Lost Brother (A.F.I.) B-E-F-E-J-E-Z-E-T-T

Chapter 20.

Először is nagyon nagyon nagyon szeretném megköszönni Dom, hogy segítettél megírni ezt a részt. Most az egyszer nagyon örülök, hogy ilyen pszichopata személyiséged van, és ilyen jól írsz, mert nagyon jó alapot adtál, és sokat hozzá tudtam tenni. Nagyon nagyon kösziii :-*

Nézzetek rá Dom műveire: minka_is_a_penguin

olvassátok el az összes könyvét, mert baromi jól ír.

Szóval még egyszer nagyon köszönöm.

Ps.: nem vagyok az a nagy síros ember, de ahogy írtam a végét, eléggé bekönnyeztem, szóval zsepiket előkészíteni, és jó olvasást. :)

Gondolatomból a megérkezést jelző liftcsengő zökkentett ki. Előttem egy hosszú folyosó helyezkedett el. Pont olyan, mint amilyen a horror filmekben szokott lenni. Az igazság az, hogy abban is éreztem magam. Kis idő múlva egy maszkos pasi ugrott elő a semmiből, ezzel lelökve engem a földre. Az arcomhoz nyomott egy kendőt, elérve ezzel azt, hogy elkábítson.

Amikor felébredtem, egy üres és sötét szobába voltam. Csupán a vizet szállító csövek halk zúgását, és egy ismerős nyöszörgést hallottam csak, egészen addig ameddig magamhoz nem tértem. Látásom kis idő múlva kitisztult, de bár ne láttam volna ezt. Meredith terült el előttem a földön. Összeverve. Az ajtóban álló pasas, akit csak akkor vettem észre, leguggolt Mer elé, és behúzott neki még egyet. Lenéztem a csávóra, Tony volt az. Hogy rohadna meg. Amikor az sms-t küldték sejtettem, hogy ő lesz az, de azt hittem valaki csak szórakozik, és a nevében írogat. De, hogy jutott ki? És mikor? És mit akar tőlünk?

„Végre, a kis Csipkerózsika is felébredt." Minden szóval közelebb jött hozzám.

„Anyád a Csipkerózsika, nyomorék." Legszívesebben ráhánytam volna, vagy legalábbis arcon köptem volna.

Nagyon felhúzhattam a beszólásommal, ugyanis, egy szürke, bicskaszerű kést rántott elő az egyik zsebéből, és egy hirtelen mozdulattal a lábamba mélyesztette azt. Elmondhatatlanul fájt. Legszívesebben felordítottam volna, de nem akartam megadni ennek a nyomoréknak ezt az örömöt. Amikor a vörös színű vérem lassan elkezdett kibuggyanni a sebből, Tony ördögien felkacagott.

A következő negyed óra totál képszakadás volt. A vér látványától elájultam, szóval fogalmam sincs arról, hogy most hol vagyok. Ahogy körbe néztem, egy szürke falú szobába találtam magam. Kikötözve. Ahogy jobbra néztem megláttam Meredith-et. Nyöszörgött, és látszott rajta, hogy szenved. Éreztem, hogy a másik oldalamon is van valaki, ezért balra néztem. Nem, ne. Nem lehet igaz. Ezt ne. Luke ült mellettem, szintén kikötözve. Lehet, hogy rosszat akartam neki, mert megcsalta a legjobb barátnőmet, de nem ennyire, maximum egy kis hasmenést kívántam neki, nem ezt. Nem érdemelte meg. Egyikünk se érdemelte meg ezt. Senki.

„Luke. Mi ez az egész? Mi folyik itt?" A válasza, csak egy halk, lemondó sóhaj volt. kíváncsi voltam, de azért nem bántam, hogy nem faggattam tovább. Jobb volt nem tudnom, hogy mi történt az alatt az idő alatt, amíg ki voltam ütve, vagy előtte.

Nagy nehezen, de Meredith is megmozdult, de szerencsétlenségére úgy mozgott, hogy a szék, amihez oda volt kötözve, megbillent, és barátnőm hanyatt vágódott. A szék, és Meredith, hangos csattanással ért földet. A nagy hangzavarra Tony bejött a helyiségbe. És idegbeteg módjára ordítozni kezdett.

„Te nyomorék, mi a francot csinálsz?"

„T..Tony..." Próbáltam nem kimutatni, hogy mennyre félek, de ez lehetetlennek bizonyult, és sajnos remegő hangom is elárult.