Süketnéma {Larry Stylinson}

20.

-Két jegyet kérünk a Bass Lake-hez! - az idős hölgy bólintva írta be a gépbe az adatokat, majd az üvegfalon keresztül végigmért minket. Kellemetlenül szegeztem tekintetem a töredezett padlóra és rögtön sarkon fordultam, mikor a szemem sarkából láttam, ahogy Zayn a zsebébe csúsztatja a vonatjegyeinket. A lejáró előtt, rögtön az információs tábla felett egy hatalmas (nem túlzok) óra mutatta az időt és siettetett minket. Két perc múlva a vonatunk tovább indul, ezért rohanni kezdtünk és elnézésért kiabálva kerültük ki a nyugodtan közlekedő embereket. A lépcsősor lefelé sokkal hosszabbnak tűnt, mint általában és a végénél, amikor fogalmam sem volt arról, hogy melyik vágányra kellene lépnünk, idegesen mordultam fel, magamra vonva sok kérdő tekintetet. Talán két másodpercig bosszankodtam, de ez alatt a röpke idő alatt leátkoztam magam a pokol legalsó szintjéig, amiért képes voltam halogatni egy olyan dolgot, amit már rég előre kellett volna vennem az életemben. Zayn erősen megszorította a karom és nagy lendülettel húzott maga után.

-Most miért álltál meg?! - lesett hátra a válla felett, aztán befordult a harmadik vágányra és intett a szolgálat tevőnek, aki belefújt a sípjába és a kezében tartott, kör alakú táblának a vörös felét emelte fel háromszor. Zayn kinyitotta az ajtót a vonat végénél és felugrott a magasított lépcsőkön, én pedig követtem őt és kapkodva a levegőt dőltem előre, hogy a térdeimen támaszkodva jussak oxigénhez.

-Honnan tudtad, hogy melyik vágányról megyünk? - kérdeztem mélyeket lélegezve. Z is így cselekedett, zihálva húzta el az ajtót és lépett be a röviden elvezető folyosóra.

-Tudod, fel volt írva az információs táblára.

Ó. Én az órát néztem...

-Hova szól a jegyünk? - köszörültem meg a torkom, mikor már a harmadik ugyanolyan hangot kieresztő, elhúzhatós ajtón léptünk át.

-Második osztályra - mondta, mire hirtelen megtorpantam és hitetlenül kiáltottam fel.

-Zayn! Ez az egész a Második osztály! - megfordult, összeszűkített szemekkel nézett rám, aztán megvilágosulva temette arcát a tenyereibe.

-Tényleg, mert a végénél szálltunk fel... - motyogta. Megforgattam a szemeimet és elvettem tőle a jegyeket, majd visszafordultam, mert azok szerint a harmadik folyosó, utolsó kabinjában van a helyünk. Amikor beléptem a fülledt helyre, rögtön lerántottam az ablakot és elvágódtam a mellette lévő ülésen.

-Ez meredek volt - sóhajtottam, aztán elégedetten elvigyorodtam. Úton vagyok Harryhez és most már nincs semmi és senki, ami/aki megállíthatna. Elővettem a táskámból a vizes üveget és nagyokat szusszanva kortyolgattam a kellemesen hűs folyadékból.

-Most már csak öt és fél óra, mire odaérünk - a kényelmes helyzetemből egy pillanat alatt kerültem alább, a vizet prüszkölve köptem ki az asztalra és Zaynre, aki erre elváltoztatott hangon felvisított és az arcát kezdte törölgetni a felsőjével. -Louis!

-Mennyi?! - komolyan, férfi létemre majdnem sírva fakadtam.

-Nem mondom még egyszer, mert megint leköpsz! - morogta sértetten.

-Zayn, így csak estére érünk oda! És hogy jövünk vissza? - kérdeztem egyre feszültebben, mire Z elém dobott egy köteg pénzt.

-Elbuszozunk Maderába és egy hotelben alszunk - felelte egyszerűen. -Ha ma mégse találnád meg Harryt, még ott van a holnap is - bólogatott.

-Jó... - ereszkedtem lejjebb, beletörődve a sorsomba.

Nem tudom, mit képzeltem. Hogy felszállunk a vonatra és két perc múlva már Harryvel lehetek?
Igen.
Elvakultan próbáltam kizárni a zavaró tényezőt a fejemben, egy hang folyton azt suttogta, hogy a göndörke (az én göndörkém) a táborban túl jó barátságokra tehet szert. És mind tudjuk, hogy mi alakulhat ki egy "túl jó" barátságból... Zayn teljesen felkavarta az idegállapotom. Eddig nyugodt voltam, a terv megvolt a fejemben, hogy miként szeretném valahogy szebbé tenni azt a momentumot. Ennek csak a felét valósíthatom meg.

