Süketnéma {Larry Stylinson}

17.

Anya büszkén mosolygott rám, miközben a nyakkendőmet igazította a megfelelő helyre. A csillogás a szemében nem hagyta, hogy mélyre zuhanjak az önsajnálatomban.

-Nagyon szeretlek, Louis - suttogta. Halványan elmosolyodtam és magamhoz öleltem őt.
Anyu mindig is a csontropogtató öleléséről volt híres. Most sem kímélt, szinte megfulladtam a karjai között, de a világért sem szóltam volna rá, hogy elengedjen. Inkább a vállára hajtottam a fejem és sóhajtozva készítettem fel magam az estére.

-Viszek kulcsot, rendben? - ezzel a markomba fogtam a zároldót és hangos zajt csapva lóbáltam meg az elnyűtt kulcstartót, ujjamra akasztva a karika részét.

-Vigyázz magadra! - utolsó intés, és már kint is voltam a kellemes levegőn.

Hihetetlen, hogy újra lezártam egy szakaszát az életemnek. Tegnap letudtam az utolsó vizsgatárgyat is, a végeredmény számomra aligha fontos. A kettes szint mindenből megvan, apa elvárásainak megfelelve végeztem az iskolával.
Azt mondtam, hogy inkább nem vennék részt a ballagási bálon.

Nos, éppen úton vagyok az alkalomra bérelt autóval Anne háza felé. Ő hívott el engem, valójában fogalmam sincs, miért nem mondtam nemet. Biztos, hogy nem teszek őrültséget ezen az estén, tervemben áll minél hamarabb lelépni. Megvárom, hogy valaki lecsapja a kezemről a barna bombázót, és ha szerencsém van, ő sem akarja majd továbbra is az unott fejemet bámulni.

Élesen beszívtam a levegőt, mikor lelassult az autó, végül pedig leparkolt a hatalmas ház előtt. Vetettem egy pillantást a telefonomra, hátha érkezett olyan üzenet, ami talán ki tud menteni a kínos helyzetekből, de ma még az sem írt, aki amúgy szinte minden nap idegesítően próbált velem kapcsolatba lépni. Hát persze, mindenki a bálban van. Kelletlenül kiszálltam a járműből és szinte vonszoltam magam az ajtóig, amin kopogtatva rögtön hallhattam az izgatott hangokat bentről.

-Louis! Szia! - Mrs. Pots szívélyes mosollyal az arcán fogadott, miközben beinvitált a számomra palotára hajazó házba. Érdeklődve néztem körül, de tekintetem hamar megtalálta a padlón végigfutó, furcsa mintázatot. Kit akarok áltatni? Rohadtul nincs ínyemre a fesztelen szórakozás egy olyan lánnyal, akit nem is ismerek igazán és őszintén, valahogy nem mozgat meg a tény, hogy most mégis lehetőséget kaptam rá. Azt hiszem, ő másképp gondol mindent. Harmadikban szétkürtölte az iskolában, hogy járunk, pedig csak egy tollat kértem tőle kölcsön. Szerintem gondjai vannak, de néha képes a normális viselkedésre, szóval nem olyan veszélyes.

Megint valami ostoba regényben, vagy filmben éreztem magam. Anne a lépcső tetején állt, és most jön az én részem; csillogó szemekkel, elámulva a szépségétől -igen, valahogy így kellene ránéznem. Ehelyett rejtett toporzékolással számoltam a másodperceket, mire végre leért hozzám.

-Gyönyörű vagy - fő a tisztelet, nem igaz? Nem leszek szemétláda.
Anne elpirulva hátratűrte a haját és egy titkos (észrevettem amúgy) mozdulattal jelzett az anyjának, hogy itt az idő a fényképek gyártására. Magamra erőltettem a legjobb mosolyom, miközben átkaroltam Anne derekát. Mire elkészült vagy húsz ugyanolyan fotó, Mr. Pots is feltűnt és egy pohár borral kínált, amit természetesen visszautasítottam, rossz pontot szerezve nála. Vagyis, rossz pontot szereznék, ha a lányával akarnék lenni..

Illedelmes voltam. Kinyitottam előtte az ajtót, válaszoltam minden kérdésére és fogtam a kezét, ahogy ilyenkor azt tenni kell. Már az autóban úgy éreztem, hogy lassan kitépem az összes hajszálam.
Az iskola tornaterme csodálatos volt, azt hiszem ezt az egy okot felhozhatom, ha valaki megkérdezi, hogy minek vagyok itt, ha semmi kedvem nincs hozzá. Amikor az egyik, oldalra állított körasztalnál megláttam Zaynt és a megszokott körét, a torkomban kellemetlen gombóc keletkezett. A néhány nappal ezelőtti álmom jutott eszembe, azonban amikor ő is észrevett, apró jelét sem láttam a gyűlöletnek. Helyette szomorúan pillantott felém, ami adott egy löketet, hogy én tegyem meg az első lépést.