The New Guy

Nyolcadik fejezet

Amikor felébredtem, akkor először nem is fogtam fel, hogy miért is történt így. Körbenéztem, és még teljes sötétség uralkodott körülöttem. Aztán meghallottam a hangos dörömbölést az ajtómon. Kimásztam az ágyamból, és az ajtóhoz lépkedtem. A ruhám ugyanaz volt, mint ami már két napja folyamatosan, csakhogy most az alvástól még gyűröttebben mint eddig. Baj kezemmel megdörgöltem a szemem, míg jobbal a kilincsért nyúltam. Az ajtóban Mikael állt, és mosolyogva figyelte döbbent tekintetemet. 

- Hány órát aludtam? - kérdeztem meg.

- Körülbelül ötöt. - vonta meg a vállát.

- Akkor meg miért ébresztettél fel? Még a nap sem kelt fel. Sőt, szerintem most ment le. - morogtam, mert még az agyam felfogóképességét teljesen elhomályosította az alvás maradványai.

- Pontosan. Itt ilyenkor kezdődik az élet. Mint már mondtam, a morák csak bizonyos fokig képesek elviselni a napot, így muszáj az éjszakai rendszer. - magyarázta, mire én teljesen elképedtem, és úgy éreztem, mintha valaki rendesen pofon csapott volna. 

- Úgy érted, hogy nem lesz több nap, nem lesz több fakó haj és barna bőr? - mutogattam hol a tincseimbe túrva, hol felemelve egyik végtagomat. Erre csak ingatta a fejét. - Akkor most felöltözöm asszem. - csaptam be az orra előtt az ajtót, és mint valami félholt, úgy sétáltam a táskámhoz. Mivel elaludtam, ezért még esélyem sem volt kipakolni. Kikaptam a két legfelső dolgot, amit megtaláltam benne. Ez egy fekete nadrág és egy spagettipántos felső volt. Amikor felhúztam kedvenc tornacsukám is, előkaptam a sminkkészletem, hogy emberivé varázsoljam magam. Feldobtam egy egyszerű arcfestést, és már ki is tártam az ajtót, és Mikael közölje velem, hogy mi a következő teendő. Ő az óráját nézte, és még mielőtt rám nézett volna közölte.

- Tíz perc. Nem is rossz idő. - mosolygott, és kiegyenesedett. - Legközelebb nem kell kikenned magad. Hidd el, a sok edzés mellé nem kell. - jegyezte meg, ezzel arra utalva, hogy valószínűleg annyira le fogok izzadni, hogy lefolyjon. Ő még nem ismer. Sose vennék olyan sminket ami az izzadástól tönkremegy. 

- Szóval, mi a következő teendő? - hagyom rá a dolgot.

- Szerzünk neked órarendet, és elmész az első órádra - sorolja a tök alapvető dolgokat.

- Hát akkor, hajrá. Csatára fel! - lépek ki mellé. Elindulunk azon az útvonalon, ahol nem rég még bejöttünk, aztán abba az irányba tartunk, amerre az igazgatói van. Meg kell, hogy valljam, nem szívesen megyek be újra abba a szobába. Attól a nőtől egyszerűen kiráz a hideg. 

- Várj meg idekint, én elintézem. - jegyezte meg, és rám kacsintott. Egy másik terembe láttam, hogy belép, és pár perc múlva már csakugyan felém tartott egy lapot legyezgetve, mint valami díjat. - Szerencséd van. Az első órában még nem kerülsz össze agyarasokkal. - mosolygott. - Haladó szintű közelharc testőröknek. - olvasta fel. Nem is hangzott olyan rosszul. Leszámítva a haladó részt.

- Ugye tudod, hogy nekem inkább a kezdőkhöz kéne beállnom? - kérdeztem rá.

- Igen, de ha csak nem akarsz tíz évesekkel egy osztályba kerülni, akkor azt felejtsd el. Majd amúgy is oktatlak én is. Most pedig irány az óra. Ne akarj elkésni már most.  - és ezzel a végszóval az iskolai épület felé vettük az irányt. 

Bent már jó pár srác gyülekezett. Ahogy megnéztem, mindegyik elég jól ki volt gyúrva. Így már érthetővé vált számomra, hogy a tanácsban az az ember miért mondta rám a nádszálkisasszonyt. Ezek között tényleg az vagyok. - Ezek szteroiddal nyomják tele magukat? - kérdeztem meg segítőmet, de csak suttogva. 

