Démon Vs Arkangyal

4. rész: Szárnyak nélkül

-Túl nagy a csend. - vált témát hirtelen Cassiel, mikor azt tárgyaljuk, hogy mik a legnagyobb különbségek a két faj között.
-Igazad van. - értek egyet. -Még a madarakat sem hallani.
-Álljunk meg! - adja ki az utasítást, és így is teszünk. -VIGYÁZZ! - kiabálja, majd félrelök egy nyílvesszőtől, ami így egy fába fúródik bele.
-Kössz! - mondom, majd a támadás irányába fordulunk.

Egyszerre több nyíl is záporozik felénk, meg dárdák, ezért fák mögé húzodunk be. Akárhogy is, az egyik nyílvessző eltalálja a szárnyam és ez rohadtul fáj. Felkiáltok fájdalmamban, majd kihúzom a szárnyamból és felbőszülten lángcsóvát küldök a felé, aki meglőtt. Amúgy is nagyon utálom. Zachariel az. Vele régen is meggyűlt a bajom. Angyalhoz képest alacsony, fehér hosszú haja és sárga szeme van.
Eltalálom. Félig a bal szárnyát-félig a vállát. Ettől a földreesik, majd mikor a pofájába akarok küldeni egy hatalmas tűz golyót valaki oldalba szúr egy dárdával. Felsikítok és a földrerogyok, majd ismét sikítok, mikor kitépi belőlem.
-Megvagy! - hallom Raphael hangját, majd érzem, ahogy elkapja a karomat, hogy felrántson, így egy sötétkék szempárral találom szembe magam.
-Álmodban, Angyalkám! - felelem és a szárnyam tüskéivel az ővébe döfök. Erre fájdalmasan felnyög és vére színezi hófehér szárnyát, de nem ereszt el.

-Engedd el, te szemét!!! - kiált Cassiel, miközben 4 angyallal is "táncot jár".
-Nocsak, Cassiel. - kezdi az Arkangyal. -Az áruló megjelent. Fiúk, hagyjátok beszélni! - parancsolja a négynek. -Tényleg egy démont védesz?
-Többen is leszünk, majd meglátod. - válaszol a bronzhajú.
-Ez háborút jelent, áruló.
-Te beszélsz? - kérdezem dühösen, visszaemlékezve Cassiel-el való beszélgetésünkre. -Te mészároltad le a családját, angyalokat. - erre Raphael felnevet.
-Komolyan, ezt a szöveget adta be neked? Ő ölte meg saját kezüleg a családját. Csak, így akar ellenem unszolni.
-Ja, mint, ha ahhoz bármit kéne mondania. Viszont számítottam, erre a hazugságodra. Aljas.... - tökönrúgom, kihasználva a beszélgetést terelésnek. Erre rögtön elenged és káromkodik egy sort, míg a többi angyal egyből támadásba lendül. Harcolunk tűzzel, villámmal, nyíllal és dárdával. Az egész erdő fénylik összecsapásunktól és senki nem marad sértetlen.



Végül, mikor az angyalomat kiütik Raphael megküld egy villámmal, ami a szárnyamba csapódik és én hassal a földre zuhanok.
-Fogjátok le! - parancsolja az Arkangyal. Le is fognak. Ketten a kezeimet, ketten a lábaimat, majd érzem, ahogy a szárnyamat megemeli Raphael. Kard suhogását hallani, a már síri csendben, utána pedig a gyötrelmes, fájdalommal teli sikolyomat, mikor tőből levágja a jobb szárnyamat. Ez az egész megismétlődik a másiknál is, mert nem tudok mit tenni. Legyengültem, kimerültem, és most még sok vért is veszítek a szárnyaim miatt.
-Kötözzétek be, nem halhat meg! - utasítja őket, és azonnal teszik is a dolgukat. Én már épp, csak szuszogok. Nem fogok meghalni, de nem állok távol tőle.
-Hogy is mondtad? "Álmodban, Angyalkám"? - kérdezi győzelemittasan gúnyolódva, de az ő hangján is hallani a kimerültséget. -Azt hiszem az álmaim valóra válnak.

Már egy ideje repülünk. Miután kiélvezte a helyzetet, Raphael a vállára dobott, és most itt repül velem egy angyalközpont felé. Nem sokára kiderül melyikünk a kitartóbb...