Szellem a palackban

Tizenegyedik fejezet

A Királyi Operaház kegyetlenül messzire van az akadémiától. Főleg szakadó esőben, csúcsforgalomban. De nem is az én formám lenne, ha nem abban a másodpercben kezdett volna el esni az eső, amikor kiléptem a kollégium épületéből. A busz már a szemközti buszmegállóban volt, úgyhogy át kellett rohannom az úttesten. Végül is, mindössze nyolc autó és három busz akart elütni. De megúsztam! Leszámítva persze, hogy a hirtelen fékezésük miatt úgy egy hektoliternyi vizet fröcsköltek rám. Az utolsó pillanatban felestem a buszra, és megpróbáltam átverekedni magam az embertömegen, Josh ugyanis azt írta, ezzel a busszal jön ő is az Operaházhoz. Mikor átugrottam egy babakocsit, és átpréseltem magam két csókolózó pár között, megláttam a legjobb barátomat a jármű végében ácsorogni, ahogy a megsárgult korlátot támasztva bámul ki az ablakon. Odamentem hozzá, és megkocogtattam vállát. Josh kirántotta a füléből a fülhallgatót, és kiváló reflexeinek köszönhetően idejében elkapta a csuklómat, amikor a busz elindult, én pedig elveszítettem az egyensúlyomat. Josh elröhögte magát, de a szokásos ölelés helyett most eleresztett. 

- Úgy festesz, mintha a zuhany alól jönnél. - mért végig.

- Minden jármű, ami kis híján elütött, megajándékozott egy adag esővízzel. Kérsz? - emeltem fel a kezemet, Josh feje fölé tartva a dzsekim ujját. Fintorogva tolta el magától a karomat.

- Órákig tartott beállítani a hajamat, úgyhogy köszi, de inkább nem. - rázta a fejét. - Felkészültél a próbára? - kérdezte.

- Úgy tudtam, a próbán készülünk fel az előadásra. - odaálltam a korláthoz, hogy a legközelebbi fékezésnél ne essek orra. Josh elmosolyodott.

- Ez a Végzősök Gálája lesz. - közölte, mintha én ezt nem tudnám. - Nem egy ócska kis premier, Milli. Ha most jól teljesítesz, az egész jövődet bebiztosíthatod. 

- Igazán jól tudsz terheket levenni a barátaid válláról. - meredtem rá értetlenül. Josh büszkén elmosolyodott. Minden bizonnyal gyakorolnom kell még a cinizmust. 

- Azt mondod? - húzta ki magát Josh. 

- Nem, nem igazán. - csóváltam a fejemet. 

- Egyébként - Josh közelebb hajolt hozzám, hogy a mellettünk utazó kisfiú ne halljon semmit a társalgásunkból. - rendben vagy? Tudod, miután szakítottatok Benett-tel, nem voltam biztos benne, hogy olyan jól viseled, mint ahogy számítottunk rá. Szereted eltitkolni az érzéseidet, és féltem, hogy most is ezt teszed, aztán szép lassan felemészt belülről. Először csak bűntudatod lesz, amiért elromlott az első kapcsolatod, aztán szomorú és dühös leszel, de nem mered mindezt kimutatni...

- Befognád végre? - nevettem el magam kényszeredetten. - Én sem emlékeztetlek lépten-nyomon a baklövéseidre. 

- Azért, szivi, mert nekem nem volt. - kacsintott Josh. A busz fékezett, és megállt az Operaházzal szemben. Josh és én is ellöktük magunkat a korláttól, és leszálltunk. 

- Emlékeztetnem kell téged az első akadémista évedben elkövetett szörnyű hibára, amikor is futni hagytad a suli legjobb csaját? - hátrafordulva beszéltem Josh-hoz, miközben a fejemre húztam a kapucnimat. Josh kikerült egy csapat kisiskolást, akik a tanító nénijükkel sétáltak. Mindannyian cuki piros esernyőt tartottak a fejük fölé. Biztos valami egyen cucc. Josh besorolt mellém, és átkarolta a vállamat.

- Elsőben még nem is jártál az akadémiára. - vigyorgott. Nagyot sóhajtva söpörtem le magamról a kezét. 

- Tudod, hogy kire gondolok. - vontam fel a szemöldökömet. Josh értetlenül rázta a fejét.

- Van egy sejtésem, de nem egészen vágom, honnan tudhatnál te arról. - megrántotta a vállára aggatott hátizsákját, és átugrott egy víztócsát.