Süketnéma {Larry Stylinson}

96.

Képtelen voltam levenni a szemeimet az ablakról, mert a táj, ami elém tárult annyira letaglózott, hogy még pislogni se mertem, nehogy lemaradjak valamiről. Karácsony alkalmával minden fénybe borul és este, amikor a Nap eltűnik a horizonton, szebb megvilágításba teszi a várost. A hangulat most kezdett magával ragadni, egyre izgatottabb lettem és csak erőszakkal tudtam rávenni magam, hogy oldalra forduljak. 

Hamarosan landolunk Londonban. A srácok mellettem mind alszanak és nem hinném, hogy jó kedvűek lennének, ha most felébreszteném őket.
  Tehetetlenül felsóhajtottam, de rögtön felpezsdült a vérem ahogy rájöttem, mennyi lehetőség nyílt meg számomra azzal, hogy ennyire kiütötték magukat. Széles mosolyra húzódott a szám, miközben Harryre néztem, majd felé hajoltam és finom puszikkal terítettem be az arcát. Eltelt pár perc, mire végre laposakat pislogva nézett rám és ásított egyet. 

"Megérkeztünk!" jeleltem. Bágyadtan rám mosolygott és egy rövid csókot nyomott az ajkaimra. 

"Nem hittem volna, hogy ki tudom pihenni magam ezen az ülésen." döntötte hátra a fejét. "Nehéz lesz így hozzászokni az időhöz."

"Csak az első két nap lesz nehéz." vontam meg a vállam. 

"Ne ébresszük fel a többieket is?" ráncolta a homlokát miközben végignézett a három jómadáron, akik furcsa, lehetetlen pozíciókban találták meg a kényelmességet. 

"De! Van egy ötletem!" vigyorogtam és összedörzsöltem a tenyereimet. 

Türelmesen kivártam, hogy erre jöjjön egy utaskísérő. 

-Elnézést! - intettem, a nő pedig két másodperc alatt mellettem termett. -Nincs véletlenül... Tejszínhabjuk? - kérdeztem olyan halkan, hogy szerintem azonnal rájött; valami rosszban settenkedem.

-Sajnálom, de nem szolgálunk tejszínhabot - igazította meg a túlságosan kirívó felső gallérját. -Viszont, ha megengedi, ajánlom Mr. Freese krémes süteményét.

-Az nem tudom kicsoda - vontam össze a szemöldököm. -De hozzon akkor egy olyat!

-Máris! - bólintott és sarkon fordult. Amint eltűnt a látóterünkből, Harry maga felé fordította az arcomat és kérdőn nézett rám.

"Valami krémesre vágyom." jeleltem vigyorogva. Egy pillanatig zavartan méregetett, de mikor felemeltem a kezemet, hogy elmagyarázzam neki a tervemet, a szája elé kapta a tenyerét. Határozottan megrázta a fejét, majd elfojtva a mosolyát válaszolt.

"Megint kezdődik a macska-egér játék?" kérdezte.

"Aha. És én leszek a macska." imitáltam gonosz nevetést, persze hangtalanul.

"Nem sokáig." figyelmeztetett, de alig fogtam fel a mondanivalóját, mert az utaskísérő megérkezett a süteményemmel.

-Köszönöm! - hálásan vettem el a felém nyújtott villát is, ami az ülés mellett végezte, miután újra magunkra maradtunk.

Harry a kiutat kereste egyre ijedtebben, mivel rájött, hogy közém és Zayn közé van szorulva, tehát ha Z kiakadna, ő az első, akibe beleköthet. Jól szórakoztam rajta, majd amikor láttam, hogy egyre többen kezdenek készülődni és az utaskísérők is eltűnnek az ajtó mögött, sietve helyet cseréltem vele.

A tésztát a tálca szélére kotortam és a különvált krém felét Zayn egyik kezére kentem, óvatosan, nehogy közben felébredjen, a másik felét pedig a még tiszta kezére. Felszínesen vettem a levegőt, nehogy idő előtt elröhögjem magam és a sálba temettem az arcomat, amiből aztán kihúztam egy fonalat. Feltérdeltem az ülésre és könyökömmel Zayn mellett támaszkodtam, miközben a vékony fonalat az orrához érintettem. Először nem reagált, ami bosszúságot keltett bennem, ezért végighúztam az arcán remélve, hogy előbb-utóbb megtalálom az érzékeny részét. És amekkora mázlista vagyok, úgy eltaláltam, hogy szerencsétlen az egész arcát összemaszatolta krémmel. Rémülten ültem a sarkamra és tátott szájjal néztem, ahogy a szemeit nyitogatva, értetlenül emelte maga elé a kezeit. Olyan lassú volt, hogy nem tudtam eldönteni, most álmos, vagy már azon töri a fejét, hogy hogyan nyírjon ki engem, és szerintem Harry is erre gondolhatott, mert átkarolta a derekamat és hátrahúzott magához, pont akkor, amikor Z hirtelen felém fordult és dühösen nézett a szemembe.