-Szóval...Harry süketnéma? - zavarta meg a bennem egyre nagyobbra növekedő csalódottságot Zayn. Nem haragudhatok rá emiatt, sőt. Hálás vagyok, hogy nem kell öt órával az érkezés előtt is azon rágódnom, hogy hogyan álljak Harry elé. Vajon mennyire fog hülyének nézni?

-Igen. Emlékszel a fiúra a metrón? - felvonta a szemöldökét és a kitámasztható asztalra könyökölt.

-Sok fiú utazik a metrón - felelte. Az égnek emeltem a tekintetem, majd bizalmasan közelebb hajoltam hozzá.

-Másfél hónappal ezelőtt kigúnyoltunk egy göndör hajú fiút, akiről aztán kiderült, hogy nem hall - gondolkozón meredt rám, szinte hallottam az agykerekeit csikorogni, ahogy igyekezte visszahozni az általam felelevenített emléket. -Volt mellette egy szőke hajú srác is, aki úgy nézett ránk, mintha csak a tekintetével is képes lenne tönkretenni minket - folytattam, mire az asztalra csapott a tenyerével.

-Emlékszem! - úgy örült magának, hogy percekig hallgatnom kellett, de úgy döntöttem, hogy azután sem szólalok meg. Megpróbáltam mindent a tekintetembe sűríteni, tudtam, hogy Zayn szavak nélkül is megért engem -és nem tévedtem. A szemei elkerekedtek, meghökkenve nézett rám. -Neeee!

-Deeeee! - utánoztam.

-Mikor?!

-Másnap - vontam meg a vállam.

A továbbiakban nem szóltunk egymáshoz, Z tüntetőleg még a fülhallgatóját is elővette és szándékosan olyan hangosan hallgatta a zenét, hogy még a kis szélekre rakott gumik ellenére is hallottam a Weeknd dalát. Valóban kihagytam őt az életem azon részéből, ami csak és kizárólag Harry központú volt. Pont ezért nem szóltam róla Zaynnek.
Egy rossz szavam se lehet hozzá, hiszen akármilyen mérges, akkor is itt van velem a vonaton, és képes öt és fél órát utazni csak miattam.

Lerúgtam a cipőmet a lábamról és lejjebb csúszva az ülésen fordultam az ablak felé. Most már ténylegesen megőrültem. Harry meg fog ijedni tőlem, azt fogja gondolni, hogy a rögeszmém lett és ezentúl mindenhova követni fogom. Idegességem a tetőfokára hágott, mikor hirtelen egy kéz került az arcom elé.
Megráztam a fejem és kérdőn néztem Zaynre, aki kíváncsian felvonta a szemöldökét.

-Akkor te tudsz jelelni? - kérdezte. Féloldalasan elmosolyodtam.

-Még tanulom, de már egész jól megy.

---

Esteledett, amikor a táskámat a hátamra dobva, bosszankodva hátráltam pár lépést a kiépített faház ablakától. Egészen a kerítésig mentem, onnan még jól hallottam Zaynt, ahogy megpróbál dűlőre jutni a szőke nővel (hárpiával).

-Kérem! Csak keresünk valakit, egy óra és már itt se leszünk! - egy óra? Annyi idő alatt meg se találom Harryt! Valahogy jelezni akartam Z-nek, de ekkor a nő újra fenyegető hangnemben szólalt meg.

-Uraim. A táborhelyet lefoglalták, nem áll módunkban illetékteleneket beengedni ez idő alatt! - ugyanazt a szöveget mondta el kábé tizedjére.

-Tíz perc? - Zayn tovább próbálkozott, de ezúttal nem csak a nő, hanem én is felmordultam. Komolyan?! Tíz perc?!

-Kérem távozzanak!

Míg én mérgesen rúgtam bele egy kavicsba, addig Zayn maga elé meredve gondolkozott (legalábbis remélem, hogy ezt tette) és az ujjaival malmozott. Most már a kerítésen kívül álltunk és mondhatom, hogy azt vártuk, hogy történjen valami csoda.

-Nem ezért utaztam öt és fél órát! - morogtam. A faház falának dobtam egyet a talpam alatt zajongó kövekből, mire Zayn hirtelen felugrott és vigyorogva nézett rám. -Mi van?

-Mióta kell nekünk engedély ahhoz, hogy azt tegyük, amit akarunk? - szemei csillogásából semmi jót nem olvastam ki, biztos voltam benne, hogy van valami őrült terve.
És milyen igazam volt.

Egészen eltávolodtunk a bejárattól, a kerítés mellett haladtunk és csak akkor álltunk meg, amikor már láttuk a megrakott tábortüzet és a kisebb faházakat egymás mellett. Zayn megkapaszkodott a rozoga, kiálló részen és felhúzta magát, átlendítette a lábait a kerítésen, majd hangosan trappolva érkezett a fűre. Kifújta magát, aztán felém fordult és csípőre tette a kezeit.

-Na mi van? Jössz már?