Szellem a palackban

Tizenhetedik fejezet

Már a negyedik reggel ébredtem arra, hogy egy vizes törölköző landol az arcomon.
Nem viccelek.
Kat újabban rászokott a hajnali futásra, és amikor hét óra körül lezuhanyzik, valahogyan mindig megfeledkezik arról, hogy nem egyedül lakik a szobában, és olyan kecses mozdulattal hajítja el a törölközőjét, mintha soha többé nem akarná látni. Cserébe, én ismerkedek meg vele közelebbről. 
- Igazán leszokhatnál már erről - ültem fel álmosan, miközben lesöpörtem magamról a fehér törölközőt. Kat vigyorogva hajolt le érte, és hajtotta össze.
- Úgy sajnálom! Mindig kicsúszik a kezemből - meg sem próbálta leplezni, hogy szándékosan csinálja. Kitakaróztam, és a mosdó felé indultam. - Jaj, mielőtt elfelejtem, délután te vagy soron - értetlenül fordultam vissza a szobánk felé. Sejtettem, hogy valami nem mindennapi infó vár rám.
- Miben?
- Te takarítod ki a spicc cipőket és a tütüket! Hát nem izgalmas? - tapsikolt Kat idiótán. Úgy pislogtam, mintha egy földönkívüli ülne Kat ágyán. Lényegében, ez így is volt. Kat-et nem emberek teremtették, az tuti.
- Az az elsősök feladata - meredtem rá, mire ő legyintett. 
- Szegény Amy lebetegedett, én pedig megmondtam miss Schwartz-nak, hogy te biztosan örömmel segíted ki az akadémiát. Az órán megkapod tőle a raktár kulcsát - bekötötte a cipőfűzőjét, felkapta az ágya mellől a hátizsákját, és ragyogó mosollyal az arcán megveregette a vállamat, mielőtt elhagyta volna a szobát. Egy darabig totál lefagyva bámultam a csukott ajtóra, aztán rájöttem, hogy Kat nem viccből mondta, hogy bekeményít. Eddig csak a békés ébredéseimet vette el tőlem, de most már a szabadidőmtől is megfoszt. Nagyszerű. 

- De megteheti ezt egyáltalán? Semmi köze a raktárhoz vagy mihez - kanalazta a zöldséglevesét dühösen Maggie. Az ebédlőben avattam be a nővére piszkos kis tervébe, miközben az akadémia többi diákja fáradtan falatozott körülöttünk. Természetesen Kat és a csatlósai sem hiányoztak a helyiségből, ők néhány asztallal odébb vihogtak, és a kelleténél többször pillantottak felénk. Nagyot sóhajtottam, és kicseréltem magam előtt a kiürült levesestányért a főfogással. 
- A lány, aki a héten soros lett volna, beteg lett, ő pedig nagyvonalúan felajánlotta az én segítségemet - mondtam el újra. Azt hiszem, első sorban azért, mert még én sem akartam elhinni. Maggie a fejét csóválta.
- Ezt akkor sem csinálhatja - közölte, de mielőtt reagálhattam volna, ledobta a kanalát, és felpattant. A nevén szólítottam, de az étkező hangzavarában mindez pusztába kiáltott szóként hatott. Odalépett Kat-ék asztalához, és akkorát csapott rá a tenyerével, hogy egyszerre minden hangos nevetés, csörömpölés, de még a legapróbb sutyorgások is abbamaradtak. A Reynolds-nővérek legendásan rossz kapcsolata természetesen mindenki számára egyértelmű, akinek valaha is köze volt a Nemzeti Sportakadémiához, de nyílt konfliktusra kettejük között talán még sosem volt példa korábban. Feszült csend övezte Maggie szavait, ahogy visszafogott, mégis határozott fellépése éktelen üvöltésnek hangzott. - Nem tudom, mit képzelsz magadról, te olcsó kis fruska, de melegen ajánlom, hogy szállj le Milli-ről! - beharaptam az alsó ajkamat, miközben láttam, hogy Kat kihívásra készen vonta fel gondosan szedett szemöldökét. 
- Szóval már ott tart, hogy téged küld maga helyett? - kérdezte gúnyosan. Maggie felegyenesedett, és összefonta maga előtt a karjait.
- Nem, ő ott tart, hogy a saját fegyverével harcol ellened, ahogy én is. Tudod, ő nincs egyedül - közölte, mire az ebédlő egy része hangos ovációban tört ki. 
- És mégis mire megy veled? - vezette végig a tekintetét Kat a testvérén. Maggie elmosolyodott.
- Szerintem azt ne várd ki. 
- Pedig türelmes vagyok - Kat kitolta maga alól a széket, és felállt, hogy egy magasságba kerüljön Maggie-vel. 
- Azt hiszed, megijesztesz ezzel az álszent, minden lében kanál viselkedéseddel? Ha jól emlékszem, Rómában sem mentél vele semmire - és bumm, Maggie bevitte a győztes találatot. Kat szája szabályos o-alakra formálódott, miközben a közönség tapsolni kezdett, Maggie pedig a nyertesek magabiztos mosolyával hagyta magára megdöbbent testvérét. Megragadta a karomat, és kivonszolt maga után az udvarra, ahol egy félreeső helyen már kevésbé vágott elégedett arcot. - Ne haragudj! - szabadkozott. - Azt hiszem, ha lehet, akkor most csak rontottam a helyzeteden. 
- Nem, fantasztikus voltál! - öleltem át. - Köszönöm. Soha, senki nem állt még ki így értem - pislogtam rá meghatottan, mire ő csak megvonta a vállát. 
- Hívd fel Josh-t. Sürgősen ki kell találnunk valami akciótervet, mert ha eddig nem lendült volna támadásba, akkor majd most megteszi - eleget tettem Maggie kérésének, és írtam egy SMS-t Josh-nak, miszerint este hatra jöjjön a táncosok raktárhelyiségébe. Maggie gyorsan elbúcsúzott tőlem, mert sietnie kellett matekra, én azonban egy darabig még nem mozdultam az udvarról. Azon gondolkoztam, amit Maggie mondott Kat-nek. Nem vagyok egyedül. Itt van ő, Josh, és Sebastian is. Kat-nek mikor lesznek ilyen odaadó és igazi barátai? Az egyetlen ember, akiben ő megbízik, az saját maga. Ha van valami negatív a balettban, akkor az ez. Arra tanít, hogy csak te vagy. A partnered hibázhat, elvétheti a mozdulatokat, de te nem. Neked állandónak kell lenned. És Kat eszerint él. Eltaszítja az embereket, ellenük fordul, csakis azért, mert képtelen elfogadni, hogy a világ nem kizárólag belőle áll. Vannak, és mindig is lesznek nála tehetségesebbek és szerencsésebbek. Igen, egy darabig, amíg ő volt Rómában, addig ő volt jobb nálunk. Mindannyinknál. De annak az időszaknak vége szakadt, és a helyét átvette valaki más. A lelkét az törhette meg igazán, hogy rá kellett ébrednie, mindenki pótolható. Ő is. És épp az váltotta őt a pozíciójában, aki egész végig a nyomában volt, mindenben. Kat sok csatát megnyert Celine ellen, és amíg ő volt a társulat tagja, úgy érezhette, a végső győzelem is az övé, de végül mégis Celine nyerte a háborút. Lehet, hogy az is csak ideiglenes, talán már ma elront valamit, de Kat önbizalma már sosem lesz a régi. Nekem pedig ezt kell kihasználnom, ha sorozatos támadásokat indít ellenem.