Hit "Befejezett"

I'm OK

Sziasztok!
Egy napos kèsèssel, de itt a következő rèsz ;)
Nem Dorina hibája volt a csúszás, hanem az enyèm, szóval sorry >.<
De itt van a rèsz ès szerintem nagyon jó lett ^^

~

Dodi~
Jimin POV

Hatalmas csattanás, majd a menedzser üvöltözése. Van ennél idillibb pillanat? Hogyne.
Döbbenten bámultam az indulattól remegő testű, kiabáló férfira, aztán valami fokozatosan agyamra telepedett, amit leginkább egyfajta vörös ködhöz tudtam hasonlítani. Düh. Teljesen hatalmába kerített ez az érzés, ami elhitette velem, hogy egy feldúlt bika erejével rendelkezem. Izmaim befeszültek, kezeim ökölbe szorultak, így indultam meg a tőlem pár lépésre lévő hyungom felé. Legutóbb megúszta, de most...
Most is, ezúttal NamJoon jóvoltából, aki csuklómnál fogva rántott vissza. Felé fordultam, hogy minden tiszteletet félretéve az arcába sziszegjek egy „Eressz el!"-t, viszont, mikor megláttam tekintetét és azt, hogy Jungkook felé biccent, a maknae felé kaptam pillantásom. A gondolkodásomat elbódító köd szertefoszlott, s helyét átvette az aggodalom.
Ott állt, lehajtott fejjel, bizonyára minden figyelmét cipőjének szentelve. Meg sem mozdult, miközben a menedzser fújtatva egyet megigazgatta nyakkendőjét.
Miért teszi ezt? Miért bántja Jungkookot? Erő és izmok ide vagy oda, egy légynek sem tudna ártani, csak, ha az már nagyon kiérdemelte.
- Egyelőre érd be ennyivel, és készülj fel rá, hogy még inkább szemmel tartalak - vetette oda a legfiatalabbnak, majd minket arrébb taszítva sétált az öltöző ajtajához. Bizonyára rájött, hogy itt nem folytathatná feltűnésmentesen a szidást az átlagnál is vékonyabb falak miatt. - Van két percetek, aki addig nem lesz ott a kisbusznál, gyalogol. - Mondandója után feltűnően YoonGira villantotta lángoló tekintetét, azzal elhagyta a termet.
Amint végre becsapódott az ajtó, a leader elengedte a kezemet, és mindannyian megközelítettük a maknaet. Odaküzdöttem magam, hogy én lehessek hozzá a legközelebb, de akárhogy próbáltam rávenni, hogy nézzen rám, mindig elkapta a fejét, egy idő után pedig próbált minket eltolni a közeléből. Ezt a tettét egy halk, csalódott sóhajjal nyugtáztam. Legszívesebben szorosan a karjaimba zártam volna, hogy kisírhassa magát, mivel látszólag eléggé heves harcot vívott a legördülni vágyó könnyeivel. Viszont most biztosan nem értékelte volna próbálkozásomat.
- Fiúk, menjünk, a menedzser nélkülünk fog elhajtani - törte meg a beállt csendet RapMonster gondterhelt hangja.
- Én sétálok - szólalt meg rekedtesen végre Jungkook, mire Jin ellentmondást nem tűrően fogta meg csuklóját.
- Szó sem lehet róla. Szétszednek az épület előtt álló A.R.M.Y-k - kezdte el a kijárat felé vonszolni a legfiatalabbat, aki pár pillanatig még ellenkezett, de hamar beadta a derekát az együttes legidősebb tagjának.
Mindannyian követtük a párost, gyors léptekkel, szinte futva. Abban a pillanatban értünk ki az épületből, mikor a menedzser beindította az autót, hogy minket otthagyva elhajtson. Suga gyorsan feltépte a jármű elhúzható ajtaját, s mindenki, amilyen sebesen csak tudta, elfoglalta saját helyét. Nyitott ajtóval indultunk el, amit utolsó révén én csuktam be, mielőtt levágódhattam volna egy szabad ülésre, Jungkook mellé.
Az út csendben telt, senki nem mert megszólalni, csak a motor búgása szolgált alapzajként, amit néha a menedzser tört meg halk szitokszavaival.
Mikor elértük úti célunkat, azaz a dormot, hyung el sem köszönt tőlünk, hajtott tovább, miután kiszálltunk. Még ekkor sem szólalt meg senki, én is csupán pár pillantást vetettem Jungkook felé.
Felbaktattunk a megfelelő emeletre - mivel a lift ajtaján egy „Elromlott" feliratú cetli fityegett - , odafent pedig mindenki ment a saját hasznosabb-haszontalanabb dolgára.
Én Jungkookot tartottam szemmel, mint mindig, aki szó nélkül vonult szobájába. Alsó ajkamat rágcsálva morfondíroztam azon, hogy jó ötlet lenne-e követni őt. Percekig csak bámultam a csukott mahagóni falapot, míg végül egy nagy sóhajjal ajkaimon nyomtam le a kilincset, mielőtt meggondoltam volna magam.
A maknae saját ágyán feküdt, a fal felé fordulva, maga mellett telefonjával, fülében fülhallgatóval. Meg sem rezzent, bizonyára nem tűnt fel neki érkezésem. Minden bátorságomat összeszedve sétáltam oda hozzá, letérdeltem a padlóra, s egyik füléből kihúztam a headsetet.
- Jungkook, minden rendben? - kezdtem el haját igazgatni, majd kiválasztottam egy a homlokába lógó sötét tincset, és mutatóujjamra kezdtem csavargatni. Puha volt, mint mindig.
Hirtelen felém kapta tekintetét, mikor már csak fél füllel hallhatta az épp aktuális zenét. Amint rájött, hogy én vagyok az, felsóhajtott, s felült, felém fordulva.
- Persze, minden a legnagyobb rendben - távolította el a másik fülhallgatót is, iróniával hangjában, miközben törökülésbe húzta lábait. - Hyung...ez nekem nem megy - csuklott el a hangja. Láttam a szemei sarkában megülő könnycseppeket, amiket nem engedett végiggördülni szép arcán. Ajkai reszkettek.
Úgy éreztem, mintha kést döftek volna a szívembe, és lassan forgatni kezdték volna, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon. Alsó ajkamba mélyesztettem fogaimat, azon gondolkodva, mégis mivel nyugtathatnám meg.
- Dehogynem megy - tettem egyik kezemet térdére. Egyszerűen meg kellett őt érintenem. Hiába nyitottam szóra számat, nem engedte, hogy folytassam.
- Tudom, sokat hibázok, de próbálok fejlődni, javítani. Sajnálom, hogy rengetegszer láb alatt vagyok, nem szándékosan csinálom. Csak hátráltatlak titeket - fogta meg térdén pihenő kezemet, s erősen megszorította, mintha bármelyik pillanatban eltűnhettem volna, magára hagyva zavaros gondolataival.
- Már hogy lennél láb alatt? Hallod egyáltalán, miket beszélsz? - néztem szemeibe, mire ő nagyokat pislogott rám. - Figyelj. Én azt az erős, magabiztos fiút szeretném látni, aki a GoldenMaknae becenevet kapta. Nincs felesleges tag a BTS-ben, Suga is megmondta: egy cipőt hordunk mind a heten. Érted? - eresztettem meg egy halvány, biztató mosolyt felé. Perceken keresztül csak halk, elhaló szipogását hallgattam, ami szép lassan megszűnt. Egy durva mozdulattal letörölte szeme sarkából könnyeit, amiket féken tudott tartani, s egy roppant gyenge, mégis őszintének tűnő mosoly kezdett játszani meggypiros ajkain.
Csak álmodom? Tényleg sikerült jobb kedvre derítenem, legalább egy kicsit? Ez a tudat melegséggel töltötte meg a mellkasom. Sikerült a lelkére beszélnem.
- Suga hyung a szemünkbe sosem mondaná ezt ki.
- Lehet, igazad van, bár ki tudja. Engem mindig meg tud lepni - vontam meg vállaimat, mire Jungkook egyetértően bólogatott.
Kopogás hangja szelte ketté a levegőt, majd az ajtó halk nyikorgása.
- Fiúk, kész a vacsora - kukucskált be Jin az ajtófélfa mögül. A maknaere pillantottam, akinek ebben a pillanatban hatalmasat kordult a gyomra.
- Mire vársz, hyung? Ha nem sietsz, megeszem az adagod - pattant fel, engem vállaimnál fogva finoman a földre taszítva annak érdekében, hogy könnyebben kikerülhessen, s már sietett is ki a helyiségből. Olyan gyermekded kifejezés ült ki a vonásaira, amilyet mostanában csak Taehyungon és Hoseokon látni. Ez megmosolyogtatott, ahogy a Hercegnő kérdő tekintete is.
Válaszul vállat vontam, s Jungkook után eredtem.
- Nem hallottad, hyung? Ha nem sietsz, a te részedet fogjuk felfalni az enyém helyett - surrantam ki mellette szemtelenül. Hallottam magam mögött SeokJin rosszalló, mégis szeretetteljes sóhaját, majd könnyed lépteit.
A legtöbben meglepetten nyugtázták Kook viszonylagos jókedvét, a kivételt csupán YoonGi képezte. Várható volt.
- Minden rendben, Jungkook? - érdeklődött óvatosan NamJoon, immáron az asztalnál ülve, a vacsorán rágódva. Sajnos-nem sajnos, Jinnek is sikerült megérkeznie, így nem vehettük el az adagját.
- Minden oké - nézett fel egy pillanatra a kérdezett a tányérjából, felmutatva hüvelykujját. Egy cseppet bizonytalannak tűnt, de már ez is hatalmas haladásnak számított.
Jó volt mosolyogni látni, ami hevesebb dobogásra késztette szívemet.

