Never lose hope (L.H. hungarian)

20. - Pár

Sziasztok! :)

Itt van a következő rész. Tudom, egy kicsit nagyon párbeszédes lett, ráadásul nem is olyan hosszú meg minden... Szóóó bocsi! :/

Nagyon hálás vagyok a vote-ok, és a kommentek miatt. ❤

Jó olvasást! ;)

--------------------------------------------------------

Egy hete kerülöm Luke-ot. Azóta, hogy majdnem felfalt egy cápa. Igazából nem tudnám megmondani, mi miatt, csak azt tudom, hogy egyáltalán nem akarok vele összefutni az iskola valamelyik folyosóján, vagy az udvaron, esetleg a városban valahol. Vagyis sehol. Egyszerűen csak nem akarom látni.

Luke furcsa, és amikor vele vagyok én is furcsán érzem magam. Vele kapcsolatban mindig ez a szó ugrik be: furcsa. De, hogy miért? Hm, nem tudom pontosan. Talán azért, mert néha rettenetesen szemét velem, másik pillanatban pedig kedvel. Különben is, miért kedvel? Engem senki nem kedvel. Miért akar velem barátkozni? Nem vagyok se vicces, se kedves, se szép, se semmilyen, ráadásul semmi közös nincs bennünk. Én nem akarok a haverja lenni.

Az is fura, hogy amikor velem van, nem viselkedik úgy viselkedig, mint általában. Mert általában beképzelt, arrogáns és bunkó. Persze van, mikor előjön az igazi énje – már ha az az igazi énje – de nem tart sokáig. Mostanában egyre rendesebb. Rendesebb és furább. Szóval inkább kerülöm a társaságát.

Most éppen az iskola aulájába igyekszik minden diák, mivel Mr. Collins összecsődített minket, mondván fontos közölnivalója van. Gondolom, milyen fontos lehet. Kb. annyira, hogy a Marson éheznek a rózsaszín űrlények...

A nagy tömegben úgy érzem, megfulladok, ezért inkább meg se próbálok előrébb jutni a hatalmas emberáradatban. Jó lesz nekem itt hátul a kuka mellett, úgyse érdekel, mit akar kedvenc igazgatónk mondani. Inkább előveszem a telefonom, és megnézem, mi történik a nagyvilágban.

Teljesen el vagyok merülve abban, hogy milyen idő is lesz jövő héten, amikor valaki megszólít.

- Figyelni kéne McQueen! – Int fejével az igazgató felé.

- Fogd be, Hemming! – Lököm arrébb vállammal, de nem sok sikerrel. Sokkal nagyobb, mint én. Tekintetem Mr. Collinsra vezetem, aki pont a jövő heti bálról beszél. – Basszus! – Kiáltok fel hirtelen, mire minden szempár rám szegeződik. Szuper!

- Csak egy pók. – Legyint egyet Luke, ezzel mindent elintézve. A többiek szemforgatva, és különböző megjegyzéseket téve fordulnak vissza a direktor felé. – Szívesen! – Vigyorog rám kajánul.

- Menj a fenébe! – Mordulok rá.

- Mi volt ez a hirtelen kitörés? – Fürkészi nagy kék szemeivel az arcom.

- Nem mintha rád tartozna, de Mr. Collins büntetése jutott eszembe, miszerint én leszek a ruhatáros ribi Mandy-vel együtt. Pedig én még csak menni se akartam. – Mérgelődöm.

- Hát...szívás! – Ütögeti meg játékosan a fejem búbját, minek hatására felmegy bennem a pumpa.

- Ne érj hozzám! – Lököm el dühösen a kezét, amin ő szemmel láthatóan jól szórakozik. – Annyira utállak! – Szűröm ki a szavakat fogaim közül.

- Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. – Tekint le rám kételkedő szemeivel.

- Tényleg nem! – Mondom, mintha végül beadnám a derekam. – Mert igaziból gyűlöllek. – Öltöm ki rá gyerekesen a nyelvem. Istenem, milyen nevetségesen viselkedem... Úgy látszik Luke is hasonlóan gondolja, mert kinevet. Anyád, Hemmings!

A tömeg elkezd szétszéledni, miszerint vége a kis gyűlésnek. Hatalmas a csábítás az iránt, hogy most hazamenjek, hisz' már csak két órám lenne. Egy fizika és egy tesi. Szerintem megyek. Semmi értelme maradnom. Fizikából nagyon jó vagyok, a tesi pedig nem érdekel senkit.

