Kezdetek hajnala

7. fejezet

   A következő négy nap ugyanúgy telt. Először gyakoroltunk. Tökéletesen éreztem a körülvevő elemeket, ami szuper volt, de idegölő is. Ugyanis pár apróságon kívül nem tudtam megcsinálni semmit.
Aztán átjött Matt, később pedig mentünk a vacsorákra. Ez az elnevezés egyébként értelmetlen volt mivel maximum vért ittak.
A szüleimmel kapcsolatban úgy döntöttem hagyom egyelőre addig, míg Eve el nem megy. Aztán megpróbálok Jack tudta nélkül beszélni velük, és ha sikertelenül járok, rábeszélem valahogy a segítésre.
Következett a találkozó ideje nagy örömömre. Szokás szerint követtem Evet belépéskor, körbejártunk üdvözölni a fontos embereket.
- Maradjak veled, míg Matt beszélget? – rántott vissza a merengésből.
Követtem a tekintetét, Matt egy kis csoporttal állt az egyik sarokban és elmélyülten beszélgettek. Damon minden lépésemet figyelte, ezért leszoktam a nézelődésről, mert csak felidegesítettem magam, ha megláttam.
- Dehogy, elleszek.
A kertre néző üvegajtóhoz sétáltam. Gyönyörű, tiszta holdfényes éjszakánk volt.
Hirtelen lökést éreztem. Valaki befogta a számat és kisuhant velem az éjszakába. A félelmem dühbe csapott át amikor Damon falhoz szorított egy mások elől takarásban lévő helyen.
- Melyik szót magyarázzam el abból, hogy szállj le rólam?! – a lehető legtöbb fenyegetést sűrítettem a hangomba, de rajta nem értem el semmit.
- Megteszem, amint te meg Mattet ejted!
Tőle szokatlan komolyságot vettem észre. Nem bírtam megállni, kitört belőlem a nevetés.
- Féltékeny vagy?
- Hahaha... kiröhögtük magunkat – közelebb hajolt belém fojtva a mosolygást. Kétujjnyi távolság keletkezett köztünk, éreztem a belőle sugárzó dühöt. – Eve és Jack a barátom, te meg normálisnak nézel ki, ezért akarok neked jó tanácsot adni.
- Na, ide figyelj! Normális vagyok. Ne adogass nekem semmilyen tanácsot, oké!
Lassan bólintott, az arcára visszatért a gunyoros vigyor.
- Én segíteni akartam, ez jusson majd eszedbe, amikor pofára esel!
Már elindult, de utána szaladtam és megfogtam a karját. Magam se tudom mi késztetett erre.
- Miért vagy ennyire biztos benne?
- Jó emberismerő vagyok, emellett van időm figyelni mindenkit. Egy-két kivétellel mindig bejönnek a megérzéseim – szünetet tartott. – Őszintén kívánom, hogy neked legyen igazad.
Leesett az állam. Most komolyan kedves volt velem? Vagy csak képzeltem?
- Azt hitted egy érzéketlen barommal jóban lenne Eve?
Gyorsan lepleztem a meglepettségemet.
- Mellesleg mi bajod Mattel?
- Valami nincs rendben körülötte – vonta meg a vállát aztán otthagyott.
Néztem a távolodását. Mi van, ha igaza van? Hisz Jackék is osztják valamilyen szinten a véleményét, bár előlem rejtik.
Nem törődve a ruhával leültem a földre, hátamat a falnak döntve. Kitört belőlem a zokogás, amire már a Jackkel való találkozás óta vártam. Hiányoztak a szüleim. Minimum egy régi ismerőssel való beszélgetésre vágytam. Kikészített a tudat, hogy senkit se ismerek, akikben meg akarnék bízni azok egymással, sincsenek olyan viszonyban.
Vissza kellett volna mennem, mert gáz, ha így találnak rám, de féltem Matt közelébe menni. Bántott az elbizonytalanodásom, mert szerettem teljes szívemből most mégis könnyű volt Damonnek elgondolkoztatnia. Ilyen pocsék helyzetet.
A hideg miatt remegni kezdtem. Úgy döntöttem haza megyek. Talpra kecmeregtem, elindultam az orromat szívogatva és a könnyeimet törölgetve.
A baj ott kezdődött, hogy a kertből kijutni csak az épületen keresztül lehet. A sötét részeknél kerestem ajtót. Szerencsére elég világosság volt, így hamar találtam egy bejáratot. A cipőm hangosan koppant a parkettán a nagy csendben. Gyorsan lehúztam mielőtt valaki meghallaná.
Sajnos idebent már semmi nem adott fényt és azt sem tudtam pontosan hol vagyok. Arra következtettem, hogy hátul az irodáknál. Elindultam balra a szálloda rész felé, hátha ott kevesebb eséllyel futok bele valakibe. A vendégek csak a találkozón vannak.
Már a sarok felé közeledtem, mikor meghallottam valakinek a hangját. A közelemben lévő legelső ajtón besurrantam. Megkönnyebbültem, hogy egy mosdó és nincs bent senki.
Tudom a viselkedésem gyerekes picit, de mik kezdenének el keringeni rólam, ha így látnának.
Szerencsémre kiszökésre tökéletes ablakot vettem észre. A hosszú ruha miatt szenvedtem a kijutással. Amennyire csak tudtam sietve elindultam haza. A két ház közt kis félkört tettem és futottam, nehogy meglásson valaki.
