Démon Vs Arkangyal

7. rész: Cassiel

Miután megkaptam a billogot kimegy és én egyedül maradok. Fáj a hátam és borzasztóan ég a fenekem.
Vajon mi lehet Cassiel-el? Néhány óráig még lógok, mikor nyílik az ajtó. Természetesen Raphael lép be rajta, ki más...
-Na, hogy vagy? Kiheverted? - kérdezi egy perverz vigyorral az arcán.
-Majd meglátjuk, hogy ha a te seggedre nyomnak izzó vasdarabot, akkor, hogy fogod magad érezni. - morgom dühösen, de még mindig sírós hangon. Erre az arkangyal felnevet és megrázza a fejét.
-Ez nem túl valószínű, Kicsim. - nevet még jobban. -De, ha nem vagy elég kedves, kaphatsz még.
Ezután idesétál hozzám, majd végigsimít az arcomon. Hiába, elhúzódni nem tudok.
-Nagy kár, hogy démon vagy. Szerinem mi jóba lennénk, de persze így nem fog menni. - mondja komolyan.
-Gyűlöllek, sosem lennék jóba egy ilyen szörnyeteggel, Angyalkám.
-Ez vicces. - kezdi töprengőn. -Egy démon szörnyetegezett le. Itt én vagyok a jófiú, nem hiába vagyok arkangyal, te viszont, tényleg szörnyeteg vagy, mint a fajod többi része. Az én dolgom megszabadítani a világot a hozzád hasonlóaktól és visszaszerezni az Angyalok Kürtjét, amit elloptatok. Te pedig, addig itt maradsz, míg el nem mondod, hol van.
-Soha nem mondom meg. - jelentem ki határozottan. -Viszont szerinted ez mennyire fair, mennyire "jófiús", hogy minden démont egy kalap alá veszel, honnan tudod, hogy nem vagyok más, amíg esélyt sem adsz?
-Mert a démonok mind ugyan olyanok, nincs ezen mit rágódnom. - feleli, majd közelebb hajol és megszagol a nyakamnál, utána pedig felmordul és enyhén belémharap, majd ad a nyakamra egy apró csókot. Próbálok elhúzódni, rángatózni, de semmi. Végül a szemembe néz, elmosolyodik és kimegy.

Órákkal később, megint nyílik az ajtó és már lelkileg felkészülök Raphael-re, de helyette Cassielt látom meg. Azonnal dobban egyet a szívem és elmosolyodom, minden fájdalmam ellenére. Mikor meglát, azonnal hozzámrohan, és kezdi kioldani a láncot.
-Jól vagy? - kérdezi aggodalmasan.
-Igen. - mondom. -Te, hogy kerülsz ide?
-Megszöktem a zárkámból, hogy megkeresselek, reméltem, hogy életben talállak. - mondja láthatóan megkönnyebbülve.
-Nem kéne miattam kockáztatnod. - mondom, majd megdörzsölöm a csuklóimat, mihelyt enged a lánc.
-Te vagy az egyetlen személy, akiért érdemes mostanában kockáztatni. - jelenti ki, én pedig elpirulok és hirtelen ötlettől vezérelve, megölelem. Ő azonnal visszaölel.
-Gyere, siessük. Minél hamarabb tűnjünk el. - mondja és megfogja a kezem, úgy húz magaután.
-Köszönöm! - nyögöm ki, mikor az udvarra érünk és Ő felkap, hogy elrepüljön velem.
-Ne szórakozz, ez a legkevesebb, miután ilyen kegyetlenül elbántak veled. Nem messze van egy faház, ott leszállunk és kerítünk neked valami ruhát, majd tovább indulunk. - mondja miközben körkörösen simogatja az oldalam repülés közben.
-Te rendben vagy? Nem sérültél meg nagyon, ugye? - kérdezem, és még én is kihallom a hangomból, hogy több az aggodalmam miatta, mint kellene...
-Persze, csak érted aggódtam. - mondja és rámmosolyog, majd elindulunk lefelé a faházhoz....