The New Guy

Hetedik Fejezet

Pár pillanatig sétáltunk csak, és befordultunk egy sarkon.

- Mikael vagyok! - jelentette ki a férfi. Szeme vidáman csillogott, amit kereteztek göndör tincsei. Összességében elég szimpatikusnak tűnt.

- Én Carter! - válaszoltam, és reménykedtem benne, hogy erre nem az lesz a válasza: "Tudom, itt mindenki tudja". De helyette csak mosolygott egyet, és tovább haladtunk. Kimentünk az épületből, és megállt előtte.

- Szóval, ez itt a fő épület, itt van az igazgatói, a gyengélkedő és hasonlók. Ha ügyes vagy, nem sokat kell ide jönnöd. - mutatott arra, ahonnan jöttünk. Az épület elég nagy volt, és ódon. A kövek már rendesen megkoptak, inkább volt barnás színe mint piros. Olyan érzésem volt, mintha tényleg időutazó lennék, és nem is abban a században vagyok, amiben kéne. - Az ott a lakóépület. - tekintetem továbbsiklott, és egy hasonlóan kinéző épületet pillantottam meg balra. Az volt középen. - A dampyrok és a morák külön részben vannak, és azon belül a lányok és a fiúk is. - bólintottam egyet. - És az ott pedig maga az iskola. - mutatott még jobban balra. - Az órarendhez tettem neked egy térképet a biztonság kedvéért, hogy mi hol található. Hívő vagy? - kérdezte, mire csak egy értetlen pillantást kapott tőlem. Felnevetett. - Itt csak egy vallást tudsz gyakorolni, de minden vasárnap van mise. A templomunk az erdőben van. - esett pillantása a mögöttünk levő vidékre. És tényleg nem sokkal hátrébb egy épület húzódott. Észre sem vettem, amikor megérkeztünk. Várt pár pillanatot, hogy feldolgozzam a hallottakat, aztán folytatta. - Megmutatom a szobád, rendben? - kicsit idegesnek tűnt. Lehet, hogy a némaságom okozta, de egyszerűen nem bírtam rá venni magam, hogy bármi kedveset mondjak. Bólintottam, ő meg elindult be a másik épületbe.

A fejemben ide-oda cikáztak a gondolatok, olyan volt az egész mint egy rossz álomban, ahonnan nem tudsz felkelni. Lenéztem a kezemre, és elkezdtem az ujjaimat számolni. De minden reményem elszállt, amikor kiderült, hogy még mindig csak öt van. Ezek szerint ez valóság.

Már felfelé haladtunk a lépcsőn, és Mikael épp az ajtó felé nyúlt, amikor megszólaltam. Éppen csak suttogás volt, de ő meghallotta. - Nem fog véget érni, igaz?

- Mi? - fordult vissza, és összehúzta kissé bozontos szemöldökét.

- Ez az egész. Mind igaz, én pedig itt ragadtam. Meg sem kérdeztek. Idehoztak, és azt akarják, hogy mosolyogjak, miközben azt sem tudom hol vagyok. - borultam ki. Már igenis hallható voltam, sőt.

- Montanában - próbálta elviccelni a dolgot, de amikor látta, hogy nincs hozzá valami sok kedvem, komolyra váltott. - Nézd, nem mondom, hogy megértelek, hiszen fogalmam sincs min mész át, de nem adhatod fel az előtt, hogy egyáltalán belekezdenél. Legalább próbáld meg. Hiszen még nem is tudod milyen itt. Lehet hogy megszereted. Persze először kemény lesz, de aztán majd... Tudod mit, nézd meg a szobád, és aztán még beszélgetünk, ha szeretnéd. És megpróbálok mindenről tájékoztatást adni. Legalábbis amiről tudok. - mosolyodott el bátorítóan, mire nem tehettem mást, a szám sarka reflexből felfelé kúszott.

Gyorsan felmentünk a második emeletre, és megállt a szoba előtt. Én magamban még kántáltam az útvonalat mint valami mantrát. "Be, balra, kettőt fel, jobbra és a hatodik" Gondolkodás nélkül megálltam Mikael mellett, mintegy várva, hogy most mi lesz.

