Démon Vs Arkangyal

2. rész: Új szövetséges

Amint meglátom Raphaelt, felpattanok a földről és futni kezdek. Egy angyallal még, csak megküzdök valahogy, de egy arkangyal ellen lehetetlen. Villámok és fénygömbök csapnak el mellettem.
Az egyik pont előttem csapódik be, amitől hátraesem. Azonnal megpróbálok felállni, de megdermedek, mikor megszólal.
-Ha túl akarod élni, nem mozdulsz meg. - hangja mély, fenyegető.
-Nem fogsz megölni. - jelentem ki. Hangom bátrabb, mint ahogy érzem magam. -Szükséged van rám, nélkülem sosem találod meg. Ezt te is tudod.
-Igazad van. De, majd meglátjuk meddig akarsz élni. Azért fogod elmondani, hogy hol van, mert akkor engedem majd, hogy meghalj. - a hangja érzelemmentes, rideg. Annyira kegyetlenül beszél arról, hogy hogyan akarja kiszedni belőlem, amit tudni akar.... Bár én sem viselkednék szebben vele, csak nála van az erőfölény.
-Nem hagyom magam! - közlöm vele, egy csipetnyi éllel a hangomban. -Megölted őket, te rohadék! Ezért keservesen meg fogsz fizetni! - kiabálom neki, de ő, csak keresztbefonja kidolgozott, csupasz mellkasa előtt izmos karjait. Szemét, mint aki halálra unja magát.
-Befejezted? - kérdezi unottan. -Nagyon fárasztó vagy. Inkább mond el, amit tudni akarok, én kegyesen végzek veled és mind ketten jól járunk.
-Soha nem kapod meg. Inkább meghalok. Nem érdekel a kín sem, te jobban fogsz szenvedni anélkül. - mondom, és minden félelmem ellenére önelégülten elmosolyodom.
-Majd meglátjuk. - feleli vigyorogva, majd leszáll és felém kezd el sétálni. Felpattanok a földről és lángnyelveket csapok felé. Az egyik el is találja, de a többi elől kitér, majd olyan gyorsan elémkerül, hogy reagálni sincs időm és lezavar egy hatalmas pofont, amitől felkenődök az egyik fára. Elkapja a nyakam, úgy emel fel és szorít a törzsnek. Nem kapok levegőt, rettenetesen fáj a szorítása, ha egy kicsit erősebben fogna összeroppantaná a nyakam.
-Mond, csak! Hol találom? - kérdezi én meg, csak nyöszörgök, majd jön egy jeges szél.... és Raphael hirtelen megfagy. Szó szerint. Egy jégtömb öleli körbe, csak az a keze marad szabadon, amellyel a nyakamat fogja.

Pillanatnyi döbbenetemen túllépve, szétfeszítem a kezét, hogy kitudjak lépni szorításából.
-Gyere, nem tart sokáig. Mindjárt kitöri. - mondja egy kellemes, de feszült férfi hang. Oda kapom a fejem és egy angyalt látok magam előtt. Bronz színű, borzos haj, ezüs szemek és aranyos-bronzos szárny. Ő is félmeztelen. Komolyan egy angyal sem hord felsőt??? Teste neki is kidolgozott ugyan, de azért nem egy Raphael.... Viszont megmentett, mi a franc?
-Miért segítesz? - kérdezem döbbenten.
-Most menjünk, majd elmondom. - mondja, és hangja egyre türelmetlenebb, amit mondjuk nem csodálok. Egy arkangyaltól mindenki fél.

Gyorsan össze is kapom magam és mind a ketten felszállunk. Ez sem mindennapi látvány. Egy angyal és egy démon együtt szárnyal az égen.
Nagyon szép a szárnya, legszívesebben megérinteném, de mégis csak angyal. Az én szárnyam bordó-fekete és, olyan mint egy denevéré, csak pluszban az enyém tüskés is a végénél.
-Itt jó lesz. - mondja. -Szálljunk le, ne vegyenek észre.
-Oké. Ez egy remek ötlet. - értek egyet, majd leszállunk egy folyó közelében, ami kettészeli az erdőt. -Ki vagy? - kérdezem, mikor földetértünk.
-A nevem, Cassiel. Azért jöttem, hogy segítsek.
-Miért? - kérdezem hitetlenkedve. -Hisz angyal vagy, én meg démon. Mi okod nekem segíteni az arkangyaloddal szemben?
-Az enyém ugyan, nem. Gyűlölöm Raphaelt. És, ezzel itt is az ok, hogy miért segítek. - morogja, a szemében színtiszta gyűlölet és megvetés.
-Miért, tulajdonképp ő a főnököd, mi meg ősellenségek.
-4529 éves vagyok. Ennyi idő alatt rengeteg konfliktusom volt vele, amit sosem bocsájtok meg neki.
-Értem, akkor köszönöm a segítséget! - mondom őszintén, majd eszembe jut még valami. -Mi történt azzal a szőke angyallal, Ardhannal?
-Amíg ti Rafival szórakoztatok, addig őt megöltem. - válaszol halál nyugodtan. Megölt egyet a fajtájából, akkor nem, csak az arkangyallal van problémája.
-Rafi? - kérdezem mosolyogva. Erre ő is elmosolyodik. Nagyon szép a mosolya, azt azért meg kell hagyni.
-Tetszik, mi? - kérdez vissza, és már vigyorog megmutatva tökéletes fogait. -Ez a beceneve. Nehéz róla leszokni. De menjünk, mert megtalálnak. Jobb mozgásban lenni.
-Jössz velem? - kérdezem döbbenten.
-Persze. - feleli, és kedvesen rámmosolyog. -Csak nem hagylak ezek után meghalni.
-Rendben. Köszönöm szépen! Erre sosem számítottam volna. - motyogom zavartan, de a mosolyát viszonzom.

Már egy ideje megyünk, nem tudom, olyan három óra telhetett el. Leginkább mind a ketten hallgatunk, néha váltunk, csak pár szót. Fura a helyzet. Egy angyal és egy démon szövetség, fix, hogy nem sűrű. De működőképesnek tűnik.