Szellem a palackban

Negyedik fejezet

London továbbra sem érdemelte ki a legmelegebb városnak járó díjat, de sebaj, mi így szeretjük. Idegesen doboltam az ujjaimmal a kis kávézó teraszára kitett asztalok egyikén, a lattém mellett, és folyamatosan azért szuggeráltam a sétálóutcát, hogy megpillantsam a nővéremet. Celine legalább nyolc sms-t írt azóta, hogy eljöttem a kollégiumból, folyton emlékeztetve rá, hogy Brandon ugyanúgy az ő osztálytársa is, és joga van tudni mindent vele kapcsolatban. Elég volt megemlítenem neki, hogy Rosie szerint valami nem stimmel az új sráccal, és a szobatársam máris kapott az infóra. 

- Bocsi a késésért, csak a metróból egy kész rémálom kijutni. - huppant le velem szembe Rosie. Egy percig értetlenül kapkodtam a fejem, mert a másik irányból vártam, de végül is, mindegy. A lényeg, hogy itt van. - Szia. - mosolygott rám, amint kibújt a táskája pántja alól, és az üresen maradt székre rakta azt. - Jól nézel ki. - vezette végig rajtam a tekintetét.

- Köszi, te is. - biccentettem feszülten.

- Oké, rátérek a lényegre, mert, ahogy elnézem, rohadt ideges vagy miatta. - könyökölt rá az asztalra. Bólintottam, és hozzá hasonlóan én is közelebb hajoltam. - Brandon szülei azután vették meg a tánciskolát otthon, hogy te ideköltöztél volna. - közölte. Értetlenül meredtem rá.

- De amikor otthon voltam, és beszélgettem Mrs. Moor-ral, egy szóval sem említette, hogy valaki megvásárolta volna a tánciskolát. - ráncoltam a homlokomat. Nem egészen értettem, hogy Rosie mit akar kihozni ebből az egészből. 

- Anya szerint nagyon rosszul érintette őt ez az egész. Az iskola a csőd szélére került, és nem volt más megoldás. - vont vállat. - Brandon amerikai. - tette hozzá. Esküszöm, még a szám is tátva maradt. Hogy mi? Amerikai? - Miami-ban volt táncstúdiójuk, de ideköltöztek, mert összetűzésbe kerültek valami nagykutyával odaát. - legyintett. - Brandon-nak és a húgának egyenes útja volt az akadémiára, a szülőknek meg maradt annyi pénzük, hogy megvegyék a tánciskolát otthon. 

- Továbbra sem értem, mi ezzel a baj. - csóváltam a fejem. - Majd egy vonattal járunk haza. - dőltem hátra a székemben. Rosie kifújt egy nagy adag levegőt.

- Ez csak a bevezető volt. - mondta. A kő, ami legördült a szívemről, gyorsan visszakúszott oda. - Brandon különleges kapcsolatban volt a mi... Nos, a húgunkkal. - rossz döntés volt belekortyolni az előttem heverő lattéba, mert a folyadék a légcsövembe került, és őrült köhögésre késztetett. Kicsin múlott, hogy nem fulladtam meg.

- Úgy érted, Claire-rel? - kérdeztem, miután biztossá vált, hogy nem egy kávézó teraszán, lattét szürcsölgetve múlok ki. Rosie bólintott, és megköszönte a pincérlánynak a kávét, amit kitett elé. Biztosan akkor rendelte, amikor befutott, azelőtt, hogy odaült volna hozzám. 

- Úgy. - bólintott. - Claire akkor futott össze vele, amikor odaköltöztek. Szó szerint egymásba rohantak... Brandon épp cipelte fel a dobozokat a házba, amikor Claire elment futni, és pont a telefonján kereste a zenét, ezért nem figyelt az útra, és hirtelen bumm... összeütköztek. - magyarázta a nővérem. Hűha, igazi romantikus lányregény. - Természetesen Claire azonnal beleszeretett. Nyilván, hát te is láttad, hogy néz ki... - sóhajtott egy hatalmasat Rosie. Igen. Láttam. És szívesen nézegetném még jó sokáig. Mondjuk, félmeztelenül. Na mindegy. - Claire aznap este az egyik barátnőjével sétált a városban, és megint találkoztak Brandon-nal. Beszélgetni kezdtek, aztán leegyeztettek egy találkozót... Claire határtalanul boldog volt, majdnem két teljes hétig. Aztán Brandon kidobta. Összetört. Pont egy nappal azelőtt, hogy eljöttünk volna ide, az évzáródra. Igazi nő a mi kishúgunk, tökéletesen tartotta magát, még anya sem vette észre, hogy nem stimmelne valami. Nekem is csak azért mesélte el, mert egyszer rányitottam a szobájában, amikor sírt.