- Gyerünk, nyiss be. - biztatott. Mostantól ez lesz a te birodalmad - próbált megint viccelődni, és én igazán hálás voltam érte. Benyitottam, és egy középméretű helyiségben találtam magam. Nem volt valami szuper, de otthonosan festett. A bőröndöm ott volt az ágyon, én meg kimeresztett szemekkel néztem a mögöttem levő férfire. - Ti teleportálni is tudtok? - erre elnevette magát.

- Nem, csak amíg bent voltál az igazgatónál, én behoztam. Hogy a gépre ki tette fel, azt ne tőlem kérdezd. - emelte fel védekezően a kezét. Körbenéztem, és egy asztalon kívül, amin egy gép volt, és az ágyon kívül nem volt szinte semmi. Egy üres szekrény, és szék.

- Tudom, hogy egyenlőre ez nem sok, de megpróbálhatok kibeszélni egy vásárlást. Persze neked kell állni, de már az is nagy dolog, hogyha elenged - hirtelen olyan érzésem lett, mintha ez a férfi olyan idős lenne mint én. Fél az igazgatótól, és ráadásul úgy áll az ajtóban, mintha meg lenne illetődve. Letettem a táskát a földre, és az ágyra ültem. Akkor mesélj. - néztem rá, és reménykedtem, hogy nem akar most azonnal elviharzani azzal a címszóval, hogy csak be akart ide rángatni, de ennyi. Fogta a széket, és az ágyhoz húzta, aztán a támlára támaszkodva átvetette a lábát lovaglóülésbe.

- Először te. Egy kérdést én teszek fel, egyet te. Rendben? - mire bólintottam.

- Ezzel már el is lőtted a kérdésed? - hecceltem, mire mosolyogva válaszolt.

- Csak ha te is. Szóval mi a teljes neved?

- Carter Morgan. Hogy hogy járnak a vámpírok templomba? Úgy tudtam nem tudnak szent helyre menni.

- Csak a strigák nem képesek. A morák többsége hívő. Miért védted meg Camille-t?

- Mert a barátnőm. Belőlük nem sok van. - vontam vállat.

- Bátor vagy.

- Mi van a fokhagymával? Esznek? - kérdeztem, mire horkantásszerű nevetést hallatott.

- Mond csak mennyi históriára akarsz még rákérdezni?

- Nem válaszoltál! - róttam fel neki.

- Igen, esznek.

- Az összesre. Tükörbe néznek?

- Mi? Én nem kérdeztem.

- De igen. Hogy mennyi vámpíros történetre akarok rákérdezni. Én erre azt válaszoltam, hogy az összesre.

- Ez így nem ér.... - egy pillanatig farkas szemet néztünk, aztán sóhajtott. - Igen, a morák néznek. A strigák nem. Mivel akartál foglalkozni amikor végzel az egyetemen?

- Nekem az egyetem csak időhúzás volt. Nincs igazi életcélom. Miért vállaltál?

- Nem vállaltalak. Azt mondták, hogy nekem kell csinálnom. És elfogadtam. Nagyon sajnálod, hogy el kellett jönnöd?

- Még annyira nem. Legalább történt velem valami izgalmas. - elnyúltam az ágyon, és éreztem, ahogy az álmosság egyre jobban rám telepszik, és ólmos súlyával elnyom. - Mi a különbség egy striga és egy mora között? - ízlelgetem a számban az új szavakat.

- A morák magasak, karcsúak és sápadtak. Agyaruk is van, de ezeket leszámítva olyanok mint az emberek. Kicsit a napot is bírják, de nem huzamosabb ideig. A strigák erősek, és vérszomjasak. Képtelenek kimenni a napra, és az íriszük körül van egy vörös csík körben. - magyarázta teljes átéléssel. - Milyen fitt vagy?

- Teljesen napra kész. - éreztem, ahogy a körülöttem lévő világ egyre jobban elhomályosul, és átveszi helyét az álmok birodalma.

- Kár hogy nem mész már olyan sokat a napra.... - hallom még az utolsó mondatát Mikaelnek, de már felfogni nem tudom. Teljesen elalszom.

Sziasztok! Köszönöm a bizalmat, már túl is léptük a 200 olvasást. Wow! Zseniálisak vagytok. Ez most egy hosszabb rész lett, remélem tetszeni fog. Mégegyszer, köszi nektek, ti vagytok a legjobbak.