Szellem a palackban

Hetedik fejezet, meg miegymás

Önnek nincs új üzenete. 

Szinte gúnyolódott rajtam ez a mondat. Lezártam a telefonomat, és az éjjeliszekrényre dobtam. Celine unottan szólalt meg a szomszéd ágyról. 

- Pontosan meddig tervezed sajnálni magadat? - grimaszoltam egyet Celine felé, majd hanyatt feküdtem az ágyamon. Maggie kiitta az utolsó kortyot is a bögréjéből, amiben kakaót hozott át a szobánkba, felhúzta a térdeit, és átkarolta őket. 

- Szerintem itt kellene maradnod ma este. - mondta halkan. Celine felmordult, sőt, még egy párnát is hozzávágott a barátnőnkhöz. 

- Francokat! Menj csak el Sebastian-nal, és, tudod mit? Derítsd ki általa, hogy mennyire vagy jó az ágyban! Benett Carson egy rohadék, megérdemli a szenvedést! - csapott ököllel az ágyára. Összeráncolt szemöldökkel meredtem a szobatársamra, mire ő csak megvonta a vállát. - Most mi van? Inkább maradnál itthon sírni? 

- Milli nem az a fajta, aki a barátja háta mögött művel ilyesmit. - kelt a védelmemre Maggie. - Szerintem először tisztázd a dolgokat Benett-tel, és csak utána epekedj megint a bátyám után. - szúrta közbe. Haha. A párnámat az arcom elé szorítottam, és sikoltottam egy óriásit. Nem elég, hogy új táncpartnerem van, akivel a legkevésbé sem boldogulok, de a pasim talán már nem is a pasim, és a fiú, aki már egy éve beköltözött a fejembe, újra feltűnt a színen. Bonyolult lenne az életem? Ja, asszem. Csak akkor ültem fel, amikor megcsörrent a telefonom. Mintha puskából lőttek volna ki, úgy nyomtam a fogadás gombra, anélkül, hogy egyáltalán megnéztem volna, ki keres.

- Beszélnünk kell! - női hang. Eltartottam a készüléket magamtól, mert, bár felismertem a hang tulajdonosát, muszáj volt meggyőződnöm róla. 

- Szia, Claire. - köszöntem a húgomnak. Részben boldog voltam, amiért az eszébe jutottam, másfelől viszont csalódott, mert nem az hívott, akit vártam. - Minden rendben?

- Semmi sincs rendben! - csattant fel Claire. Ajaj. - Mégis mit képzelsz te magadról? - nem nagyon értettem a húgom kikelését.

- Mi van? - fogalmam sem volt róla, miről beszélhet. 

- Egy hazug vagy, Milena, az van! - kiabálta Claire. - Hogy tehetted ezt velem? - mi a fene?

- Claire, komolyan nem tudom, miről beszélsz. - csóváltam a fejem, megfeledkezve arról, hogy ő ezt nem láthatja. 

- Tényleg? Kérdezd meg Brandon-t! - ó, basszus Az a szemét áruló! Beköpött Claire-nél. Na de ha szakítottak, miért beszélt vele? - Azért remélem, legalább jó volt. - vetette oda gúnyosan. 

- Claire, engedd, hogy megmagyarázzam! Semmi sem történt köztünk. - mentegetőztem. Claire felhorkantott.

- Lefeküdtél vele, Milli! Ennél bensőségesebb dolog nem nagyon létezik két ember között, és én vele akartam megtenni elsőnek. De te elvetted ezt tőlem. - a hangja csendesedett, és sírósba fordult át, ami még a dühénél is rosszabb volt. Inkább kiabáljon, hordjon le mindennek, de ne sírjon.

- Nem feküdtünk le. - mondtam őszintén. - Esküszöm.

- Hát, ő azt mondta, hogy megtettétek. - szinte láttam magam előtt, ahogy felhúzta az orrát. Mindig azt csinálja, amikor teljesen biztos valamiben. 

- És inkább neki hiszel, mint nekem? - sóhajtottam. Sejtettem a választ, ezért elejébe mentem a dolgoknak, és folytattam, mielőtt reagálhatott volna. - Nézd, tényleg volt róla szó, hogy megtesszük, de közel sem azért, amiért veled tette volna meg. Problémáink vannak Benett-tel, és azt gondoltam, nem vagyok egy nagy tehetség ezen a téren. Szükségem volt valaki véleményére, és Brandon-nal megegyeztünk... De nem tettük meg. Esküszöm. Azóta nem is beszélünk. - vallottam be az igazat. Remegve vártam Claire reakciójára, féltem tőle, hogy emiatt az ócska húzás miatt elveszíthetem a kishúgomat.