Lost Brother (A.F.I.) B-E-F-E-J-E-Z-E-T-T

Chapter 13.

„Te, meg mi a francot keresel itt? Megmondtam, hogy nem akarlak látni soha többé!"

„Eljöttem érted. Gyere haza. Kérlek. Nagyon sajnálom, hogy megvertelek. Kérlek. Szeretlek." Meg se tudtam szólalni, mert még mindig sokkolt, hogy itt van. Nagy nehezen összeszedtem a gondolataimat annyira, hogy ne essek neki bármelyik másodpercben.

„Azt hiszed, egy sajnálommal, elrendezed azt, hogy tönkre tetted az életem? Szeretsz? Pff... mással hitesd el. Engem már nem érdekelsz, talán sose érdekeltél. Csak imponált, hogy idősebb vagy, és balhés. És most tűnj el innen. Undorodom tőled, hányni tudnék. Utállak." A végére már kiabáltam, és észrevettem, hogy görcsösen kapaszkodok Ash kezébe, és még a körmömet is belévájtam. Vettem egy mély levegőt, majd újra megszólalta. „Nem érdekelsz már. Tűnj. El. Az. Életemből. Most. És, ha megbocsátasz, a kocsimon támaszkodsz, húzzál arrébb." Majd egy kicsit sem nőies mozdulattal, félre löktem, majd beültem, az autóba. Azt gondoltam, hogy Ashton követ, és beszáll, hogy végre haza mehessünk, ehelyett, egy nagy ordítást hallottam, csak majd, láttam, ahogy Ash neki megy Tony-nak. Mire feleszméltem, és kiszálltam a kocsiból, Tony már a földön van, Ashton pedig rajta, és püfölni. Ott ütötte, ahol érte. Rögtön oda szaladtam, és próbáltam lerángatni Ashton-t Tony-ról, de ő csak félre lökte a kezem, és megint ütött egyet. Nem hiszem el, hogy ilyenkor nincs itt senki. Az se érdekelne, ha egy fotós, csak valaki segítsen szétszedni őket. Senki se jött oda, pedig egy idő után szinte biztos voltam benne, hogy valahol lapul egy fotós. Végső elkeseredésemben kikerestem az első számot a telefonomba, amit legutóbb hívtam. Rebel. Nem érdekelt, kellett a segítség, ezért rögtön tárcsáztam. Kettőt csörgött ki, mire meghallottam a vidám hangját, de én meg se tudtam szólalni, csak szipogtam a telefonba. Éreztem, ahogy lefagy a mosolya

„Amanda, mi a baj?"

„Gyere. Ki a p... parkolóba. Ash verekedik. Ké... kérlek."

„Fél perc!" És már bontotta is a vonalat. Eltettem a telefonom, és visszafordultam Ash-ék felé. Kár volt. Valahogy Ashton került alulra, és most Tony büffölte őt. Eddig bírtam. Egy óriásit sikítottam, majd lecsúsztam a földre, és bőgtem, mint egy baba. Nem érdekelt a ruha, a sminkem, vagy az, hogy valószínűleg holnap ezzel a fejjel leszek címlapon. Nem bírtam. Egyszerűen szörnyű volt nézni, hogy Ashton teljesen tehetetlen. Kiabáltam volna, de csak egy macskanyávogásnyi hangom volt. Csak zokogtam, és zokogtam. Egyszer csak, kiabálást hallottam, majd szirénázást. Megijedtem, hogy Ash-nek akkora baja lett, hogy mentő kell, elvigye. Szerencsére, a rendőrség jött ki, hogy szétszedje a két srácot. Két cipő állt meg előttem, ahogy felnéztem, egy rendőrtiszttel néztem farkasszemet.

„Maga Amanda Clifford?"

„I... Igen?"

„Ismeri Tony Fiasco-t?" A név hallatán elfintorodtam. Undorodtam tőle.

„Sajnos igen."

„Nos. Tony-t fél éve körözzük emberölés miatt. Köszönjük."

„E... Emberölés? Bár, igen képes rá."

„Ezt hogy érti? Esetleg bántotta magát?"

„Többször is megvert."

„Nos. Ez esetben, vallomást kell tennie. Mininél több tanút találunk, annál nagyobb az esélye, hogy halálbüntetést kap. Esetleg, most bejönne velünk a rendőrőrsre, hogy felvegyük a vallomását? Vagy, beszéljünk meg a héten egy időpontot?"

„Inkább beszéljünk meg időpontot. Nem hiszem, hogy most össze tudok tenni egy ép mondatot."

„Rendben. Itt van a névjegykártyám. Holnap hívjon fel." Elvettem a kártyát, és bele tettem a táskába.