Időközben eszembe jutott a nappaliban lévő telefon, amin fel tudom hívni a szüleimet. Így egyből ahhoz szaladtam és tárcsáztam a számot. A harmadik csörgésre vették fel. Apa szólt bele. Lefagytam, egy hang se jött ki a torkomon.
- Van ott valaki? – mikor erre se kapott választ letette.
Próbáltam összeszedni magam és újra hívni, de nem ment. Mégis mit mondhatnék neki? „Én vagyok az a lányod. Nem haltam meg, de ezt senki sem tudhatja és a találkozásra se gondolj, mert nem tudok haza menni, ahogy ti se jöhettek ide." Kiordibálná a telefonba magát, aztán lecsapná, egy szavamat se hinné el.
Felmentem és lecseréltem a ruhám jó meleg bemelegítőre. Kényelmes cipőt húztam, lépcsőn lefelé pedig felvettem a kabátot. Elfutottam a ház sarkáig, aztán lassítva elindultam a hátsó kerítésig.
Az átmászás valamint az átbújás esélytelen volt. Közel jártam, hogy beletörjem a lábam egy fába idegességemben, mikor eszembe jutott a megoldásféleség. Csak találnom kell egy olyan helyet, ahol át tudok mászni a fák segítségével.
Sétálni kezdtem a kerítés mellett, míg végül találtam egy megfelelőt. Vagyis nekem nem teljesen jót. A törzs vastag és jó magasan nyúlt ki belőle csak ág. Feladtam a próbálkozást, be kellett ismernem magamnak, hogy az itteni fákra nem fog sikerülni felmászni.
A tóhoz sétáltam, leültem egy fa tövében. Átöleltem a térdem. A hold tükörképét figyeltem a vízben, míg el nem homályosították a szemem a könnyek.
- Akarsz róla beszélni?
Ugrottam egyet ijedtemben. Damon állt az egyik közeli fának dőlve.
- Mit keresel te itt? – hangosan akartam mondani, de alig volt több suttogásnál.
- Igazából Eve küldött. Azt mondta miattam jöttél el, keresselek is meg. Na meg kérjek bocsánatot – grimaszolt. – Nézd, sajnálom, tényleg. Ez az én véleményem, de nem jogosít fel arra, hogy így viselkedjek veled – szünetet tartott. – Amúgy, ha jól sejtem most Matt is a bajod valamilyen szinten szóval lehet, igazam van valamiben.
- Bocsánatot kértél most már elmehetsz – mondtam gúnyosan, de ő figyelmen kívül hagyta.
- Még gondolnod sem kéne arra, hogy elmész!
- Miért is?
- Talán mert te leszel az vángel. Most is Eve azt hazudta, rosszul érezted magad, azért tűntél el. Vagy, mert megölnének, és ez érdekel valakit.
- Csak téged nem. Akiket szeretek úgyis halottnak hisznek.
- Tehát Eve és Jack nem is érdekel?
- De igen, viszont még egy hónapja se ismerjük egymást, hamar túltennék magukat rajta.
- Azt figyelve mennyire szenved Eve, ezt nem hiszem. Tudod, azt hiszi az ő hibája, hogy bármit csinál te mindig szomorú vagy. Tudja min mész keresztül hisz ő is átélte. Bár neki könnyebb volt. Szerette a családját természetesen, de utálta a gondolatát is, hogy hozzá kéne mennie ahhoz, akit az apja kiválaszt neki. Ilyen idősen meg az anyja se tudta tovább halasztgatni és az apja már ki is tűzte a házasság napját. Úgyhogy ő nagyon örült ennek az egésznek. Nem kellett az apja akaratának ellentmondani, vagy megszökni. Sőt kezdhetett egy új életet, amit saját maga irányít betartva pár megkötést, ami az ő korában máshol lehetetlen volt. Jack pedig itt végig mellette állt, segített neki. Neked már ennél nehezebb, mert te az eddigi életedben is felépíthetett volna azt, amit akartál. Most viszont már csak száz év múlva tudod ezt megcsinálni. De keresd te is a jó oldalát ennek az egésznek.
- Mégis mi ebben a jó?
- Hosszú élet, esély az örökkévalóságra, erő, amivel csak te rendelkezel. Száz év, amiben azt csinálsz, amit akarsz az uralkodás mellett.
Felálltam és elindultam a hát felé.
- Szedd össze magad, Eve miatt!
Megfogadtam a tanácsát. Vettem egy forró fürdőt, pizsibe bújtam aztán bekuporodtam a TV elé a nappaliban.
Elszenderedtem, az ajtó nyílására riadtam fel.
- Jól vagy? – jött oda egyből Eve.
- Persze csak fáradt vagyok – mosolyogtam rá.
Most ébredtem csak rá mennyire igaz, amit Damon mondott. Eve mindig aggódott miattam és szörnyen kedves volt velem én meg csak befordultam magamba.
- Bocs, hogy későn jöttünk, kitört egy vita arról mit kéne tenni – rázta a fejét. – Mi történt?
- Semmi – vontam meg a vállam. – Elgondolkoztam mindenen és nem volt kedvem visszamenni. Sajnálom, hogy én is gondot okoztam.
- Damon hibája – mosolygott. – Menj, aludd ki magad! Rémesen festesz. Matt nem fog jönni, majd holnap. Megbeszéltem vele.
- Köszi.
Megöleltem gyorsan, aztán felmentem bedobni magam a puha ágyba, tovább aludni.