Kezdetek hajnala

16. fejezet

   Eve is felkelt mire visszamentem a házba. Mindenkit leültettem, aztán eléjük állva elmondtam a terveimet. Nem mindegyikük fogadta jól az elképzeléseimet.
- Jackről van szó, te meg képes lennél itt hagyni? – fakadt ki Eve.
- Itt biztonságban vagy, és ha az álmaid tényleg azt jelentik, amit gondolsz, akkor tovább kell kutatnod – magyaráztam. Szerencsére a többiek is mellém álltak, senki sem akarta veszélybe sodorni Evet, aki a legvédtelenebb az ellenségünkkel szemben.
- Változtass át!
Néma csend követte a mondatát. Alig akartam hinni a fülemnek, aztán belegondoltam, hogy én is ezt akarnám hasonló helyzetben. Elszántan nézett rám, amitől még rosszabbul kezdtem érezni magam.
- Nem – ráztam meg a fejem, majd belefojtottam a tiltakozást. – Ha nem sikerül a tervünk, de legyőzzük őket, örökké akarsz szenvedni? Vagy azóta már van más okod arra, hogy vámpírrá válj?
- Ezt nekem kell eldöntenem – vágott vissza Eve. – Akik vángelek voltak, azok bármikor választhatják ezt az utat, nem kell engedélyt kérniük – nézett végig mindenkin a szobában.
- De csak én tudlak átváltoztatni, szóval ennyit erről – zártam le a témát.
Eve ledöbbenve nézett rám, aztán látva, hogy senki se akar neki segíteni otthagyott bennünket. Hangosan csattant az egyik ajtó, amitől megrezzentem, de továbbra is összeszedetten álltam a többiek előtt.
Damon tekintete se tetszett. Sütött róla, hogy neki aztán senki se mondhatja meg, mit csináljon. Így nem is lepett meg mikor pár másodperc után ő törte meg a csendet.
- Bébiszitternek nézek ki? – kérdezte gúnyosan.
- Nem, de céltáblának igen. Azzal pedig nem sokat érünk.
- Leó is Dragomir – nézett az öccsére. – Vele még sincs semmi bajod.
- Téged utál valamiért Sztella – mutattam rá az egyértelműre.
Damon szemében, mintha fájdalmat láttam volna átsuhanni. Vajon mi történt kettőjük között? Ezt senki se említette, csak azt mennyire utálják egymást és mit meg nem tesznek egymás ellen.
- Tudod mit, ajánlok egy egyezséget. Belemegyek, ha te megfogadod a tanácsaimat és indulásig velem gyakorolsz – vigyorgott.
- Cathy, ne merd elfogadni! – szólalt meg Leó, de nem törődtem vele.
- Rendben van – vágtam rá gondolkodás nélkül. Ha elkezdtem volna azon agyalni, hogy milyen hamar meg fogom bánni, vagy mégis milyen ötletei vannak, tuti nem megyek bele. De nem lennék nyugodt, ha a szeretteim közül bárki nincs biztonságban. Emellett pedig a rám támadós módszere segített, ha nehéz is beismernem. Viszont az megijesztett picit, hogy Leó ilyen hevesen tiltakozott.
- Akkor induljunk is vissza a szobába! – állt fel Damon győzedelmes mosollyal, én pedig követtem.
- Mit fogunk csinálni? - kérdeztem.
- Átfaragunk, hogy jobban hasonlítson a modorod az enyémre – jelentette ki jókedvűen, míg tőlem elborzadt pillantást kapott.
A következő órák alatt mind agyilag, mind testileg kimerültem. Egyrészt tovább hajszolt, hogy használjam az erőmet. Egészen addig, míg félelem nélkül tudtam hozzányúlni. Persze nem tűnt el minden aggodalmam, de már csak a háttérben volt ott. Másrészt pedig elsajátítottam a stílusának alapjait. Ennek a lényege abban rejlett, hogy legyek erős, fenyegessem meg őket rejtetten -, mégis hatásosan -, de rám vissza ne üssön.
