A találkozás
- Stephanie, igyekezz már! Apád kint vár a kocsiban - kiáltott anya lentről.
Apám. Hm, még mindig nem szoktam meg, hogy Tim az apám. 10 éve vette el anyát, és mindig is jó volt a kapcsolatunk, de még mindig nem az apám. Csak a mostohám.
És ha már apáról van szó, akkor szólok néhány szót a vérszerintiről is. Már amennyire emlékszem rá. 12 éve váltak el anyával, kezdetben az ünnepeket és a nyári szünetet is együtt töltöttük. Aztán jött Tim és már csak karácsonykor és a szülinapomkor láttam.
8 éve feleségül vett egy nőt. Azóta csak telefonon beszélünk, és 5 éve eljött a szülinapomra. Ennyi. Szinte már semmit nem tudok róla. Esetleg annyit, hogy ha mindne igaz lett 2 másik gyereke és ennyi.
- Nagy kérés lenne, hogy egyszer időben kész legyél? - kérdezte anya és átadta az uzsonnás táskám.
- Nem nagy kérés, csak teljesíthetetlen - puszit nyomtam arcára, és elhagytam a házat.
Beszáltam Tim mellé, és el is indultunk. 10 perc múlva kirakott a sulinál, én pedig bementem.
Nem számítottam Anne társaságára, hiszen ha be is jön, tuti késik. Ezért is lepett meg, hogy a szekrényemnél találtam.
- Te hogy-hogy ilyen korán? - nevetnem kellett álmos fejét látva.
- Hahaha. Anyám egy órával előrébb álította az ébresztőmet, így itt vagyok.
- És ennek te mennyire örülsz...
- Mint mókus az erdőtűznek. De mindegy is - legyintett - Úgy hallottam ma jön egy új srác a suliba.
- Az osztályunkba?
- Nem. Fölöttünk jár egy évfolyammal. De ha minden igaz rohadt jól néz ki.
- Akkor végre te is bepasizol.
- Ja. Úgy egy hétre, aztán dobom.
- Uh, milyen kis szívtelen dög vagy - kuncogtam.
- Köszi - átölelt - Na sietek órára.
Látva, milyen tempóban indult el, talán a harmadik órára beér.
- Vigyázz ki ne törd a bokád a nagy rohanásba - válaszul megkaptam középsőujját.
Mosolyogva megráztam a fejem, majd elindultam a földrajz terem felé. Vagyis indultam volna, ha valami el nem állta volna az utam.
- Nem tudnád használni a szemedet? - mérgelődtem, és felvettem a könyveim.
- Én? Hisz te jöttél nekem - röhögött.
- Örülök, hogy viccesnek találod, de te vagy a hibás.
- Miért is? - még mindig mosolygott.
- Én éppen fordultam, tehát te álltál mögöttem. És mindig a hátsó a hibás.
- Hú, valaki tudja a KRESZt.
Egy szemforgatással válaszoltam, és már tovább is mentem. De bunkókám utánam szólt.
- Kár, hogy csak ilyen értelemben mentem beléd - nem fordultam meg, de biztos vagyok benne, hogy perverz mosoly van az arcán.
- Seggfej - kiáltottam vissza, és siettem órára, ugyanis pont becsengettek.
Leültem az utolsó patba és elgondolkodtam. Ez a srác valószínűleg az új gyerek. Egy vérbeli paraszt, de tetszik a stílusa. Mondjuk tuti nem bírnék ki 5 percet sem vele...
- Miss Harris? - hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.
- Öhm... Tessék? - kellett egy kis idő míg leesett, hogy a tanár engem szólított.
- Mi a válasz?
- Mi a kérdés?
- Hogy komolyan gondolja ezt a viselkedést, vagy meg akar bukni?
- Elnézést, de a földrajz nem az erősségem.
- Ezzel tisztában vagyok. Én a magatartásáról beszélek.
- A magatartásom kitűnő - vigyorogtam.
- Már nem sokáig.
Ezután visszatért a magyarázáshoz, én pedig a nem figyeléshez.
Végig ültem még 4 unalmas órát, majd jött az ebédszünetet. Daniel, a barátom a szokásos asztalnál ült, a heverjaival. Elindultam feléjük, útközben Anne is csatlakozott hozzám. Leraktuk a táskákat majd elindultunk az ebédért.
- Láttad már az új srácot? - kérdezte izgatottan.
- Volt szerencsém hozzá - nevettem fel.
- Ugye milyen jól néz ki? Ah, tuti meg kellesz szereznem.
- Nem érzed kicsit túlzásnak ezt?
- Most arra célzol, hogy ribanc vagyok? - igen, konkrétan arra. De hát ezt mégsem vághatom a legjobb barátnőm arcába.
- Hát nem teljesen... Csak egy kicsivel több pasi volt már meg neked, mint amennyi ilyen korban egészséges lenne.
- Csak azért mondod mert még nem próbáltad.
- Vannak még normális emberek.
- Inkább régimódinak mondanám - nem tudom, hogy csinálja mindig, hogy róla kezdünk el beszélni, aztán ott kötünk ki hogy engem sérteget.
Ne nem baj, ezért szeretem. Közben már elvettük az ebédünket, és indultunk volna vissza. De én sikeresen nekifordultam valakinek. Imádkoztam, hogy ne az a srác legyen az.
- Hát ez nem igaz - néztem fel rá idegesen, és levesesen.
- Úgy látszik a történelem ismétli önmagát - nevetett.
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy hamarabb kész lettem, és nem bírtam már várni. Ígyhát, itt van az első rész. Remélem nem bánjátok, hogy hamarabb ;)
