Hit "Befejezett"

The concert

Jungkook POV

A színpadot sötétség ölelte körül én mégis tudtam, hogy nem vagyunk egyedül. A hatalmas zsivaj, mely már majdnem kiszakította a dobhártyáimat, csakis a számunkra legfontosabb személyektől származhatnak, akik mit sem sejtenek a mai koncert lefolyásáról. Ők csak eljöttek, hogy el töltsenek velünk pár órát, mégha a leghátsó sorokban kaptak csak jegyet, de legalább eljöttek.
Ilyenkor viszont nem az itt lévő A.R.M.Y.-kra gondolok, hanem azokra, akik nem tudtak eljönni, mert mondjuk a világ másik végén élnek, esetleg nincs elég pénzük a belépőre. Annyira jó lenne az összes fant egy helyen látni, az pedig mégjobb lenne, hogyha mindenkihez egyenként oda tudnánk menni és megköszönni nekik, hogy eddig eljutattak minket és bíztak a sikereinkbe.
Viszont most másra kell koncentrálnom, hisz a fények felkapcsolódtak és megszólalt a már unásig hallgatott Run című számunk és most nem hibázhattam. Mindenre figyeltem. A lépésekre, a hangomra és az arcomon tükröződő érzésekre is, amelyek a szám hangulatát mutatták. Mondhatni majdnem sírnom kellett, hogy ezt jól tudjam ábrázolni. Persze, ahol tudtam, lopva ránéztem egy-egy A.R.M.Y.-ra és megengedtem magamnak egy apró mosolyt, de nem többet. Ha ezt is kiszúrja a menedzser nekem végleg végem lesz. A Run után persze megszólítottuk az itt lévő rajongóinkat.
-Sziasztok!-kiabált bele V a mikrofonjába, mire egy üdvrivalgás vette kezdetét.-Hogy vagytok ezen a csodás napon?-hallatszott kérdése, mire szintén csak sikoltások hangja jött vissza.-Nem hallom!-mondta barátom vigyorogva, mire még hangosabb kiabálást kaptunk tőlük.
-Ez már tetszik.-szólalt meg Hoseok is és hiába nem mondott semmi olyat, őt is egy hatalmas kiáltás sor követte.
-Érezzétek jól magatokat ebben a pár órába!-ezt már én mondtam és mint ahogy eddig most is ugyanúgy tettek a fanok, mint ahogy a másik két tagnál.
Ekkor felcsendült a We On és RapMon rákezdett ennek a régi számnak a szövegére. Az idő gyorsan telt és hirtelen azt vettem észre, hogy elérkezett az utolsó szám, a Born Singer. Mind a heten felálltunk a színpad egy körben forgó részére. Tudtam, hogy ezután be kell vallanom mindent, amit szeretnék. Ki kell állnom a tömeg elé és elmondanom azt a dolgot, melyet már vagy ezerszer átfogalmaztam magamban. A színpad lassan kezdett el mozogni alattunk és én a zene kezdetével azonnal énekelni kezdtem a szövegemet. Már itt éreztem, hogy tüdőm összeszorul és szemeim égni kezdtek. De még tartottam magam. Suga és RapMon között állva, sokkal jobban rájöttem a zene mondani valójára, mint eddig, így talán mégjobban gyötört a bűntudat döntésemmel szemben. Visszaemlékeztem az együtt töltött évekre. Arra a napra, mikor megtudtam, hogy a BangTan tagja lettem. Amikor debütáltunk. Az első MV-k forgatására. Az első fanmeetingekre. Arra a napra, mikor azt hittem hogy egy "Boldog Szülinapot!"-tal elintézik az egèszet, közben meglepetés bulit rendeztek a hátam mögött. Az együtt töltött kirándulásokra, nyaralásokra. A sok tréfás szivatásokra, amit egymáshoz intéztünk. A jobbnál jobb becenevekre. Mindenre.
Eltörött nálam a mécses és az eddig visszatartott könnyeim szinte patakokban folytak le arcomon. J-hope része után megfordultunk, így rálátásom lehetett a sok velünk zokogó A.R.M.Y.-ra. Nem mertem a szemükbe nézni, így csak kinyújtottam mikrofonomat és lehajtott fejjel néztem cipőm orrát. Nem láttam, de tudtam, hogy a többi tagot is a sírás kerülgette.
A szám véget ért és hiába tudtam, most kell cselekednem egy szó se jött ki számon. A mikrofont viszont már számhoz emeltem, így az eddig síró A.R.M.Y.-k visszafogták könnyeiket és várták monológomat.
-Mostanában...-kezdtem bele.-megfordult a fejemben egy gondolat, ami valószínűleg az egész életemre keresztett vetett volna. Ki akartam lépni.-vallottam be, mire sokakban bent rekedt a levegő. Hátrapillantottam a mögöttem sorakozó tagokra, akikne arcán meglepetség tükröződött.-Szerencsére...olyan hyungjaim vannak, mint ők.-mutattam rájuk.-De mégjobban ti A.R.M.Y.-k akadályoztatok meg ebben a tettemben. Hisz nélkületek valószínűleg ez a banda megszünt volna és már mindenki szólókerierét élné. De nem... mi még mindig egyek vagyunk és azok is maradunk.-mondtam végezetül, hisz a tagok zokogva indultak meg felém és zártak karjaikba. Én is újra rákezdtem a sírásra és még az is rátett egy lapáttal, hogy a fanok sírása is beszűrődött hozzám.
Elköszönve a megjelentektől, levonultunk a színpadról és én behúzott nyakkal vártam menedzserünk szidalmait, de az csak nem jött. Sem a férfi, sem a szitkozódása. Csak a BigHit elnök lépett oda hozzánk egy ismeretlen ember társaságában.
-Tudtam, hogy jól fogsz dönteni.-kacsintott rám, majd arrébb lépett, hogy jobban rálássunk az idegenre.-Fiúk, ő itt az új menedzseretek Park Minho. Mivel nagyon sok fülest kaptunk arra, hogy JungKook-ot tényleg bántalmazta többször is, így azonnali lemondásra köteleztük, amibe belement, így helyét Mr.Park veszi át. Viseld jól gondjukat.-veregette meg a férfi vállát, majd elköszönt tőlünk és ment a dolgára.
-Nos, fiúk örvendek a találkozásnak.-mosolygott ránk kedvesen.-Remélem együtt nagy sikereket fogunk elérni.-vidáman bólintottunk, majd meghajolva egyenként kezdtünk neki bemutatkozni és láthatólag szimpatikusnak talált minket. Talán vele mindent újrakezdhetünk...

Nos sziasztok!
Úgy terveztem, hogy ezzel a résszel fogom befejezni a storyt, viszont nem úgy jöttek a dolgok, ahogy szerettem volna :/
Mindenesetre ez azt jelenti, hogy lesz még egy rész és utána lesz ami lesz :D
Én szeretném folytatni, remèlem nem fog benne semmi és senki megakadályozni ^^