Szellem a palackban

Harmadik fejezet

- Szia. - mosolygott rám. A gyomrom apró görccsé vált, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Reszketni kezdett mindenem, még a nevemet is elfejtettem. Milyen jó, hogy ő eszembe juttatta! - Jó újra látni, Milli. - magamra erőltettem a lehető legtermészetesebb mosolyomat.

- Igen. - bólintottam. - Szia, Sebastian. - a fiú lazán zsebre dugta a kezeit, és nekidőlt az ajtófélfának. Úgy mért végig, mint vadász a kiszemelt zsákmányát. Összefontam magam előtt a karjaimat, bár ez sem segített azon, hogy úgy éreztem, mintha meztelenül ácsorognék előtte. 

- Jól nézel ki. - mondta végül.

- Ne teperj már ennyire, itt vagyunk, és hallunk mindent. - ordított ki a szobából Celine. Hátrafordultam, és küldtem felé egy elhallgattató pillantást, magam sem tudom, miért. Ott, akkor semmit sem tudtam. 

- Rég láttalak, Celine! - üdvözölte a szobatársamat Sebastian.

- Felejthetetlen időszak volt. - morgott vissza Celine. 

- Milyen volt a nyarad? - Sebastian ismét rám fordította a figyelmét. Beharaptam az ajkaimat, mielőtt kinyöghettem volna, hogy "elég unalmas nélküled". Teljesen összezavarodtam a vakáció során, ezért jobbnak láttam egy sablonos dumával kibújni a válaszadás alól.

- Nagyon jó, de túl rövid. 

- Sablonosabb választ nem is adhattál volna. - nevette el magát Sebastian. Francba már! Ökölbe szorítottam a kezemet, a körmeim belevájtak a tenyerembe. - Nincs kedved sétálni egyet? - intett az utca irányába. - Nagyon szép idő van. 

- Még mindig van barátja. - kiáltott ki Maggie.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Sebastian. - Na, és merre van? 

- Pont mögötted. - ekkor jöttem rá, mennyire rossz döntés is volt lehajtott fejjel hallgatni a két testvér kezdődő vitáját. Az állapotom merőben romlott, amikor felnézve megpillantottam Benett-et. Hirtelen fogalmam sem volt róla, mi lenne a dolgom. Lökjem félre Sebastian-t, hogy Benett nyakába ugorhassak? Egyáltalán szeretnék én Benett nyakába ugrani? Nyilván, hiszen ő a barátom, és hetek óta nem találkoztam vele, sőt, szinte még csak a hangját sem hallottam. Elmosolyodtam, és egy diszkrét mozdulattal kikerültem a lecövekelt Sebastian-t. Odaléptem Benett-hez, lábujjhegyre álltam, és a nyakánál fogva öleltem át. - Hiányoztál. - suttogta a fülembe.

- Te is nekem. - válaszoltam. Amikor eltávolodtunk egymástól, Benett gyors csókot lehelt az ajkamra. Semmi vad csókcsata, ami amúgy szerintem abszolút normális lenne ennyi külön töltött idő után. Mindegy. 

- Szóval. - köszörülte meg a torkát Benett. - Én is veletek tarthatok arra a sétára? - vetette fel, bár a hangja csöpögött a gúnytól. Sebastian fújt egyet, majd megrázta a fejét.

- Tárgytalan. - legyintett. - Később találkozunk. - intett, és már el is indult a folyosó vége felé. 

- Sebastian! - kiáltottam utána. A fiú megtorpant, és rögtön megfordult. Bűntudat hasított belém, amikor reményt láttam megcsillanni a szemében. - Tetszik az egyetem?

- Jobban, mint kellene. - biccentett. Valamiért úgy éreztem, nem kizárólag a suliról beszélt. 

- Én nem azt mondom, hogy rossz ember vagy, te jó ég. - sóhajtotta frusztráltan Maggie. - Már mondtam neked, hogy a Sebastian iránti érzéseid normálisak. Ő volt életed első szerelme, nyilvánvaló, hogy mindig is meg lesz köztetek a kémia. Ettől még nem szereted kevésbé Benett-et. - az étkezőben ültünk, a vacsoránk felett. Celine-nek alá kellett írnia még valamilyen papírt, Josh pedig, ugyebár, már nem volt az akadémia nappali tagozatos diákja, így csak ketten ücsörögtünk az asztalnál Maggie-vel.