Szellem a palackban

Tizenhatodik fejezet plusz satöbbi

Amikor azt hittem, Miss Schwartz mestere a megalázásnak, óriásit tévedtem. Kat Reynolds gond nélkül kenterbe veri őt, bármikor. 
Még csak egy hét telt el azóta, hogy visszatolta a csinos fenekét Angliába, és beköltözött a szobámba, annyiszor tiport a sárba (egyszer szó szerint is), hogy már meguntam számon tartani. Az egész azzal kezdődött, hogy az öltözőben minden egyes alkalommal úgy beszélt rólam fennhangon, mintha a közelben sem lennék. Amikor emlékeztettem őt arra, hogy mellette ülök, egy egyszerű mozdulattal lelökte a táskámat a földre, majd rátaposott. Kétszer. Ekkor még szembeszálltam vele. Kiabáltam és elhordtam mindennek. Aztán elkövettem életem talán egyik legnagyobb hibáját. Kicsúszott a számon, hogy én intéztem el, hogy visszajöjjön, és Celine menjen ki a helyére. A keze már lendült is, az utolsó pillanatban az öltözőnkbe berontó Maggie akadályozta meg, hogy felpofozzon. A barátnőm kimentett az ördög karmai közül, aki odabent olyan szörnyű patáliát csapott, hogy szerintem még Celine is hallotta Olaszországban. Üvöltött, sírt, szitkozódott, és olyan tintát nem tűrő szavakkal illetett engem, hogy még én is belepirultam a folyosón. Maggie megpróbált lenyugtatni, amikor arról kezdtem hadarni neki, hogy a nővére éjszaka minden bizonnyal megfojt egy párnával, de ez a fajta jövőkép túlságosan reálisnak tűnt. Reszketve jártam be az összes órámra azon a napon, mindvégig arra vártam, hogy Kat mikor támad nekem. Legnagyobb meglepetésemre a többiek jól fogadták a visszatérését, mindannyian ujjongtak, és azt hajtogatták, hogy szuper lesz tanulni tőle ismét. A rosszindulaton kívül nem nagyon láttam mást ebben a lányban, úgyhogy én nem osztottam ezt a véleményt, de persze ez is egy álláspont. A baj inkább az volt vele, hogy ezáltal minden szövetségesem odaveszett az osztályból, egyedül Maggie-re számíthattam, de vele leginkább csak este találkoztam. 
Végül Kat mégsem ölt meg (vagyis, egyelőre), de előszeretettel cseszegetett. Egyik alkalommal, amikor a zuhogó esőben az udvaron keresztül gyalogoltam át az uszodába, épp szembejött velem. Reméltem, hogy köszönés nélkül túl lehetünk az ügyön, de ő megtorpant, megkérdezte, hogy az esőfelhő tényleg csak engem követ-e, majd közölte, hogy tűnjek el az útjából, és egy jókorát lökött rajtam, aminek következtében seggel beleestem a műfüves pálya mellett felgyülemlett sártócsába. Szerettem volna utánakiáltani, hogy menjen a pokolba, de rájöttem, hogy ő ott tulajdonképpen maga a királynő, úgyhogy valami durvább helyet kell kitalálnom, ahová elküldhetem, még ha csak fejben is. Feltápászkodtam, és a nadrágomat dörzsölve léptem be az uszoda épületébe. Arra számítottam, hogy üres lesz az öltöző, elvégre a beosztás szerint minden edzés véget ért aznapra, ezért meglepődtem, hogy egy lány épp akkor lépett ki a vizesblokkból, amikor becsuktam az ajtót. Sőt, mi több, ismertem is ezt a lányt. 
- Szia, Sophia - köszöntem neki. Bár korábban voltunk párszor moziban, és beszélőviszonyban voltunk, ő és Nina levegőnek néz, amióta kiderült, hogy én kavartam bele a lányok szerződéseibe. - Te is szoktál úszni? - érdeklődtem kedvesen, miközben lepakoltam a táskámat, és levettem a nadrágomat, hogy felmérjem, mekkora a kár benne. Konkrétan úgy festettem, mintha bekakáltam volna. Nagyszerű. 
- Összefutottál Kat-tel? - biccentett a tropára ment gatyám felé Sophia. Elhúzott szájjal bólintottam. - Figyelj, nem akarok vészmadár lenni, vagy ilyesmi, de vadászik rád. Légy óvatos! - figyelmeztetett. 
- Miért vagy rendes velem? - kérdeztem zavartan. - Azt hittem, utálsz - Sophia beledobta a fésűjét a táskájába, és rám nézett. 
- Ebben az iskolában farkastörvények uralkodnak, Milli. A gyengék elhullanak, az erősek győznek. Nincs ebben semmi meglepő - vonta meg a vállát. - Mindannyian azt hittük, Celine a gyenge és Kat az erős. De te igazságot tettél. Rossz, hogy nincs itt, tényleg nagyon hiányzik, de sokkal jobban megérdemli azt a helyet, mint Kat. És tudod mit? - becipzárazta a táskáját, és a vállára kapta. - Irigyellek, amiért meg merted ezt tenni. Ha bárki más jön rá hasonlóra, valószínűleg meghúzza magát csendben, és eltűri a hazugságokat meg a kavarást. Példakép vagy, Milli - mosolygott rám, majd magamra hagyott. Melegség öntött el Sophia szavai hatására, és hirtelenjében nem is tűnt minden olyan kilátástalannak. Ha ő nem látja annak, nekem miért kéne?