~*O*~

A vacsora után mindenki szép sorjában elment fürödni, elvégezni az esti rutinját, s mivel engem jobban lekötött telefonom nyomkodása, én lettem a szerencsétlen hetedik, ami egyet jelentett: hideg zuhany.
Nem időztem el sokáig a kabinban, vacogva iszkoltam a Hoseokkal közös szobámba - mivel csak egy napra kéredzkedtem a legfiatalabbhoz. Szobatársam már mélyen húzta a lóbőrt, ezt pedig horkolása is alátámasztotta.
Halkan morogva még valami számomra is érthetetlent felkaptam takarómat, telefonomat, fülhallgatómat - szóval a legszükségesebb dolgokat - , amikkel kiköltöztem a nappaliba. Egyrészt nem tudtam volna aludni Hopi hyung horkolása mellett, másrészt felkelt volna az álmatlanságomból származó forgolódásra, ami egyet jelentett egy J-hope-féle „miért-nem-hagysz-aludni?!" kiakadással.
Befészkeltem magam a díszpárnák közé, és magamra terítettem takarómat, ami alatt egyelőre nagyon meg akartam fagyni a zuhany miatt, egy idő után mégis sikerült valamelyest felmelegednem és álomra hajtanom a fejem. Nem volt túl kényelmes a kanapén, de alacsony termetemnek köszönhetően tűrhető volt.

Azért vannak előnyei, ha az ember kicsit kisebbnek születik, még akkor is, ha közben a szerelme gyakran cukkolja emiatt.