- Szia Luke! – Lép ide hozzánk Mandy. Ez meg hogy kerül ide? – Jajj, Ann, te is itt vagy? Észre se vettelek, annyira beleolvadtál a kukába. – A hideg kiráz a hangja hallatán. Mézes-mázasan ömlik ki ajkai közül a méreg. Hánynom kell tőle.

- Mandy, mondd, direkt akartad, hogy ilyen legyen a hajad, vagy a fodrászod ennyire elcseszte? – Húzom fintorra a szám, miközben hajkoronáját fixírozom. A lány arca elvörösödik a dühtől. Igazán mókás látvány.

- Gúnyolódj csak nyugodtan, mert kettőnk közül nem én vagyok az, aki egyedül megy a bálba, mert nincs párja. Lúzer! – Formáz L alakot kezével, majd erélyesen hátradobja a haját. Ó, hogy az a... De megverem egyszer ezt a kis beképzelt... Fú!

- Ami azt illeti, Ann velem jön a bálba. – Karolja át hirtelen a vállamat Luke, pedig szívrohamot kapok. Köpni-nyelni nem tudok. Mi van? Ez a srác nem normális!

- Tessék? – Sipákol Mandy. – De hát nekünk együtt kell menni. Én vagyok a vezérszurkoló, te pedig a focicsapat kapitánya. Ez íratlan szabály! – Hisztériázik mindenki szeme láttára. Ez az! Már megint mindenki minket néz. Nem tudunk nem a figyelem középpontjában lenni.

- Lúzer! – Mutogat Luke ugyanúgy, mint ahogy imént a dráma királynő tette, majd megragadja a karom, és kihúz egészen a parkolóig.

Mi a fene történt az elmúlt percekben? Luke mégsem furcsa, hanem teljesen őrült. Egyrészt most ásta alá a tekintélyét a fél iskola előtt, másrészt pedig engem szánalomból hívott el a bálba. Mi ütött belé?

- Ez meg mi a fene volt? – Kezdem el hevesen bökdösni mellkasát.

- Hé, nyugi! – Fogja le az ujjaimat.

- Neked mégis mi a bajod? Nem kell a szánalmad, érted? Dugd fel magadnak! – Kiabálásom betölti az egész parkolót. Retteneten dühös vagyok most rá. Ez volt az eddigi legrosszabb húzása.

- Nem szánalomból tettem, te hülye! – Emeli feljebb ő is a hangját. – Fogd már fel végre, hogy kedvellek, és én tényleg a barátod szeretnék lenni.

- Mondtam már, hogy nincsen szükségem barátokra! – Markolok bele idegesen a hajamba. – Neked ezek után a kis jelenet után viszont igen, mivel tuti, hogy most mindenki utál, de ez már nem az én bajom. Seggfej!

- Leszarom McQueen! Érted? Egyszerűen nem érdekel. Azok ott bent nem a barátaim. Nekem három igazi barátom van, őket pedig nem érdekli ez a sok szarság. Mandy pedig tényleg egy beképzelt ribanc, akit végre valaki helyre tett. – Magyaráz heves kézmozdulatokkal. – Csak adj egy esélyt! Szerintem sokkal tartozol nekem, és igenis mindenkinek szüksége van barátokra. Még neked is, és ezt te is tudod.

- Neked valami súlyos agyproblémád van. Kezeltesd sürgősen! – Fordulok sarkon azzal a szándékkal, hogy végre hazamegyek.

- Akkor ez most egy oké? – Ránt vissza, és mélyen a szemembe néz, arra várva, mit felelek neki.

- Nem! Semmi nem oké! Te ne mondd meg, hogy nekem mire van szükségem! – Kezdem el ráncigálni a kezem, hátha elenged, de mindhiába.

- Csak gondolj bele, milyen fejet vág majd mindenki. Szerintem már ezért megéri együtt menni. Vicces lesz. – Próbál meg győzködni.

- Nem tudom, Luke, de nem tűnt még fel, hogy nem érdekelnek a többiek? – Kérdem tőle szemrehányóan.

- Cserébe szerzek a helyedre egy másik ruhatárast.

- Most megvesztegetsz? – Háborodom fel, bár ez az ötlete igencsak szimpatikus.

- Plusz egy hétig a csicskád leszek. – Nyújtja felém alkura kezét. Kis gondolkodás után végül elfogadom ajánlatát, és egy kézfogással megpecsételjük egyezségünket.

- Ettől mi még nem vagyunk jóban! – Mondom neki. - Szia! - Köszönök el, és az autómhoz sétálok.

- Szia, párom! – Kiáltja utánam Luke. Idióta!

Végre beszállok a kocsiba, és elhajtok, magam mögött hagyva ezt a szörnyű napot.