Lost Brother (A.F.I.) B-E-F-E-J-E-Z-E-T-T

Chapter 5.

Még úgy órákig ölelgettem volna Mike-ot, de hírtelen valami ragacsos trutyi esett a fejemre a plafonról. A hirtelen meglepettségtől meg se tudtam szólalni, csak hisztis fejet vágtam és hebegtem-habogtam. Természetesen a többiek jókat nevettek rajtam, sőt Cal annyira röhögött, hogy még a kanapéról is legurult.

„Ez. Mégis mi a szent szar?" Hisztiztem, miközben próbáltam a hajamból kiszedni a fehéres-sárgás izét.

„Ez, kérlek szépen palacsinta tészta." Nagyon diplomatikus vagy Luke, tényleg.

„Hogy mi? És miért került fel a NAPPALI, plafonjára? Vagy tudjátok mit, inkább nem akarom tudni a választ, csak hozzatok egy felmosót és egy seprűt."

„Egy mit?"

„FEL-MO-SÓT és SEP-RŰT, érted Michael, vagy írjam le?"

„Öhm... izé, nekünk olyanunk nincs." Remélem, hogy csak szórakoznak velem.

„Hogy tessék? Mi az, hogy nincs felmosótok?"

„És seprűnk" teszi hozzá Ash.

„ASHTON FLECHER IRWIN. Ne feszítsd túl a húrt, mert amint szerzek, egy felmosót szétverlek vele."

„Jólvanna, én csak tájékoztattalak." Elemi fel a kezét

„Oké, jól van. Nyugodj meg. Megoldod." Mondtam inkább magamnak, mintsem a többieknek. „Huhh..oké, kérdés. Ki a fene szokott itt takarítani?"

„Hát, szokott járni ide egy vagy kettő..."

„Vagy öt."

„Takarítónő, és azok szoktak elpakolni, meg ilyenek. De két napja felmondtak, mondván ők ide többet be nem teszik a lábukat, olyan nagy a kosz. De hát Istenem, takarítók, ez a munkájuk, nem?" Remélem, hogy ez csak költői kérdés volt, mert most szívesen kioktattam volna őket.

„Öhm... Oké. Akkor a következő lesz. Luke és Mer, ti itthon maradtok, és addig görnyedtek a laptop felett, amíg nem találtok minimum négy normális takarítót, akik nem futnak el amint belépnek. Mike és Becca és Cal, ti szépen elmentek a festék boltba, és vesztek 10 liter FEHÉR festéket. És nem hajfestéket, hanem FALFESTÉKET. De, hogy kicsit segítsek a Mőbelx-be kell mennetek. És Ash meg én elmegyünk, és veszünk tisztító szereket, felmosót és söprűt. És mivel Meredith felfalta a hűtőt, ezért kaját is veszünk. Értve vagyok?"

„Ja."

„Aha"

„Hmm..."

„NEM ÉRTETTEM!" Kicsit összerezdültek a hírtelen nagy hangra.

„IGEN!"

„Egyszerre. Tökéletes. Akkor én most szépen elmegyek és lemosom a hajamról a palacsintatésztát, addig Ashton te öltözz fel valami elfogadható ruhába, és legyél kész pontosan 15 perc múlva. Rebecca, Michael, Calum. 1 percetek van, hogy elhagyjátok a házat. Luke és Meredith, titeket meg, ha nem látlak, 10 másodperc múlva a laptopotokkal a kezetekben nem kaptok vacsorát."

„Öhm. April. Tudod, hogy nagyon bírlak, de nem vagy egy kissé... hogy is mondjam? Irányításmániás?"

„Édes. Kicsi. Naiv. Ash. Te még nem ismered az irányításmániás Amandát." Ezzel fogtam és egy kacsintás kíséretében elindultam a fürdőszoba felé.

Irányítás mániás lennék? Talán. Egy kicsit, de szeretem, ha rend van. Rend a lelke mindennek.

Pontosan 14 perc és 55 másodperc múlva a lépcső alján álltam vártam Ash-ra.

„ASHTON FLECHER IRWIN. HA 10 MÁSODPERC MÚLVA NEM TOLOD LE A NAGY SEGGEDET ELVESZEM A TELEFONODAT!" Úgy látszik ez hatásos volt, mert rögtön rohant le a lépcsőn. „Na. Legközelebb lehetnél egy fokkal gyorsabb."

„Argg... Ha most nem fogod be és nem szállsz be a kocsiba visszamegyek, és újra átöltözöm."

