Rövid idővel később beszélgetni kezdtünk. Törökülésben ültünk egymással szembe és mondtuk a hülyeségeket. Aztán Jesse kicsit komolyabban szólalt meg.
- Előre szólok, ez egy kicsit fura lesz... Szóval, mondasz néhány dolgot magadról?
- Hogy érted?
- Hát csak gondoltam mesélsz magadról. Szinte nem is ismerlek. Vagy kifejthetnéd, hogy miért van az, hogy sokszor tökre benne vagy a társalgásban, máskor meg csak úgy külön ülsz és mintha totál máshol járnál.
- Nem tudom, vannak olyan témák amikhez nem tudok úgy hozzászólni, azokból inkább kimaradok, nehogy hülyeséget mondjak. Olyankor inkább elvonulok a saját kis világomba.
- Miért értékeled magad ilyen kevésre? Amugy úgy teszel mintha olyan komoly dolgokról beszélgetnénk - nevetett.
- Hát nem, csak... Nem is tudom, nehéz eset vagyok. Nagyon hamar konfliktusba tudok keveredni minden kis hülyeség miatt, így inkább kerülöm az ilyen helyzeteket.
- Mint például mik miatt?
- Hmm, konkrét példát nem tudok mondani. De ha úgy érzem, hogy igazam van, akkor addig megyek amíg ezt mások is belátják. Ebből szoktak kialakulni kisebb kis viták.
- Harcias. Ez tetszik - kacsintott.
- És te? Mesélsz magadról?
- Hm, az nem szokásom.
- Ja, hogy ez így megy? Én meséljek magamról, de te nem mondasz semmit?
- Mit szeretnél tudni?
- Akármit, amit eddig nem tudtam.
- Halálosan beléd zúgtam.
- Haha, komolyan gondoltam.
- Én is.
- Jó, akkor ennyi volt a lelkizés...
- Oké, akkor teszek fel kérdéseket, amiket megválaszolsz, majd te is kérdezel. Így megfelel?
- Legyen - egyeztem bele.
Feltett egy csomó kérdést, amiket megválaszoltam. Pl: mi a kedvenc bandám, milyen zenét hallgatok, hobbim, stb. Totál alap kérdések. Aztán feltett néhány kérdést, hogy hogyan látom a világot, miről mi a véleményem, meg akarta ismerni a gondolkodásmódom. A végére totál elképedt arccal bámult rám.
- Na most te válaszolsz ezekre - nevettem.
- Te már mindent elmondtál helyettem.
- Ne csináld már. Azt mondtad te is válaszolsz.
- Jó, de nem számítottam arra, hogy ennyi mindenben hasonlítunk.
- Ne ezzel akard kidumálni magad a helyzetből. Neked is válaszolnod kell.
- Hát jó - azzal tényleg szinte mindent ugyanugy mondott el mint én.
Nem tudom, hogy tényleg ennyire hasonlítunk, vagy csak direkt mondta ezeket. Ezután lefeküdtünk aludni.
Másnap egész nap a parton voltunk. Estére hazamentünk, elkészültünk és elmentünk egy buliba, ahová Nelly is jött. Valami végzős srác házibulija volt, akit amugy nem ismertem, de Jesse igen, így eljöttünk.
A hangulat jó volt. Órákat táncoltunk, és néhány ismerős arccal is összefutottunk. Jesse szólt, hogy elmegy valami piáért, én pedig gondoltam megkeresem Nellyt. Meg is találtam egy folyosón, épp egy sráccal beszélgetett. Ha jól láttam ő volt az, akivel a múltkor a parkban futottunk össze. Szóval sikerült megtalálnia. Elkaptam, ahogy épp elcsattan egy csók. Nem akartam zavarni, így mosolyogva indultam vissza.
Gondoltam elmegyek Jesse után. A konyhába menet megláttam valamit. Dan egy csajjal csókolózott. Ez alapvetően nem zavarna annyira, ha az a csaj nem Anne lett volna...
El is ment a kedvem az egész bulitól, így leléptem. A park szerencsére közel volt, ezért odamentem. Leültem egy padra, és csak néztem a sötétséget, ami körülvett. Néhány perccel később megcsörrent a telóm. Jesse az.
- Megmondanád hol a francba vagy? - kiabált, valószínűleg a ház előtt lehetett, mert a zene még hangos volt.
- A parkban - mondtam halkan.
- Máris ott vagyok.
Azzal le is tette. Fogalmam sincs hogy talált meg, hiszen a park nem kicsi, de pár perccel később oda is ért hozzám.
- Baj van? Miért jöttél el? Rosszul vagy? - ült le mellém aggódva.
- Nem, nincs semmi baj - néztem fel rá, és épp akkor gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Hát akkor mi történt? - átölelt és a hátamat kezdte simogatni.
- Láttam Dant és Annet csókolózni - éreztem, ahogy karjai kissé megfeszülnek körülöttem.
- Szereted még? - kérdezte kissé feszülten. Haha, kis féltékeny.
- Nem. Vagyis, hát csak együtt voltunk egy évig, azért az egyik napról a másikra ez nem múlik el... Meg hogy pont a legjobb barátnőmmel... Szóval érted... Azért szarul esik.
Nem mondott semmit, csak szorosabban ölelt magához, adott egy puszit a fejemre, és továbbra is a hátamat simogatta. Tökéletesen megnyugtatott. Majd kicsit eltávolodott, lehajolt és megcsókolt. Ez pedig mindent feledtetett velem.
Hirtelen késztetést éreztem, hogy kimondjam azt a bizonyos szót. De végül nem mondtam. Még nem!
