Süketnéma {Larry Stylinson}

95.

-Megőrültél? - förmedtem rá idegesen, miközben megragadtam a vállait és eltoltam magamtól. -Mégis mi a szart csinálsz?!

-Nem tudom...? - nézett rám elkerekedett szemekkel. Ugyan a tekintete teljesen elhomályosult, úgy pislogott felém, mintha ténylegesen felfogta volna, hogy mit tett. -Mi a francért csókoltál meg?!

-Hogy én? - hőköltem hátra döbbenten. 

-Én szeretem Niallt - bólogatott bizonytalanul. -Ne csókolózz velem, mert nagyon szeretem őt!

-Te csókoltál meg engem - grimaszoltam.

-És ne próbáld meg rám kenni - tápászkodott fel a földről, majd leporolta a kezeit, mintha piszkosak lettek volna. Lefagyva követtem figyelemmel, ahogy elbotorkált az ajtóig, majd észbe kapva pattantam fel én is, és az üres üvegeket visszatettem a polcra. 

-Mégse szeretheted annyira... - motyogtam, majd kikerültem őt és sietős léptekkel szeltem át a kertet. Égve hagytam a villanyokat, hogy az a jómadár betaláljon, bár kétlem, hogy ilyen állapotban ez bármit is segítene. A nappaliba mentem, bebújtam a takaróm alá és mozdulatlanul vártam, hogy Zayn is megérkezzen. 

A nappalira sötétség telepedett, két perccel később pedig besüppedt mellettem a kanapé. Némán meredtem magam elé, elfogadva a tényt, hogy nem fogok tudni elaludni. 

-Nincs igazad - suttogta, mire összerezzenve nyomtam arcomat a párnának. -Szeretem őt. De... 

-De? - nyögtem halkan, mikor már egy ideje csendben volt, azt hittem, hogy bealudt, de ekkor meghallottam az ágynemű sercegését, majd éreztem, ahogy karok fonódnak a derekam köré. 

-Ő nem szeret engem - lehelete a tarkómra csapódott, miközben olyan fájdalmasan beszélt, hogy az én szívem is összeszorult. 

-Honnan veszed? - kérdeztem.

-Tudom - sóhajtott. -Nem bocsátott meg.

-De azt mondtad, hogy...

-Kibékültünk - vágott a szavamba. -De már semmi sem olyan, mint előtte volt. 

-Ez nem jelenti azt, hogy nem szeret téged - mondtam és megfordultam, hogy szembe kerüljek vele. A szemem már kellően hozzászokott a sötéthez, bár úgy is láttam volna Zayn könnyes pillantását a Hold beszűrődő fényének köszönhetően. 

-Sajnálom, hogy megcsókoltalak - mosolyodott el bánatosan. -Ne mondd el Harrynek, kérlek.

-Nem fogom - biccentettem. -Csak a kétségbeesettség miatt volt.

-Bárcsak érzéketlen lehetnék - bújt hozzám közelebb, arcát a nyakamba fúrta, én pedig mindkettőnket gondosan betakartam. 

-Ne akarj az lenni - súgtam a fülébe, de erre választ már nem kaptam. 

A reggelünk kapkodással indult, mivel rájöttünk, hogy elfelejtettünk ajándékokat venni karácsonyra. Még időben. 
Ráadásul Zayn totál másnapos volt és szinte mindenen kiakadt, ettől én is ideges lettem és majdnem a fejére borítottam a joghurtomat mérgemben. Nem tudom, hogyan sikerült végül mégis teljes nyugalommal autóba ülnünk, de mintha kicseréltek volna mindkettőnket, vagy mintha a reggel meg se történt volna. A belvárosba mentünk, azon belül is a plázába, mert ott elvileg bármit meg lehet venni. 

-Anyukád minek örülne? - kérdezte, amikor az üzletek mellett sétáltunk és mindennek csak a kirakatát néztük meg. 

-Szerintem vegyünk nekik baba cuccokat - ötleteltem lelkesen, mert ezzel mindkét szülőm ajándékát letudhatjuk.