Arcomon fensőbbséges mosollyal, gyilkoló szemekkel meredtem rá.
- Ez nekem nem megy – sóhajtottam idegesen hátradőlve az ágyon.
- Viccelsz, tökéletesen csinálod, ami nem is meglepő, ha egy pillantást vetünk a tanárodra.
- Vigyázz, mert az egód miatt még a végén felül foglak múlni.
- Álmodozz csak! – nevetett, aztán elkomolyodott. – Ideje innod!
A szóra összefutott a nyál a számban. Belepillantottam a jeges kék szempárba és, amit egy pillanatra megpillantottam benne attól megdöbbentem. Rám irányuló tekintetében büszkeség csillogott. Ha tényleg bízik bennem, akkor talán van esélyem.
Damon meglóbálta csuklóját az orrom előtt. Az illata elöntött, beleborzongtam a vágyba, hogy csillapíthatom éhségemet. Elkaptam a kezét és beleharaptam a karjába. Meglepődtem milyen könnyen mélyednek fogaim húsába. Vére szétáradt a számban, majd lefojt a torkomon a hűs nedv. Ez egy picit vicces, hogy a vámpírok az emberekből jövő meleg vért szeretik, míg az övéké hideg és én el se tudom képzelni, milyen lehet máshogy.
Most még erősebben tört rám a vadász ösztön, már nem tagadhattam le, hogy mennyire élvezem a közvetlen forrásból való táplálkozást. Mire befejeztem teljesen feltöltődtem.
- Szerinted Eve megbékél? – kérdeztem halkan, plusz el is akartam terelni a témát, mivel kényelmetlenül éreztem magam az előbbiek miatt.
- Persze – felelte kedvesen. – Menj, beszélj vele!
Bólintottam és felkeltem, de az ajtóban megtorpantam, visszafordultam felé.
- Számíthatok rád? Vigyázni fogsz rájuk, igaz?
Elmosolyodott, visszatért a megszokott gúnyos modora.
- Szerintem még képes vagyok embereket védeni.
A szememet forgattam és otthagytam. Bíztam benne, hogy be fogja tartani a szavát.
Eve még mindig a szomszédos szobában volt. Behívott a kopogásra. Az ablaknál ült és kifelé nézett, fel se pillantott rám. Mellé lépkedtem, majd leültem a szőnyegre.
- Tudom, hogy igazad van – szólalt meg hirtelen. – Én csak mindent meg akarok tenni, amit tudok.
- Ha folytatod a keresést, azzal tudsz segíteni. Szükségünk lesz minden támogatásra.
Rám nézett egy apró mosollyal, amivel azt is a tudtomra adta, hogy szent a béke kettőnk között. Persze látszott rajta mennyire nem tetszik neki ez még most se, de így a lesz a legjobb és ezt ő is tudta. A maradék bő egy órát, ami még indulásig hátravolt, beszélgetéssel töltöttük.
A gyomrom összehúzódott az idegességtől, hamarosan szembe kell néznem Mattel, amire nem éreztem magam készen. Mi van, ha pánikba esem, és nem fogok tudni semmit se csinálni?
Az idő látszólag percek alatt eltelt. Búcsúzáskor jöttem rá, mennyire rossz ötlet így szétválni. Abból jó, hogy ha az egyik kis csapat bajba kerül, a többiek még megúszhatják, de annyira sebezhetőnek éreztem magam, amint otthagytuk a többieket. Pedig még Damon is velünk tartott a repülőtérre, onnan indult tovább Kingsvillebe, a régi otthonomba.
- Hamarosan meglátom, kik hoztak a világra egy ilyen idegesítő teremtést – viccelődött Damon, ezzel próbálva oldani a feszültséget.