„Jólvan, jólvan. De. Én vezetek." És máris nyúltam, volna a kocsi kulcsért, csakhogy Ash beelőzött és feltartotta a kulcsot. Namármost. Az én 165 cm-el lehetetlen küldetés volt, az ő 180akárhány centijéhez felérnem. Ezen ő jót is nevetett. Majd mintha nem is látná, hogy toporzékolok, fogta magát, kikerült és elindult a kocsihoz. Akkor eszméltem csak fel, amikor már dudált, hogy menjek már.

4 óra múlva hullafáradtan értünk haza a bevásárlásunkból. Na jó, igazából ő volt hullafáradt, mert ő cipelt mindent. De, meg is érdemelte, mert 1: ő ajánlotta fel, 2: szenvedjen is amiért kinevette a magasságomat. Sose szerettem, hogy ilyen kis picike vagyok. Az összes barátom 170 fölött van, úgy éreztem magam, mint Gulliver az óriások földjén. De amúgy összességében, nagyon jól éreztem magam a mai nap. Rengeteget nevettünk, és beszélgettünk. Hihetetlenül sok mindent megtudtam Ash-ről, és rádöbbentem, hogy a sajtó mennyi mindent elferdít az igazságból, meg kb. az egész életének csak az 1/3-át ismerik az emberek. Hihetetlen, hogy igazából mennyire nyitott ez a srác. És komolyan nem értem, hogy nem szakad szét a szája ennyi nevetéstől, és mosolygástól. Persze és is egy mosolygós típus vagyok, de szerintem ő még rajtam is jócskán túltesz.

„Srácok! Megjöttünk!" Semmi válasz.

„Hahó. Luke, Meredith. Valaki." Még mindig semmi.

„Ash, te keresd meg őket itt lent, én meg megyek az emeletre. Ja, és lécci útközben tedd le a kajákat a konyhapultra. Köszi."

„Te most szépen kértél valamit, és még meg is köszönted? Wow. Büszke vagyok rád." Tettetet meghatódottságot a göndörke.

„Na, azért annyira ne bízd el magad. De menj."

Elindultam fel az emeletre. Már a lépcső tetején voltam, amikor hangokat hallottam a lépcsővel szembeni szobából. Valakik nagyon benne voltak a dologba.

„Ash. Hé. Ash. Gyere fel."

„Megtaláltad őket?" Rohant fel rögtön.

„Shh... hallgasd csak. Ez kinek a szobája?" Mutogattam az említett szoba felé.

„Luke-é." És mintha a végszóra vártak volna, hallottuk a kiabálásokat, hogy 'Ezaz, Luke. Csináld Luke. Erősebben Luke.' Ashton-nal egymásra néztünk, és azon nyomban kitört belőlünk a röhögő görcs. Ash alapból se az a halkan kuncogok típus, hanem hangos, férfias nevetése van. Én meg, ugyan szégyellem bevallani, de ha nagyon röhögök, akkor elkezdek horkantani, röfögni. Szóval, ha ezt a kettőt összetesszük, akkor tuti, hogy az egész ház tőlünk zeng. Namármost. Ha minden zeng, akkor ezt az éppen 'huncutkodó' barátaink is meghallják, akik fél perc múlva tiszta vörös fejjel estek ki a szobából. Az arcukat meglátva még jobban kellett nevetnünk.

„Haha. Nagyon vicces. Szóval, miután kinevettétek magatokat, elmondhatnátok, hogy miért is vagytok itt." Húha, Lukey mérges.

„Ohm. Szóval. Csak gondoltuk megkérdezzük, hogy ti hogy álltok a kereséssel. Úgy látszik erre már kaptunk választ." Néztem rajtuk végig. És nem bírtam, megint röhögtem, úgyhogy Ash vette át a szót.

„És, kíváncsiak lennénk, hogy a többiek merre vannak."

„Háát. Ne akadj ki Manda. De..."

„De?"

„Hazajöttek, hogy vettek festéket, de mint kiderült, hajfestéket, kültéri falfestéket és valami autós izét vettek."

„HOGY MIT CSINÁLTAK?" Amint kimondtam kivágódott az ajtó, és belépett rajta a három szerencsétlen.

„MICHAEL GORDON CLIFFORD! HA AKARSZ MÉG ÉLNI, JOBBAN TESZED, HA FOGOD A MÁSIK KETTŐT, ÉS MENTEK MÉG PÁR KÖRT A KOCSIVAL!"