Never lose hope (L.H. hungarian)

27. - Valami más

Sziasztok! :)

Ezúton is szeretném megköszönni a vote-okat: Köszönöm! ❤:D

Mivel úgy vettem észre, apad az érdeklődés, úgy döntöttem, mostmár nagyon gyorsan le szeretném zátni a dolgokat, egy kicsit felpörgetni az eseményeket, és befejezni. Ez maximum öt részt jelent. Most itt is van a következő. :)

Jó olvasást! ;)

--------------------------------

Még magamnak se merem bevallani, de igenis hiányzik az az idióta... Két hete egyáltalán nem beszéltünk. Az iskolai dolgokat is apával küldi be, ő pedig nem kérdezősködik. Nem mintha ő olyan sokszor jönne, és órákat töltene nálam... De hát mit is várok? Csak azt kapom, amit megérdemlek.

Egyedül maradtam a harcban. Senkire nem számíthatok már, csak magamra. Nekem kell legyőzni a démonjaimat, és talán sikerülhet is. Meg kell mutatnom mindenkinek, hogy képes vagyok egyedül felállni, és győzni. Erős vagyok. Muszáj megcsinálnom. Nem bukhatok el. Egyszerűen nem lehet. Nem adhatom meg senkinek sem azt az örömöt, hogy lássák, elbuktam.

Nem egy utálkozó üzenetet kaptam az elmúlt hetekben. Már fel se lépek semmilyen közösségi oldalra, mert csak olyan üzenetekkel találom szemben magam, amikben ilyesmik állnak; „remélem túladagoltad magad, és már vissza se jössz te ronda picsa", „milyen érzés sokadjára az elvonón lenni?", „csak nem túl menő lettél ahhoz, te anorexiás kurva, hogy iskolába járj?", és a többi...

Örülök, hogy egyeseknek annyi idejük van, hogy más életével foglalkozzanak, és nem a sajátjukkal. Nem is érdekel már ez az egész. Ki akarok végre mászni ebből a végtelennek tűnő gödörből, amit én ástam magamnak, és el akarok menni Amerikába. Igen, eljutottam arra a pontra, hogy magam mögött akarom hagyni ez a várost, a múltammal együtt. Új életet akarok kezdeni. Tiszta lappal indítani. Lehetséges ez?

- Hú, de szarul nézel ki, Ann! – Lép be a szobámba valaki kopogás nélkül, és nagyon kedvesen, én pedig összerezzenek az ijedségtől. Oda kapom a fejem, majd megdörzsölöm szemeimet. Azt hiszem, kezdek hallucinálni...

- Calum Hood? – Kérdem tágra nyílt szemekkel a küszöbön álló fiútól.

- Na, mi van, már meg sem ismered a suli legjobb pasiját, és ügyeletes kémia zsenijét? – Nevetve kérdezi.

- Mi a francot keresel itt? – Tornázom feljebb magam az ágyon idegesen, miután megbizonyosodok róla, hogy nem halluzok.

- Véletlenül pont erre jártam. – Vonja meg hanyagul vállait, majd hirtelen elkapja tekintetét. Jajj, drága Calum, nagyon rosszul hazudsz.

- Aha. – Nézem őt összevont szemöldökkel, kételkedve. – Akkor most már akár mehetsz is. Szia!

- Mondta, hogy nagyon undok leszel, na de, hogy ennyire... - Rázza a fejét.

- Kicsoda? – Nézek rá értetlenkedve.

- Obama. Szerinted, te okos? – Nem mintha Calum annyira kedves lenne. Ennyi bunkót egy rakáson. Vajon a többi haverjuk is ilyen?

- Hemmings? – Lepődöm meg, mire Cal elkezd gúnyosan tapsolni.

- Látod, mégsem vagy annyira hülye.

- Ugyanolyan seggfej vagy, mint ő. – Kezdi agyam ellepni a vörös köd.

- Nem baj, te úgyis mindig a seggfejeket szereted. – Kacsint rám játékosan, majd helyet foglal az ágyamon, egyáltalán nem zavartatva magát.