Démon Vs Arkangyal

18. rész: Ez nekem sok...

-Van itt neked még valami. Ez már nem büntetés. De nem fogod élvezni, én viszont annál inkább. - jelenti ki, majd megmutatja, hogy mi van a kezében. Rögtön rosszul leszek, ezt nem gondolhatja komolyan. Biztosan nem engedem, hogy belémtegye azt a ...

A kezében egy fenékdugó van.
-Kérlek, ezt nem teheted!
-Már, hogy ne tehetném? - kérdezi hidegen.
-Emlékezz az egyezségünkre. - próbálkozom az egyetlen ötletemmel. -Jó, értem. Nem szabadott volna megütnöm, sajnálom! De megkaptam a büntetést miatta. Kérlek, hagyd abba, most nem ellenségek vagyunk!
Erre látom, hogy elgondolkodik a dolgon. Percekig néma csendben vagyunk, majd felsóhajt.
-Igazad van. - mondja tényszerűen. -De mégegyszer meg ne próbáld! Világos voltam?
-Igen. - bólogatok hevesen.
-Jó, most aludj. Utána elmegyünk, el kell kapnom egy démont, és te segítesz ebben.
-Miért segítenék egy fajtársam elkapásában? - kérdezem hitetlenkedve.
-Mert, hogy a francba akarsz másképp bizonyítani? - kérdez vissza felvont szemöldökkel.
-Kiről lenne szó?
-Tchort, gondolom ismered. - felel, és bennem megáll az ütő. Tchort orosz démon. Pontos jelentése: Fekete Isten. Az egyik legkegyetlenebb közülünk. Még saját fajtája is retteg tőle, de az angyalok jobban.
-Az lehetetlen. - jelentem ki, ijedten. -Ő kegyetlen. Ha megtudja, hogy egy arkangyalnak segítek, nekem annyi. És nem megöl, az túl kegyes lenne, elképesztő kínoknak vetne alá.
-Ha segítessz, bizonyítasz. Ha bizonyítassz, megvédelek. Ilyen egyszerű.
-Nem, nem tudsz megvédeni vele szembe, és nem is tennéd.
-Lilith, arkangyal vagyok. Nem szegek ígéretet. Megvédelek, ha segítessz. Muszáj elkapnunk. Tönkreteszi az egész világot, ezt nem lehet tovább hagyni. - mondja, majd mélyen a szemembe néz. -Te vagy az, aki megtudja nekem találni.
-Fogalmad sincs mit tesz egy árúlóval. A másik meg: nem akarok áruló lenni.
-Megvédelek, szóval nem tesz semmit, és te mondtad, hogy más vagy, adjak esélyt bizonyítani. Itt az esély. Ő rossz, Lilith. Ha más vagy, segíts, senki nem tekint rád árulóként. - jelenti ki, teljes meggyőződéssel. -Most pedig aludj!
Elsétál és én csak bámulok utána. Olyan gyorsan váltja a hangulatait. Előbb megver, majd megerőszakol, utána pedig tök normálisan beszél és azt mondja, hogy megvéd...

