie tudja ki tette?
- Passz – vont vállat. - Ő mindig a nyugodtság példaképe és szűkszavú, de nagyon okos. Szerintem többet tud, mint bárki gondolná, szóval meglehet, hogy tisztában van Matt árulásával. Bizonyítéka viszont lehet, hogy nincs. – A tekintete megváltozott, ahogy szemügyre vett. – Jó választás.
- Kösz.
Visszatoltam neki a gépet és egy pohár vízért mentem. Nem akartam tovább nézni a szöveget és a képeket, arról a lányról, aki annyira kedves volt velem. Layne – Madie lánya – is jelen volt pár alkalommal azokon az estéken, amiket a tanács tartott az idekerülésem után, ezek egyikén találkoztam vele.

Egy ablakhoz húzódtam és elmélyülten tanulmányoztam a kertet, legalábbis ezt a látszatot akartam kelteni, nehogy azt higgyék, el akarok bújni előlük. Pedig ez volt a tervem.
- Üdvözöllek – lépett mellém egy fiatal nő és meghajolt kezét a szívére téve.
Zavarba jöttem, de gyorsan én is követtem a mozdulatot a kezemmel, mivel addig így marad, míg én le nem engedem a karom.
- Ez igazán nem szükséges, még nem vagyok vángel – kezdtem bele idegesen a fecsegésbe.
- A hagyományok mélyen belém ivódtak – mosolygott rám kedvesen. Szőke hajával, kékes-zöldes szemével inkább nézett ki angyalnak, mint vámpírnak. - Layne Griswold vagyok.
Pár pillanatig eltartott mire beazonosítottam neve alapján, Madie lánya. Bár ahhoz képest, hogy neki is harmincnak kéne kinéznie – hisz eléggé idős -, jóval fiatalabbnak látszott.
Nem fáradtam a bemutatkozással, elvégre mindenki tudja, ki vagyok.
- Úgy látom nem nyerték el a tetszésedet ezek a „vacsorák" – mosolygott. – Hidd el, nem vagy egyedül, én is utálom az ilyeneket, de szerencsére anyám csak a fontosabb eseményeken várja el, hogy részt vegyek. Persze ez még csak a bemelegítés a Nagy estéig. – A szemében őszinte együttérzést láttam és úgy véltem inkább az utóbbiért. – Van kedved beszélgetni?
- Miért is ne – mosolyogtam vissza rá. Már azért kiérdemelte, amiért megkérdezte.
- Gondolom, hiányzik a családod. Nekem csak anya van, de nem bírnám ki nélküle.
- Hiányoznak persze, de nem tudok mit csinálni. Így jobb – ismételtem Jack szavait.
- Hát, ha kitalálsz egyszer egy megoldást, akkor nyugodtan fordulj hozzám segítségért.
Nem tudtam eldönteni, hogy őszintén beszél, vagy csak a bizalmamat akarja megszerezni és aztán elárulni. Ennek ellenére bólintottam válaszként.