Szemeimet forgattam, Leó meg együtt nevetett a bátyjával és pacsiztak. Ennyit arról, hogy talán van egy normális is a családjukban. Mellesleg pedig nem tartottam magam idegesítőnek.
- Hozzád képest mégis sokkal jobb vagyok, és ha mindennek vége kihívlak egy párbajra – kacsintottam rá.
- Akkor ajánlom, járj szerencsével, mert szükséged lesz pár leckére Jacktől – az ugratása mögött ott volt a komolyság is. – Sok sikert! – ölelt meg.
Örültem neki, hogy megváltozott a viszonyunk. Jól esett magam mellett tudni még valakit és a nagytesós viselkedésétől jobb kedvem lett. Leó is elbúcsúzott tőle, aztán elindultunk a ránk váró repülőhöz. Kordi intézte el az utat egy olaszországi magán repülőtársasággal.
- Biztos, hogy jó ötlet Damon tanácsait követni? - törte meg a hosszúra nyúló csendet Leó.
- Azt hiszem igen – válaszoltam magamat is meglepve.
Kis hezitálás után rákérdeztem arra, ami már egy ideje foglalkoztatott.
- Miért utálják egymást ennyire?
Nem volt szükséges megnevezni az alanyokat – Sztellát és Damont – anélkül is tudta. A válasz kis szünet után jött.
- Erről Damont kéne kérdezned.
- Úgy gondoltam, hogy ez neki fájdalmas téma.
- Az is – mosolygott rám szomorúan Leó, majd sóhajtott egy nagyot. – Sztellának tetszett Damon, de ez fordítva már akkor se volt igaz. Aztán Damon megismert egy embert, kérvényezte az átváltoztatását, ám Sztella megtagadta bosszúból.
Sejtéseim szerint, azaz ember egy lány volt, akivel szerették egymást. Érdekelt mi lett ezután, de mivel Leó ezt se a legszívesebben mondta el és látszott rajta, hogy neki is rossz emlékeket idéz fel ez a téma, inkább nem kérdeztem többet. Ezek után nem csodálkoztam azon, miért utálja ennyire Damon. Sztelláról pedig csak még eggyel több dolgot tudtam meg, ami miatt az elképzelésem róla már nagyon mélyen volt.
- Remélem igazad lesz és Damon megmarad egyhelyben.
- Miért ne maradna? – kérdeztem értetlenül.
- Mert biztosra tudja, hogy életben van az a nő, aki tönkretette az életét. Emellett elég közel járt a tartózkodását illető kérdésekhez is és most büntetés nélkül tudna vele végezni.
- Több esze van ennél.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos, mióta elmebeteg módjára rátámadt Sztellára, mikor még javában vángel volt a csaj. - Ledöbbenve meredtem Leóra, hátha mindjárt mondja, hogy csak viccelt, de nem. – Épphogy sikerült akkor megúsznia, mert a testőrök még időben megfékezték, Sztella meg játszadozni akart vele, többszörösen bosszút állni.
Ezek után már én se voltam biztos abban, hogy jó ötlet-e egyedül hagyni Damont, de már késő változtatni rajta. Most pedig a barátjának, Jacknek is árthatna egy ilyen lépéssel, amit remélhetőleg figyelembe is vesz. Hacsak nincs megint valami titkos terve elhallgatva előlünk, mert ez is elképzelhető.
- Hol találkozunk Christiannal? – kérdeztem inkább, mielőtt megint túl sokat járatnám az agyam olyanon, ami lehet nem is valós.
Abban egyeztünk meg a többiekkel, hogy beszélünk Christian Luchadorral – a Dragomirok testőreinek a főnökével -, mert benne bízik mindenki.
- Odavisz minket a repülő. Remélem, meg tudja majd oldani, hogy eljöjjön találkozni velünk. Meg segítséget is kéne összeszednie.
- Ha nem sikerül neki, akkor bajban leszünk – sóhajtottam és kényelmesen befészkeltem magam a székbe, hogy végig aludjam az utat.