Ahogy kinyitom a szemem, látom, hogy még világos van. Nem aludhattam sokat. Hasamon fekszem, mert rettentően fáj a fenekem, így most inkább nem ülök fel, hanem körülnézek fektemben. Azt hiszem egyedül vagyok. Vajon Raphael megint hol van? Aztán megmoccan alattam az ágy, rögtön odakapom a fejem. Lucifer szerelmére, itt alszik mellettem... Egy darabig nézem. Most kéne megölnöm, de már egy pofon miatt is elég durva büntetést kaptam. Mi van, ha nem sikerül és akkor ő öl meg engem. Nem tudom mit tegyek. Megpróbáljam? Na meg mivel? Nincs semmim. Párnával? Na jó, akkor biztos meghalok. -Talán a mikróval? Hmm, fejbeváglak, mit szólsz hozzá?
-Nagyon, nagyon csúnyán elverem a segged, és a szárnyaidat soha többet nem kapod vissza. - morogja álmosan.
-Mi van? Te tudsz olvasni a gondolataimban? - kérdezem rémülten. Raphael kinyitja szemeit, felül és így néz le rám.
-Nem, Lilith. Hangosan kérdezted, nem magadba. - feleli, és látom, hogy szórakoztatja a dolog. Viszont engem nem. Hangosan mondtam volna? Nem szólok, csak rémülten nézek. -Nyugi, most nem bántalak. Hozok neked néhány ruhát, felöltözöl, megmondod merre kezdjük a keresést és odamegyünk. Rendben?
-I-igen. - nyögöm ki. A férfi rámmosolyog, majd feláll és egy szekrényben kezd el turkálni. Hozzám vág egy fekete farmert meg egy fehér, feszülős trikót.
-Ez nem az én színem. - emelem fel a fehér anyagot. -Másrészt, honnan vannak női cuccaid? Az én méretemben.
-Vettem pár cuccot neked, és nem mászkálsz mindig full feketében. - jelenti ki. -Öltözz!

Gyorsan magamra kapom cuccaim, majd lépek párat. Deréktól lefelé mindenem sajog, de tudok járni.
-Egyél! - tesz elém egy kis gyümölcslevest, meg egy szelet húst. Azt hiszem disznó.
-Nem akarok. - mondom. Erre vet rám egy igen csúnya pillantást.
-De, egyél! - morogja szigorúan. -Már egy ideje semmit nem ettél. Kezd, addig összeszedek néhány cuccot.

Végül enni kezdek. Nagyon jól esik valami végre a gyomromba, csak az zavar, hogy az Arkangyaltól van. Mikor befejezem és ő is visszatér, megfog és derekamnál fogva magához szorít, majd felemelkedik.
-Hova?
-A Lazúr-folyó deltájához. - sóhalytom. Azonnal elindul és erről eszembe jut, amit mondott korábban, csak teljesen kiment a fejemből az ijetség miatt. -Raphael!
-Igen? - néz rám, és ekkor jövök rá, milyen közel is vagyunk egymáshoz.
-Korábban említetted a szárnyaimat. - motyogom halkan.
-Igen, hogy ha fejbe vágsz egy mikróval, akkor le is mondhatsz róluk.
-De... levágtad őket. - közlöm vele a tényt.
-Visszaadhatom. Arkanygal vagyok, visszakaphatod őket és használhatod is. Jobbak lesznek, mint eddig. - feleli unottan.
-Akkor, miért nen adtad eddig vissza? - kérdezem felháborodva.
-Majd ha kiérdemelted. - mondja határozottan. -Nem fogom visszaadni, hogy meglépj. Ha bizonyítassz és megbízom benned, majd akkor visszakapod. Szóval légy jó kislány, és ne okozz csalódást, vagy soha többet nem repülsz!
-Gyűlöllek! - mondom a szemébe nézve. Elvigyorodik a rohadék.
-Ha a helyemben lennél, te mit tennél?
Erre már nyitom a szám, hogy vissza vágjak, de be is csukom. Igaza van. Én sem tennék mást. -Jól gondoltam. - mondja.

Megérkezünk a deltához és leszállunk.
-Ha átvertél, megbánod. - jelenti ki, könnyed hangsúllyal.
-Nem hazudtam, de ha megtettem volna, a szárnyak miatt szóltam volna.
-Oké, itt van valahol?
-Nem, nem vagyunk puszipajtások, nen tudom hol van, de néhány embere erre szokott tanyázni, ők tudhatják. - válaszolok, és remélem ezzel is megelégszik
-Jó, akkor kapjunk el néhányat!
-Egyetértek. - hallunk egy mély, rosszindulatú hangot. Azonnal körbefordulunk.

Bekerítettek minket...

Nagyon, nagyon sajnálom! 😞
De itt az új rész. Köszönöm azoknak, akik velem maradtak és mégegyszer bocsi!