- Hogy mivel? - nézett rám furcsán. 

- Hát tudod, hogy ilyen izmosak legyenek - próbáltam rávezetni, mire kinevetett. Nem tudom, hogy az lesz e az általános tendencia, hogy itt mindig hülyének fogom érezni magam, vagy csak az ő társaságában, de már most sem tetszik.

- Nem, ez nálunk így működik. Kiskoruk óta mindig edzenek. 

- És azt akarjátok, hogy én is ilyen legyek? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Ezt nem gondoltátok át jól... - jegyzem meg, mire Mikael csak lök egyet rajtam, és már bent is vagyunk az edzőteremben. Minden szempár ránk szegeződik. 

- Kedves diákok, bemutatom az új tagot. - mondta Mikael, erre a szemek rám szegeződtek, és ezzel egyszerre megindult a sugdolódzás is. Csodás! - Bánjatok vele egyenlőre jól, és....csak próbáljátok meg életben visszaszolgáltatni. - jegyezte meg, mire a bent lévők felnevettek, én pedig döbbentem néztem rá. - Jó edzést! - biccentett annak aki szerintem a tanár lehetett. Én megragadtam a csuklóját.

- Ugye nem akarsz itt hagyni? - sziszegtem a fogaim között.

- De, pontosan ezt is fogom tenni. - vakart le, és kiment. Én csak zavarodottan az osztály felé fordultam, és mosolyogtam egyet.

- Rendben, kérem álljon be a többiek közé. Először mindenki párokban dolgozzon. - jelentette ki az edző, mire egy elég jóképű srác lépett oda hozzám. 

- Akarsz velem lenni? - kérdezte.

- Ha nem fogod szétrúgni a seggem nagyon.... - húztam el a szám. Nevetett. Most vagy a személyiségemmel vagy a tudásommal van a gond.

- Te vagy az ember ugye? Dash vagyok. 

- Én Carter - bólintottam, mire az edző mellettünk termett.

- Ne csak beszélgessetek, hadd lássam mit tud a mi kis zöldfülünk - csapta össze a két kezét, mire a fiú beállt pózba. Követtem a példáját, és az agyam hátsó szegletéből próbáltam előszedni a tudást, amit a filmekből tanultam az önvédelemről. Megfeszítettem a csuklóm, és ütöttem. Könnyűszerrel kitért előle, és megragadva a csuklóm a földre rántott, én meg elterültem mint egy darab hús. Nagyot sóhajtottam, és felálltam.

Kezdtem megunni, hogy folyamatosan a padlón kötök ki. Már minden testrészem sajgott az ütésektől és esésektől. De az igazság az, hogy egyre jobban ment, már egy-két ütés elől sikerült is kitérnem az egy óra alatt. Most viszont én ütöttem, és egyenesen hasba vágtam. öklöm csak csupasz izmot talált, de már ez is örömmel töltötte el az agyam legkisebb zugait is. Persze ez azzal járt, hogy a figyelmem lankadt, és ezt Dash ki is használta. Az edző éppen akkor mondta ki, hogy vége az órának, amikor egy enyhe repülés után a földön kötöttem ki. 

- Te meg akarsz ölni. - fogtam a hátsóm miközben felkászálódtam.

- Ugyan dehogy. Azt érezted volna - mosolygott. - Milyen órád lesz? - kérdezte, mire én a hátsó zsebemből előszedtem a negyedekbe hajtogatott papírt, és megnéztem. 

- Végzős nyelvtan - olvastam le - bármit is jelentsen.

- Akkor elkísérlek, nekem is - próbált biztatóan rám mosolyogni, és ezt én értékeltem is. Együtt indultunk tovább. 

-------------------------------

Sziasztok!!!Sajnálom, hogy késtem a résszel, próbálom a részeket pénteken rakni, de van, amikor kissé sok minden összegyűlik, vagy nem kerülök gép közelébe. Ettől függetlenül köszönöm, hogy kitartóan olvastok, és ti vagytok a legjobbak!!!! Ha van valami ami különösen tetszik vagy éppen nem, azt nyugodtan írjátok meg odalent, mindenki kommentjét el fogom olvasni, és válaszolni is, ráadásul még örülni is fogok neki.